Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Az eddigiek nyomán felmerül a kérdés: milyen hagyomány alapján nyertek megfogalmazást a Tridenti Zsinat határozatai? Annyi bizonyos, hogy az Eucharisztia valóban az irgalmas szeretet és megbocsátás szentsége. E tétellel párhuzamosan megjelenik egy másik alapvető elem is az Egyház hitében: az a meggyőződés, hogy a súlyos bűn elválaszt az eucharisztikus közösségtől – az Eucharisztia vételétől, amely a liturgikus cselekmény értelme és az ünneplő közösség forrása –, s egyben a hívők közösségétől is. Ebből a felismerésből alakult ki az a gyakorlat, amely az apostolok utáni korban nyert formát: egy önálló bűnbánati cselekmény azok számára, akik súlyos bűnök elkövetésével megsértették az egyházi közösség egységét, és így kizárták magukat abból az eucharisztikus közösségből, amelyben az Egyház testet ölt.
A kánoni bűnbánattartás rendszerében az Eucharisztiától történő megvonás vagy eltiltás a bűn lényeges büntetésének látszik. A bűnök súlyosságát ehhez a szentséghez viszonyítva mérik! Az eucharisztikus ünneplésben való részvétel és egyúttal az Eucharisztia vétele szempontjából értjük meg a szigorú bűnbánati fegyelem okát: a bűn súlyosságának kritériuma éppen abban rejlik, hogy megengedhető-e a szent titkokban való részvétel. Súlyos bűn esetén a bűnbánók elkülönített helyen tartózkodhattak az eucharisztikus ünneplés során, amit gyakran az is jelzett, hogy a hitjelöltekkel együtt távozniuk kellett a hívők miséjének kezdetén. Bár Rómában a bűnbánók az egész szentmise alatt jelen lehettek az összejövetelen, mégsem vehettek részt az áldozati adományok felajánlásában, és nem járulhattak szentáldozáshoz.
A bűn, mint Isten elleni sértés, kizárja a bűnöst a liturgikus közösségből, amely Isten ünneplő Egyháza, és így az Úr Testéből is, amely az egyházi közösség kifejezése és megvalósulása. Abban az időszakban, amikor a fegyelmi szempont még nem különült el a szentségi síktól, ez a fajta „kiközösítés” nem volt büntető jellegű; az Eucharisztia vételétől való tartózkodás egyszerűen elválasztást fejezett ki, mivel ha az egyházi közösség nyilvánvalóan megszakadt, ez vonatkozott az eucharisztikus közösségre is. A bűnbánati vezeklés elvégzése, amely kieszközölte Isten megbocsátását, egyben kibékítette a bűnbánót az Egyházzal, és automatikusan visszahelyezte az oltár közösségébe.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
