Tíz éve nem látott méretű árvíz érte el hazánk területét. A Duna vízállása több városban is eléri a kritikus, vagyis harmadik fokú készültségi szintet. A Pécsi Egyházmegye Katolikus Karitászának munkatársai is a veszélyeztetett területen dolgoznak – közölte a Pécsi Egyházmegye a honlapján szeptember 18-án.
A Pécsi Egyházmegye területén fekvő Mohács és Dunaszekcső közötti Duna-szakasz árvízi védelme érdekében folyamatosan egyeztetnek a Baranya Vármegyei Kormányhivatal, a Katasztrófavédelem, a Vízügyi Igazgatóság és a védekezésben részt vevő szervezetek, valamint ezzel egyidőben megkezdődtek a védekezés munkálatai.
A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata szeptember 17-én összehangoltan megkezdte a szolgálatot az érintett helyszíneken, és folytatja mindaddig, amíg a veszélyhelyzet fennáll.
„Aszerint, hogy ki-milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára…” (1Pét 4,10) – vallják a Karitász önkéntesei és munkatársai.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »