Szombat este került sor a sepsiszentgyörgyi Bábel kiskultúrban Vass Szabolcs vajdasági képzőművész Rokon Ilonka evangéliuma című könyvének bemutatójára. A szerzővel Mester Annabella, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet szerkesztője beszélgetett. Az eseményt a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Bábel közösen szervezte.
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, a most bemutatott könyvet nagyon nehéz műfajilag besorolni, van benne vizuális művészet, valamint olyan szövegek, amelyek abban többek, mint egyszerű mondatok, hogy egy közösség gondolkodásmódját, közérzetét próbálják megfogni, és ezek állnak össze egy kötetben.
Mester Annabella arra kérdezett rá, hogyan kezdődött a Rokon Ilonka-történet, amely az újvidéki Fórum Kiadó Intézet legnépszerűbb könyvét eredményezte 2021-ben, annyira, hogy másodjára is ki kellett adni.
Vass Szabolcs 1992-ben született a többségében magyarok lakta vajdasági Kishegyesen, szakmája szerint képzőművész, jelenleg az angliai Bristolban él. A történet úgy kezdődött, hogy egy baráti társasággal felfigyelt állandósult szókapcsolatokra, klisékre, és ráébredt arra, hogy mindannyian klisékből állunk össze a hétköznapokban, minden egyes dologban klisékben mutatkozunk meg. Rendszeresen részt vett a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Táborban, ahol egyszer a központi tematika maga a giccs volt. Ezen a művésztelepen tanulta meg, hogy a giccset lehet használni művészeti eszközként is. Vannak a főleg a digitális bevándorlók által használt online képalkotó szoftverek, amelyekkel könnyen és gyorsan lehet cyber-barokk elemeket generálni, amelyek egy idealizált világot mutatnak. Egyfelől ez van, ez a bájos, idealizált világot megidéző vizuális megjelenítés, másik felől a falusi realista-naturalista klisék, és ennek a kettőnek ötvözete a könyv alapja. Vass Szabolcs először egy Facebook-csoportban tette közzé a könyv törzsanyagát (Rokon Ilonka Copyright), ami eleinte szórakozásnak indult, fokozatosan vált tudatossá. Vass Szabolcs szerint a giccset és a barokkot még nem kombinálta senki. Hasonlót művel Wolf Klein, aki különböző tárgyakat tesz a fejére és lefotózza magát.
A könyv címe Rokon Ilonka evangéliuma, mert mindenkinek van egy rokonszenves Ilonka nevű rokona, aki a józan falusi paraszti ész megtestesítője, az evangélium pedig szakrális jelleget hordoz, ami egyfajta tanítást jelent esetünkben. A Rokon Ilonka minden családban egy idősebb személy, aki összetartja a családot, emlékszik a rokonok születésnapjára például, ő az, aki már átélte az anyaságot, és át tudja adni tapasztalatait a lányunokáknak. A könyv hat fejezetre oszlik, az első életképek a faluról: „Úgy még sose vót, hogy valahogy ne lett vóna”, a második a gasztronómiáról szól: „Az a jó, ha elválik a csontyátú”, a harmadik a gyerekről: „Ne maltretírozd [ne szekáld] a gyereket!”, a negyedik a külföldi vendégmunkáról: „Addig menj, míg fiatal vagy”, az ötödik a zárt körű munkákról: „Mikó azt gondolod, hogy hogy, közbe meg dehogy”, a hatodik pedig a pletykáról, amikor leülnek az asszonyok a sámlira, és „szépen szól a sámlirádió”.
Manapság általában a nyomtatott könyveket digitalizálják, itt fordítva történt, Vass Szabolcsot megkereste az újvidéki Fórum Kiadó Intézet igazgatója, látva a nagy kommentáradatot a Rokon Ilonka Copyright oldalon, arra gondolt, hogy adjanak ki egy könyvet a legsikeresebb képekből. A kommentek ugyan nem kerültek be a könyvbe, de az illusztrációkon szereplő alsó és felső mondat „kommunikál egymással”. A mémek azt a mondanivalót hordozzák Vass Szabolcs szerint, hogy mindannyian klisék vagyunk, ezt nem kell szégyellni, hanem nevetni kell rajta. A könyv annyira sikeres, hogy 2022-ben Sinkó Ervin-díjat kapott. Reméljük, jelen munka túlél egy lehetséges digitális apokalipszist és lesz folytatása – hangzott el a zárszó.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »