Hollandiában letartóztattak két fiatal férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet által ellenőrzött területre akartak eljutni, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz – jelentette az NlTimes című holland hírportál az ország főügyészségének beszámolóját idézve.
A 21 éves, Utrecht környékén lakó " fiatalembereket" májusban vették őrizetbe, ám az ügyészség csak most jelezte, hogy terrorizmussal gyanúsítják őket. Egyikük ügyében hétfőn tartanak bírósági meghallgatást.
A hivatal tájékoztatása szerint az egyik gyanúsított Utrechtben megrongált több mint 90 sírt is, vélhetően "ideológiai alapon", a háborúban meghalt hollandok emléknapján, illetve Hollandia második világháborús "felszabadulásának" ünnepén (hogy mennyire nem nevezhető ez felszabadulásnak, azt a mellékelt ábra is jól mutatja – a szerk.)
(MTI nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »