A Kolozsvári Magyar Napok keretén belül avatták fel gróf Esterházy János, a felvidéki magyarság mártírja egykori kolozsvári látogatásának emléket állító táblát augusztus 18-án, vasárnap. László Attila főesperes-plébános a szentmise homíliájában bemutatta a vértanút.
Felvidéki hívekkel együtt imádkoztak Kolozsváron a Szent Mihály-templomban Esterházy János boldoggá avatásáért augusztus 18-án délelőtt. A szentmise elején László Attila főesperes-plébános köszöntötte a jelen levő világi és egyházi méltóságokat, a vendégeket, homíliájában a vértanú Esterházy Jánost mutatta be, majd a világ krisztusivá formálásáért kért áldást a jelenlevőkre, a családokra, mindenkire.
A fejlődéshez, növekedéshez táplálék kell, a „bőségesebb élet” az, amelyiknek a teljességéről Pál apostol írja, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta” (1Kor 2,9), és amelyiknek szükségképpen már evilági, kezdetleges formája is elképzelhetetlen békességet, nagyságot ad a szívünkbe, olyat, amilyet a világ nem adhat (vö. Jn 14,27) – mondta a plébános, majd Esterházy János életének szemlélésére hívott.
„1901. március 14-én született Nyitraújlakon. A Trianon után Csehszlovákiába szakadt, közel egymilliós felvidéki magyarság kiemelkedő vezetője, parlamenti képviselő, jogvédő. Folyamatosan hirdette a közép-európai, s kiemelten a magyar-szlovák sorsközösség és kiengesztelődés fontosságát” – mondta el a vértanúról, majd felidézte életének állomásait.
1942-ben egyedül ő utasította el a zsidóság deportálását kimondó törvény megszavazását. Számos zsidó életét mentette meg, ezért letartóztatták, börtönre ítélték. 1945 után vállalva az üldöztetést és szenvedést, tiltakozott a Benes-dekrétumok magyarokat érő üldözése és jogfosztása ellen. Válaszul letartóztatták, többezer felvidéki magyar társával a Szovjetunióba hurcolták, ahol 10 év kényszermunkára ítélték. A Gulágon töltött rabsága idején, távollétében, Pozsonyban kötél általi halálra ítélték. Négy év után az ítélet végrehajtásra szállították súlyos betegen vissza Csehszlovákiába, ahol büntetését életfogytiglani börtönre változtatták.
Holtában is jel maradt: testét nem adták ki családjának. Temetésére csak halála után 60 évvel kerülhetett sor, végakaratának megfelelően, szülőföldjén, a Zobor alján, Alsóbodokon.
Életútja felvázolása után a szentmise szónoka Esterházy János szavait idézte: „Szívünk, lelkünk nagy kincsét, nemzeti öntudatunkat és Krisztus Urunkba vetett hitünket ne tévesszük szem elől egy pillanatra sem. Ápoljuk, őrizzük ezt, mert ez az egyetlen pozitív érték, amelyet senki el nem vehet, és amelynek varázslatos ereje átsegít a legnehezebb megpróbáltatásokon is”.„Legjobban attól féltem, hogy szent gyónás és szent áldozás nélkül kell meghaljak. És ezért Szent Terézkéhez és Kaszap Istvánhoz imádkoztam minden nap, hogy eszközöljék ki az Úr Jézusnál, hogy halálom előtt meggyónhassak és szent áldozáshoz járulhassak… ha nem gyónhatnék és nem áldozhatnék halálom előtt, akkor eszközöljék ki, hogy utolsó pillanatomig öntudatomnál legyek, hogy az ő segítségükkel utolsó percemig tudjak ájtatosan imádkozni és a bűneimet bánni, hogy üdvözülhessek.”
Cseh rabtársa így emlékezett róla: „…nemes méltósággal viselte sorsát, soha nem panaszkodott. … Csak csont és bőr volt. Sokat szenvedett, de ez a szenvedés nem törte meg, mert nagy lelkierővel, egyenes gerinccel viselt el mindent.
A homíliát teljes terjedelmében ITT olvashatják.
Az ünneplést különlegessé tette az Egyházzenei Biénnálé keretében Kolozsvárra érkezett révkomáromi Concordia kórus jelenléte, akik a Szent Cecília kórussal és zenekarral közösen szolgáltak a szentmisén. Együtt szólaltatták meg Demény Dezső Szent Imre-miséjét, Horváth Márton Levente Szent Mihály-himnuszát és Kocsár Miklós Jubilate Deo művét.
A szentmise után emléktáblát avattak Esterházy János egykori kolozsvári látogatásának emlékére.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
