Brüsszel hatalmi központtá vált, ami rá akarja erőszakolni akaratát a tagállamokra. Többek között erről is beszélt Berényi József, a Magyar Szövetség EP-választási listavezetője a JOJ 24 televízió keddi választási vitaműsorában, ahol Richard Sulíkkal (SaS), Miriam Lexmannal (KDH) és Rudofl Huliakkal (SNS) mérte össze verbális képességeit.
„Az Európai Parlamentben azokat fogjuk támogatni, akik a mielőbbi békét szorgalmazzák majd az orosz-ukrán háború kapcsán”
mondta Berényi.
Kijelentette, hogy elutasítja a migrációs kvótákat, elmondása szerint a szolidaritást nem lehet kikényszeríteni, a migránsok befogadásáról pedig egyedül a tagállamok dönthetnek, nem pedig Brüsszel.
„Ellenezzük az uniós kohéziós alap forrásainak visszavágását, ezekre továbbra is szükségünk van a regionális különbségek csökkentéséhez az EU-ban és Szlovákiában egyaránt.”
fogalmazott. Majd kiemelte, hogy a Magyar Szövetség támogatja az őshonos nemzeti kisebbségek jogállásának rendezését:
„Nem várunk el mást, csak azt, hogy az EU ugyanolyan szenvedélyesen védje jogainkat, mint ahogy az LMBTQ-személyek jogait védi, akikkel nap mint nap foglalkoznak, miközben minket, nemzeti kisebbségek problémáiról tudomást sem vesznek”
emelte ki.
Felhívta a figyelmet, hogy az EU intézményeinek működése elfogadható lenne, ugyanakkor francia és német nyomásra centralizálni akarják a döntéshozást, ezért a Magyar Szövetség nem támogatja további kompetenciák átadását Brüsszelnek a tagállamok rovására.
Az illegális bevándorlás témakörében újra felhívta a figyelmet, hogy Szlovákia 130 ezer ukrán menekültet fogadott be, akiket az EU a nemrég elfogadott migrációs paktumban nem vesz figyelembe:
„A szolidaritást nem lehet kikényszeríteni. (…) Tény, hogy a nyugati országoknak más kapcsolatuk van a Közel-Kelettel és az észak-afrikai országokkal, de nekünk nincs ilyen kapcsolatunk velük”
hangsúlyozta, utalva arra, hogy a nyugati országok az említett területeken gyarmattartóként léptek fel.
Emlékeztetett, hogy a migránsok beilleszkedése egyáltalán nem működik, aránylag kevesen dolgoznak közülük.
„A kvótákat nem fogadjuk el, mert a migránskvóták kikényszerített szolidaritást jelentenek, ami nem fog működni”
mondta.
„Vissza kell térni ahhoz, amikor az EU még partnerországok szövetsége volt, mert jelenleg nem ez a helyzet. Van itt egy brüsszeli hatalmi központ, amely a progresszív Párizs és a szocialista Berlin döntéseit teljesíti, akik ha megállapodtak valamiben, Brüsszel erőnek erejével próbálja azt rákényszeríteni a tagállamokra. Az uniós források leállításával vagy a szavazati jog megvonásával zsarolnak”
hangsúlyozta.
A mezőgazdaság kapcsán negatívan értékelte az EU klímaprogramját, a Green Dealt, jelezve az abban meghatározott célok teljesíthetetlenségét és káros hatásait. Emlékeztetett, hogy az EU környezetvédelmi programja károkat okoz az európai gazdáknak, akik elvesztik versenyképességüket például az ukrán mezőgazdasággal szemben
A teljes vita ezen a linken tekinthető meg.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »