A jelenlegi rózsaszín vatikáni pápa ünneplése ateista és liberális körökben akkor kezdődött, amikor egy direkt kérdésre válaszolva azt mondta: „Ha egy meleg ember keresi Istent, s jó szándékú – ki vagyok én, hogy megítéljem őt?„.
Persze már maga az egész mondás egy hatalmas csúsztatás. Hiszen ha egy bűnös keresi jószándékkal Istent, azzal semmi baj, sőt ez a normális, hiszen mindenki bűnös. A patagóniai szivárványos gazember szokása csúnyán ködösíteni, itt is ezt tette: direkt összekeveri a bűnösséget Isten keresésével, s mindebből hamis következtetést sejtet.
De ezt most hagyjuk, ez számtalanszor meg lett magyarázva. Most az ítélkezés maga a téma.
A jellemző hivatkozás Máté evangéliumának 7. fejezetében a következő rész: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!„.
Na most, ha ezt tényleg így, szövegkörnyezetből kiszakítva értelmeznénk, akkor ez a következő abszurditásokat jelentené:
- ha mi csendben nem szólunk bűn láttán, akkor mi se leszünk elítélve – azaz legyünk cinkosok, s akkor jutalmul be leszünk mi is véve a bűntetést nem kapó bűnösök csoportjába,
- csak akkor szóljunk bárki bűnéről, ha mi bűntelenek vagyunk – azaz mivel nem vagyunk bűntelenek, ne szóljunk soha;
vajon tényleg ez lenne a kereszténység üzenete? Nagyon nem. Hiszen ez még a bűnök elleni absztrakt beszédet is megtiltaná, hiszen mi alapon prédikál egy bűnös a bűn ellen, akár személytelenül is? Valójában az egész Egyháznak fel kellene oszlatnia magát, hiszen nincs egyetlen bűntelen pap se a világon! Tehát ne szövegeljenek, hanem keressék magukban a gerendát!
A megoldás létezik, az I. század óta. Az ítélkezés Isten dolga, ő ítél meg mindenkit, csakis ő, mert csak ő lát bele mindenki lelkébe. Mi egyszerűen nem rendelkezünk a megfelelő információval, így se magunkat, se másokat nem tudunk helyesen megítélni. Azaz ebben az értelemben ne ítélkezzünk.
De ahogy nem dolgunk másokat megítélni, mert ez Isten dolga, úgy arra sincs jogunk, hogy mi döntsük el mi a jó és a mi a rossz, hiszen ez is Isten dolga. Ahogy el kell fogadnunk Isten ítéletét bárkire vonatkozóan, úgy el kell fogadnunk Isten ítéletet arról is mi a jó és mi a rossz. Ennek nem elfogadása, azaz a jó és a rossz relativizálása pontosan ugyanaz mint kisajátani Istentől az egyes egyének megítélésének jogát – azaz istentelen magatartás.
A következmény: azt nem gondolhatjuk soha helyesen, hogy XY sorsa mi lesz, hiszen ezt Isten tudja csak, de azt kötelesek vagyunk tudni, hogy egy adott magatartás jó-e vagy rossz. A jelen példát felhasználva: azt nem mondhatjuk bizonyossággal, hogy vatikáni Francisco Borgia Wurst pokolra fog kerülni, hiszen nem látunk lelkébe, nem tudjuk mi lesz ott élete végéig, ezt csakis Isten látja, azt viszont kötelesek vagyunk állítani, hogy heveny homoklobbizmusa keresztényellenes magatartás – míg magát a személy nem ítélhetjük meg, addig gonosz tevélenységet viszont kötelesek vagyunk megítélni.
Ha relativizáljuk a jót és a rosszat, az nem szerénység, alázat, jámborság, hanem szimpla rettegés a rossztól, nehogy az megbüntessen minket: azaz ez nem más, mint álszerény gyávaság.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
