A kormánypárti Hlas-SD nagyra értékeli, hogy a parlament elfogadta a Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök elleni támadást elítélő határozatot, és reméli, ez egy új politikai kultúra kezdete – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Peter Žiga (Hlas-SD), a parlament alelnöke, megbízott elnöke.
szögezte le.
A Hlas kiemelte, hogy az állásfoglalás a politikai pártokra, valamint a civil szektor és a sajtó képviselőire is vonatkozik.
„A feszültségek enyhítése a társadalom minden rétegének célja és felelőssége kell, hogy legyen”
jegyezte meg Žiga, és hozzátette, nagyra értékeli, hogy nyugodtan zajlanak a parlamenti ülések.
„Jó példa a lakosság számára, hogy a fontos pillanatokban képesek egyezségre jutni a politikai táborok”
tette hozzá.
A koalíciós tanács keddi ülésen tapasztalt konstruktivitást is méltatta, és kiemelte, hogy az ellenzéknek voltak észrevételei a határozattal kapcsolatban, a koalíció pedig figyelembe vette ezeket.
Megismételte, az nem lenne megoldás, ha a jelenlegi helyzetben nem ülésezne a parlament. Žiga úgy véli, a jelenlegi ülés legkésőbb csütörtök reggel véget érhet, és a képviselőknek csak a következő, június 11-i rendes ülésen kellene visszatérniük a parlamenti padsorokba.
A parlament alelnöke a jó szándék megnyilvánulásának tartja a parlamenti pártok vezetőinek tervezett találkozóját. De – mint mondta – amikor az ötlet megszületett, nem volt olyan a helyzet, hogy minden politikus leülhessen egy asztalhoz.
„Megértem a Smer-SD képviselőinek érvelését, miszerint szeretnék, ha Robert Fico is részt venne a kerekasztalon”
mondta. Szerinte a pártelnökök találkozójára csak olyan időpontban kerülhetne sor, amikor a miniszterelnök is jelen lehet.
Tasr
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »