Katar hagyományosan jó kapcsolatot ápol(t) Izraellel, ám mióta kvázi közvetítői szerepet játszik Izrael és a Hamász között, szembesülhetett eddigi szövetségesének valódi arcával. A katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab televízió a zsidó döntés értelmében távozni kényszerül az izraeli és palesztin területekről, ami hosszú- és rövidtávon is tovább mérgezheti a zsidó állam és az arab Öböl-állam viszonyát, fontos kérdés azonban, hogy az Izrael-barát Öböl menti országok mennyire hajlandóak változtatni eddigi kettős politikájukon, és egyértelműen szembehelyezkedni a zsidó állammal.
A részlegvezető „veszélyesnek” minősítette az esetet, és jogi lépéseket tervez, az azonnal hatályba lépő (!) rendeletet elfogadó izraeli kormány pedig örül, hogy beszántották az al-Dzsazíra „uszító gépezetét”. Így fogalmazott Slomó Karai távközlési miniszter:
De mit is értettek „uszítás” alatt? Csak annyit, hogy a pánarab csatorna nem a mészárosok szájíze szerint tájékoztatott az izraeli-palesztin háborúról, ami természetesen már önmagában „antiszemitizmus”, noha az égvilágon semmi baj nem lenne azzal sem, ha ténylegesen antiszemita lenne a médium.
Nir Barkat zsidó gazdasági miniszter erőteljesebben kontrázott rá Karai szavaira:
Elég határozott, szókimondó beszéd, nincs is ezzel baj, legalább egyre többen szembesülnek a világhódítók ördögi gépezetével, csak a kettős mérce probléma, ami ezt követi. Először is a „holokauszt napjának előestéje” nem sok támpontot ad, lévén minden nap „holokauszt-emléknap”, de az már igen, hogy a saját, mitikus szintre verbuvált „szenvedéstörténetüket” ismételten bosszúval fűszerezik meg, Európa totális földbedöngölése után az arab világon. Az izraeli agytröszt gőzerővel dolgozik azon, hogy a második világháborút, az 1945-öt követő évtizedeket és a jelenkort egy nagy szenvedés-sorozattá fűzze fel, ahogy a kisgyerek technika órán az apró gyöngyöket. Ez természetesen tartalmaz mindenféle egyéb önigazolást is, a Hamász támadása óta ebből a legfontosabb az az indokhalmaz, amely az érintett földekre való feltétlen és megkérdőjelezhetetlen jogosultságukat tartalmazza. Aki ebből a Dávid-csillagos gyöngysorból akár egyetlen szemet is kivágna, vagy pusztán megkérdőjelezne, azonnal antiszemitává válik és teljesen felesleges azzal védekezni, hogy „Izraelt bíráltam, nem a zsidókat”, mert nem használ majd. De erről mindjárt.
Ezzel párhuzamosan viszont az is kiderült tegnap, hogy az Anti-Defamation League (ADL – a szabad világ egyik legnagyobb ellensége) és a Kortárs Európai Zsidóság Intézetének (székhely Tel-Avivban) közös felmérése szerint jelentős mértékben nőtt az antiszemitizmus a világon, kiváltképpen 2023 októbere óta. Ezekről részletes adatok itt találhatóak, amit ki kell emelni az az, hogy az „antiszemita gyűlölet-bűncselekmény” kategóriába minden beletartozik, a szóbeli „sértegetés” is. Mindezekből pedig az szűrhető le, hogy minden sötét mágia ellenére a társadalom egyre nagyobb hányada lát át a zsidó manipuláción.
A felmérésből ezenkívül még két dolgot érdemes kiemelni. A hozzá fűzött kommentárt és az előbb említett Izrael-zsidó összehasonlítást.
Egyfajta konzekvenciaként ezt olvashatjuk a jelentésben:
„Ha tovább folytatódik a jelenlegi tendencia, akkor a nyugati nyilvánosságban megszűnhet a zsidóság szabad képviselete, a Dávid-csillag viselése, a zsinagógába járás vagy a héber nyelvű beszéd" – vélekedett a ynet című hírportálon Uria Savit professzor, a Tel-Avivi Egyetem Kortárs Európai Zsidóság Intézetének vezetője.
Ízlelgessük mindezt és hasonlítsuk össze azzal az érvrendszerrel, amit az izraeli politikai vezetők fogalmaztak meg az al-Dzsazírával kapcsolatban (fun fact, hogy a második világháborúban az volt a bajuk, hogy viselni kell a Dávid-csillagot, most meg az, hogy hamarosan nem lehet… így próbáljon megfelelni bárki a világhódítók elvárásainak). Gondolom, mindenki számára világos az ordító kettős mérce, ha egymás mellé illeszti a két szöveget.
A jelentés arról is említést tesz, hogy „a támadók egy része óvatosan kijelenti, hogy Izraellel, és nem a zsidókkal van problémája, majd a zsidókat és a zsidó intézményeket veszik célba".
Akik ismeri a zsidó észjárást, azok már eleve tudták, hogy felesleges ezzel (és bármi mással is) érvelni, ha antiszemita vád éri az embert. Hasztalan. A zsidóság és Izrael viszonyát a mindenkori agytröszt úgy határozza meg, ahogy az éppen a legkényelmesebb a pillanatnyi szituáció tükrében. Érje a kritika akár Izraelt, akár a diaszpórát, az minden esetben antiszemitizmus, ezen pedig nem változtat az a maréknyi zsidó elem, akik esetlegesen kritizálják magát a zsidó államot. Egyszerűbben megfogalmazva: mindenki antiszemita, aki nem Fidesz módra tolja Izrael és a zsidóság szekerét, mentegetőzni pedig totálisan felesleges, sőt, negligálja és gyengíti az egyént.
Azonban ahogy az ADL-nek és a Kortárs Európai Zsidóság Intézetnek az ajvékolásából is kiderül, valahogy minden igyekezet ellenére sem sikerült kimosni az emberek agyát, igaz, Európa sajnálatos módon sereghajtó ebben az „ébredésben”. Az európai „politikai elit” minden igyekezete ellenére viszont korántsem garantált, hogy a gyászos helyzet így is marad, és elképzelhető, hogy Kolosváry-Borcsa Mihály öröksége nyomán zsidó sajtótermékek is az al-Dzsazíra sorsára jutnak majd, ha lehull az álarc. Elvégre, ha Izraelnek szabad, a világ többi részének miért nem?
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
