Szerencsémre Hegedűs Gézát, az embert, a Kádár-rezsim „három T” (tiltott, tűrt, támogatott) üdvöskéjét jóval később ismertem meg, mint Hegedűs Gézát, az írót. Ha ez fordított sorrendben történik, talán el sem olvasom A Nagy Parázna szemtanúja című történelmi regényét. Ezzel pedig az ókori Róma Caligula uralta korszakáról kialakult képem maradt volna jóval szegényebb.
Szerzőnkkel kapcsolatban Grendel Lajos is megvillantotta pengeéles iróniáját: „Olyan helyen is nyílhatnak nemes virágok, ahol a legkevésbé várnánk.” Géza bátyánk ugyanis III/III-as ügynök volt. Talán ezért is sikerült hozzáférnie mások számára hermetikusan elzárt titkokhoz, amelyeket aztán A Nagy Parázna szemtanúja című regényében (az önátmentés rázós pillanataiban?) sikerült időtálló, koronként újra érvényes szimbólumokká alkotnia. Íme, a morál és talentum időnként aszimmetrikus viszonya!
Oswald Spengler óta tudjuk, hogy a történelem időnként megismétli önmagát, ezért Caligula gátlástalan, pusztító uralkodása, mondhatni minden parancsuralmi rendszer szimbólumává válhatott (miként a Néróé is).
Nemcsak a rettenetes, 1948 utáni moszkvai és moszkovita despotizmusé, hanem a napjainkban egyre gátlástalanabb brüsszeli önkényuralmi rendszeré is!
A Hegedűs-regényben Lucius Aelius Stilo Praeconinus, Athénből Rómába hazatért könyv- és tekercsboltot működtető szónoklattanár mondja: „Írásban foglaltam össze az utánunk következő nemzedékeknek mindazt a vétket, paráznaságot, cselszövést, melyet bár tanult, de még tapasztalatlan ifjúként láttam és hallottam Caligula Rómájában.” Hogy odafönt a Palatinuson, a császári palota falai mögött naponta mi zajlott, azt Praeconinus Senecától tudhatta, aki naponta belátogatott a boltjába. A fékevesztett orgiákon, messze túl azon, amit még Ovidius és Propertius szerelemnek nevezett, a „szerelem kiterjesztése” zajlott. S miközben Caligula perverz tébolyában rendszeresen saját húgaival párosodott, a birodalom várta (várhatta) sürgős ügyeinek rendezését.
Lehet-e párhuzamot vonni Caligula Rómája és a mai Brüsszel között?
Talán csak annyi köztük a különbség, hogy ma a fényességes Brüsszelben nem elsősorban a gáláns szerelmi tobzódások, nem is a szimpla prostitúció kelt visszhangzó botrányokat. Praeconinus vallja magáról: „Engem a régi erkölcsök szerint élő római család fiaként utálattal töltött el mindaz, ami a Palatinuson, a birodalom központjában zajlott.”
Ekkor érkezett Rómába Alexandriai Philón, a filozófus. Seneca mutatta be Praeconinusnak a római helytartók által vegzált alexandriai zsidók követét. Praeconinus megörült az ismeretségnek, hiszen amíg Philón, ez a roppant művelt és okos alexandriai zsidó Rómában tartózkodik, sokat tanulhat tőle a zsidó vallás tanításairól, a zsidók láthatatlan, egyetlen Istenéről, aki felettébb hasonlatos Platón eszméjéhez, a „legfőbb jóhoz”. A zsidó isten legfőbb parancsolatai közt az is szerepelt: „Ne ölj!”, „Ne paráználkodj!”. És ez volt az, amit a Palatinus orgiáin a legkevésbé szerettek volna hallani.
Seneca hozta a hírt, hogy Philónt és küldöttségét Caligula színe elé bocsátották, ahol a következő panaszt adta elő: „A római tisztviselők úgy viselkednek Alexandriában velünk, mint az ellenségeink.
Ellenünk lázítják a műveletlen tömegeket, és el akarnak tiltani szertartásainktól. (…) Azért jöttem küldöttség élén, hogy meghajoljunk az isteni Caligula császár előtt: védjen meg bennünket Róma tisztviselőitől. Engedjék vallásunk szabad gyakorlását, és intézkedjék, hogy ne legyünk szabad prédái a rabló hordáknak. A tisztviselők méltánytalan adókkal terhelik a zsidókat, állítván, hogy Caligula császár parancsára akarják templomainkban felállítani Róma isteneinek szobrait, hogy többé ne imádkozhassunk saját Istenünkhöz sem!”
Bár ugyanezt vagy ennek többszörösét panaszolhatnák fel Európa brüsszeli képviselői, mégis csak az örökké vegzált Magyarország küldöttei tiltakoznak az ellen, hogy naponta sérülnek az európai törvények és az igazságérzet,
hogy az európai értékrend tudatos bedarálása történik, hogy a keresztény Európára áradatként zúdítják rá az iszlamista hordákat.
Az eltökélt Philón annak a Caligulának a színe előtt adta elő panaszait, aki egyik szeretőjét gondolkodás nélkül hasba szúrta, mert az illető rossz pillanatban könyörgött valaki életéért. Az ítélet nem is maradt el! Caligula döntött, és megüzente az alexandriai zsidók küldöttségének: másnap legyenek a Mars-mezőn, ahol kivégzik őket. De mert „minden lehetséges, bár semmi sem bizonyos”, Caligulát még aznap este a saját testőrtisztjei meggyilkolták. Az utolsó csepp a pohárban állítólag az volt, hogy Caligula tobzódásában Incitatus nevű lovát szenátorrá akarta avattatni.
A kérdés már csak az, hogy a ló szenátorrá avatása nagyobb őrültség lett volna-e, mint ma a háború szaggatta Ukrajna európai uniós tagállammá avatása?
Ugyanis az EU-t a bevándoroltatást szorgalmazó nemzetközi tárgyalásokon már rég nem a társadalmak által megválasztott (legitim) személyek képviselik, hanem olyan, a pénzes ládáikon trónoló önjelölt kufárok, mint Soros György és fia.
Megjelent a Magyar7 hetilap 3. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
