Nyitókép: Körkép.sk
Nemrégiben lányom, ki szívesen száll repülőre, hogy távoli tájakon új élményeket szerezzen, azzal a kérdéssel állt elő, vajon hogyan tudtunk mi kettesben mindenfelé utazgatni, amikor ő még egészen kicsi volt, és nem is volt internetünk. Valóban, nem volt internetünk, hiszen másnak sem volt még, sőt, nem is volt felénk igazán ismert ez a fogalom. De ettől függetlenül akkor sem állt a világ.
Bár létezett már a világháló, amire Magyarországon az MTA első számítógépe 1991-ben csatlakozott, a korábbi Csehszlovákiában pedig mindez 1992-ben történt meg. De a lakosság széles körének még nagyon sokat kellett várnia arra, hogy az otthonaikból is csatlakozhassanak a világhálóra. Csupán az ezredfordulót követően jött el az az időszak, amikor közelebbről megismerkedhetünk az internettel, és az általa nyújtott regiment lehetőséggel.
A mai fiatalok számára szinte elképzelhetetlen az élet internet nélkül, de azért jó tudni, anélkül is meg tudtunk oldani mindent; igaz több időt, több energiát, több utánajárást igényelt minden ügyintézés. De megoldottuk.
Szóval, mindezek kapcsán hangzott el lányom kérdése, hogyan is tudtunk utazgatni erre-arra az internet – nyújtotta lehetőségek nélkül.
Bár mi nem jártuk be a fél világot, csupán Szlovákia és Magyarország tájain kerestük a kalandokat, s gyönyörködtünk a meseszép tájakban, de négy-ötéves kisgyermekkel, vonattal, autóbusszal, hátizsákosan, azért igényelt némi szervezést, előkészületet.
Előfordult, hogy a kirándulás helyszíne adott volt, mert sikerült egy-egy szakszervezeti üdülőbe eljutni, más esetben pedig kitaláltuk, eldöntöttük, hogy hegyekbe, vízpartra, vagy nagyvárosba szeretnénk-e utazni.
Ekkor aztán fellapoztuk a Csehszlovákia, vagy Magyarország útikönyvet, és kiválasztottuk a nekünk tetsző helyszínt. Majd bementünk egyik utazási irodába (ekkor a Čedok és a Tatratour létezett), kértünk úti célunknak megfelelő prospektusokat, melyekben az egyes üdülőközpontok telefonszámai, postacíme is fel volt tüntetve. Aztán vagy telefonáltunk (utcai telefonfülkéből), vagy levelet írtunk a szállásfoglalás igényével.
Természetesen megtette volna ezt helyettünk az utazási iroda is (a legtöbben így utaztak) de a magunk intézésével lényegesen olcsóbb és izgalmasabb volt.
Ha megvolt a szállás helyszíne, és az utazás időpontja, utána következett a menetrendek böngészése. Legtöbbször megvásároltam az egész évre szóló kinyomtatott szlovákiai és magyarországi menetrendet, amelyet könyvszerű kötésben adtak ki – és máris kezdődött az izgalmas kaland annak felderítésére, hogy a célállomást a lehető legrövidebb időn belül, de legkényelmesebben érjük el.
Akinek nem volt otthon kinyomtatott menetrendje, kiment a vasútállomásra (buszállomásra) ott böngészte át a kifüggesztett menetrendeket, vagy pedig tájékoztatást kért a jegypénztárban, illetve az információs irodában.
Ha a közlekedési eszközök, s a menetjegy kiválasztása, bebiztosítása is megtörtént már, szépen előkerültek a papíralapú turisztikai térképek, amin sorra vettük, mit is szeretnénk majd megnézni – és a nagy készülődés közepette máris utazási lázban égtünk.
Ezt követően már csak azt kellett eldönteni, mit is vigyünk magunkkal, hiszen egy kishátizsákba, nagyhátizsákba és egy kézitáskába minden szükséges holminak bele kellet férnie. Az utazáshoz szükséges volt még a karóra, amelyet akkor elsősorban nem divatcikként viseltünk, az élmények megörökítésére egy kis fényképezőgép – ellátva 24 kockás filmmel, és a hajnali ébredéshez pedig a hagyományos vekker (ébresztőóra), mert hát a mobiltelefon még álmainkban sem jelent meg.
Nos, azért manapság sem árt gondolatban felkészülni egy olyan helyzetre, amikor nincs internet. Mert megoldás mindig van, bár lehet, hogy nehezebb, bonyolultabb, körülményesebb, mint a világháló segítségével – de van. Csak az utat, a lehetőséget kell megtalálni.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
