Harminc éve, 1994. január 8-án került sor a felvidéki magyarság rendszerváltás utáni történetének sarokkövét jelentő nagygyűlésre. Ezen a napon Komáromban gyűltek össze a magyarok által lakott települések polgármesterei és önkormányzati képviselői, valamint a magyar parlamenti képviselők, hogy megtárgyalják azokat a kérdéseket, amelyek akkortájt bennünket a leginkább érintettek: az önkormányzatok jogi helyzetét, az állami közigazgatás átszervezését, az ország területi-közigazgatási és politikai felosztását, a magyar nemzeti közösség alkotmányos jogállását és a dél-szlovákiai régió választott képviselőit tömörítő társulás előkészítését.
A nagygyűlést igyekezett a hatalom különböző eszközökkel megakadályozni. Volt bombával való riogatás, a keleti tájakról és a Gömörből érkező autóbuszok és személyautók utasai pedig sokat beszélhetnének a rendőri feltartóztatásokról, de az akkori hatalom szóbeli fenyegetéssel is igyekezett a nagygyűlésnek elejét venni, és voltak az összejövetelnek olyan résztvevői is, akik kivonulással fenyegetőztek, ha elhangzik az autonómia szó. Ám akkor semmi sem tudta az emberek akaratát megállítani.
A hatalmas külső nyomás és különböző egyéb tényezők miatt végül a nagygyűlés nem érte el a célját, és a magyar önrendelkezés megvalósítása azóta is várat magára, a komáromi nagygyűlés mégis meghatározó momentuma volt a felvidéki magyar történelemnek.
Az évforduló kapcsán akkori polgármestereket kérdeztünk, miként emlékeznek a harminc évvel ezelőtti eseményre, s miben látják annak jelentőségét.
Nem ragaszkodtunk eléggé a kimondott elképzeléseinkhez
Zachariaš István, Szepsi akkori polgármestere szerint egy induló demokráciában került sor a polgármestereknek és a választott képviselőknek eme összejövetelére, amikor sok minden még nem volt tisztázott, de óriási reménnyel mentek oda, abban bíztak, hogy olyanná tudják alakítani a felvidéki vagy szlovákiai politizálást, amilyennek a hitük szerint lennie kellett volna. Mint mondta, véleménye szerint ezért is volt olyan nagy visszhangja az eseménynek.
A média érdeklődése is azt mutatta, hogy valószínűleg többet vártak a nagygyűléstől, mint amekkora hatása a későbbiekben lett”
– tette hozzá.
„Tulajdonképpen egy pusztába kiáltott szó maradt, mert ugyan nagyon jó dolgok voltak megfogalmazva, és reménykedtünk abban is, hogy az Európai Unió képes lesz drukkolni ezeknek az elképzeléseknek meg a mi és általában a kisebbségek elvárásainak, amiben – főleg a későbbiekben – nagyon csalódnunk kellett. Azért is tartom pusztába kiáltott szónak a nagygyűlést, mert ugyan kimondtuk és megszavaztuk azokat a dolgokat, amelyek alapján a jövőnket elképzeltük, de utána valahogy nem ragaszkodtunk hozzájuk, nem volt igazán akarat követelni ezeket az elképzeléseket” – emelte ki. Mint mondta,
ő maga jónak tartotta volna, ha legalább két- vagy négyévente értékelő konferenciákat tartottak volna arról, mit sikerült, mit nem ezekből az elképzelésekből megvalósítani.
„Ugyanis nem volt visszhangjuk, nem volt kitartásuk ezeknek az elképzeléseknek, és talán azt is értékelni lehetne, mennyire vált a felvidéki magyar politika alakulásának áldozatává mindez. A magyar politizálás ugyanis nem számolt el azokkal az elképzelésekkel, amelyeket a komáromi nagygyűlés lefektetett” – mondta Zachariaš István, aki szerint ez hiba, mert egy csomó ember csalódott abban, hogy amit elképzeltünk, azt valamikor meg is valósítjuk.
Pedig történelmileg is fontos összejövetel volt a komáromi nagygyűlés. „Azért is, mert kimondtuk, azokat a dolgokat, amelyek számunkra fontosak voltak, és a kisebbségi politikában olyan dolgokra hivatkoztunk, amelyek végül is Európában is meg voltak fogalmazva, csak nem mindenütt tartották be azokat, nálunk biztosan nem. Olyan időszakban történt ez, amikor sok minden forrott az országban, akkor volt a területi rendezés vitája például, s ennek során Mečiar nem vette figyelembe azokat az elképzeléseket, amelyeket mi megfogalmaztunk.
Én úgy gondolom, az fontos volt, hogy megfogalmaztuk, mit szeretnénk, mert reményt adott a jövőre nézve, csak a későbbiek során nem volt érdek ezeknek az elképzeléseknek a megvalósítását számonkérni a felvidéki magyar politika részéről sem”
– fűzte hozzá Zachariáš István, aki szerint már akkor be voltak kódolva belénk ezek a fékek.
Az egész ország működésén szerettünk volna javítani
Szabó Olga, Path község akkori polgármestere szerint 1993. december 6-án a Csallóközi Városok és Falvak Társulása Tanácsának ülésén Bölcs József komáromfüssi, Harsányi Imre gútai, Kvarda József csenkei, Lojkovič Sámuel nagymegyeri, Pálfy Dezső nagyszarvai, Pásztor István komáromi, Szabó Edit bátorkeszi, Szabó Olga pathi és Szkukalek László, nemesócsai polgármesterek fogadták el a felhívást a választott képviselők és polgármesterek nagygyűlésének összehívására. A gyűlés célja az önkormányzatok jogi helyzetének felvázolása, az ország tervezett közigazgatási és területi felosztásának ismertetése, különleges jogállású tartomány létrehozása az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása alapján, az azt vezető 100 tagú tanács megválasztása, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogállásának javítása volt.
A felhívás közzététele után derült ki, hogy a Magyar Polgári Párt elhatárolja magát a nagygyűlésen való részvételtől, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom pedig csak abban az esetben engedélyezi képviselőinek és polgármestereinek a részvételt, ha a különleges jogállású tartomány létrehozása és az azt vezető 100 tagú tanács megválasztása elmarad.
Az MKDM és az MPP polgármestereire és képviselőire is szükség volt azonban, nélkülük a gyűlés jogszerűsége forgott kockán. A szervezőknek el kellett fogadniuk a pártok döntését” – fogalmazott portálunknak Szabó Olga.
Mint mondta, a szervezők képviseletében Kvarda József, Lojkovič Sámuel, Pásztor István és Szabó Olga polgármestereket fogadta a köztársasági elnök is, aki a gyűlés elhalasztását és a program megváltoztatását akarta elérni. A találkozón jelen levő parlamenti képviselők az ország szétverésével vádolták meg a szervezőket.
Parlamenti bizottsági meghallgatásunk után a bizottság is, a parlament is határozatban ítélte el a kezdeményezést, és szigorú fellépést indítványozott a szervezőkkel szemben.
Feladatul adta a rendőrségnek, a katonaságnak a közrend, és az állam egységének a megvédését” – fűzte hozzá az egykori pathi polgármester.
Elmondása szerint a sajtó is szította a feszültséget. „Az már csak hab a tortán, hogy a gyűlés megkezdése előtt állítólag telefonhívást kapott az egyik résztvevő, miszerint a gyűlés helyszínén bomba van elhelyezve. Mindezek ellenére a meghirdetett időpontban megtartottuk a nagygyűlést, igaz, a fentiek miatt módosított programmal” – mondta a volt polgármester, hozzáfűzve, 1994. január 8-án a felvidéki magyarság választott képviselői és polgármesterei ellenszavazat nélkül fogadták el a nagygyűlés állásfoglalását.
Közösségünk távlati célkitűzéseit azonban nem érezte magáénak a későbbi politikai képviselet, így a folytatás elmaradt.
Mindezek ellenére nagyon fontos lépésnek tartom a nagygyűlés megszervezését, mert a szlovákiai magyarság képviselői és polgármesterei egységes fellépéssel irányították a figyelmet a kisebbségek problémáira és az egész ország működésén szerettek volna javítani” – fűzte hozzá Szabó Olga.
Ha akkor bátrabban vagyunk, ma más helyzetben lenne a felvidéki magyarság
„A kilencvenes évek elején értek meg a feltételek arra, hogy a szlovákiai magyarság kezébe vegye a saját sorsának irányítását” – mondta portálunknak Pázmány Péter, Dunaszerdahely egykori polgármestere. Mint mondta, a nagygyűlés ötletadója Duray Miklós volt, aki akkor az Együttélés politikai mozgalmat vezette, ez a mozgalom rendelkezett abban az időben a legtöbb önkormányzati képviselővel és polgármesterrel. „Lényegesnek tartom azt is, hogy ebben az időben nagyon aktívan működött a csallóközi régió, amely tulajdonképpen sokkal nagyobb területet foglalt magában, mint a Csallóköz, hiszen nemcsak mátyusföldi polgármesterek és önkormányzatok voltak a tagjai, hanem majdnem minden település tagja volt a társulásnak, ahol magyar képviselők és polgármester alkották az önkormányzatot” – mondta Pázmány.
Bár a kezdeményezést nem minden politikai párt és mozgalom támogatta, de a polgármesterek nagy része, akik tagjai voltak a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának, pozitívan állt hozzá.
Én úgy gondolom, hogy hozzájárult ehhez maga a politikai helyzet is, mert mindenki a saját bőrén érezhette a mečiari nyíltan magyarellenes politika hatását. A feltételei tehát megvoltak annak, hogy megszerveződjék a komáromi nagygyűlés”
– mondta Pázmány Péter. Hozzátette, korábban már megpróbáltak bejegyeztetni egy szlovákiai magyar polgármesterek társulását, a mečiari kormányzat ezt azonban kategorikusan elutasította. „Ezek után logikus lépés volt, hogy megpróbáljuk megszervezni saját magunkat, a kilencvenes évek mozgolódásaihoz az is hozzájárult, hogy a komáromi ún. magyar megye alapjait az akkori ön kormányzati alelnök Kvarda József által vezetett csapat jóformán már kidolgozta. Ezeket a dolgokat kellett tehát tartalommal megtölteni, s ezek voltak azok a tényezők, amelyek a komáromi nagygyűlés megszervezését lehetővé tették” – fűzte hozzá Pázmány Péter.
Mint mondta, akkor sokkal optimistábban látta a felvidéki magyarság helyzetét, mint most. „Velem együtt azonban sokan nagyon csalódottan jöttünk el akkor Komáromból, egyrészt Pásztor István (akkori komáromi polgármester, aki a bombariadó ellenére nem fújta le a nagygyűlést – a szerző megjegyzése) bátor kiállása nélkül meghiúsult volna a nagygyűlés, másrészt azok az elképzelések, amelyek miatt létrejött, nem valósultak meg” – mondta Pázmány, hozzátéve, ennek legfőbb oka szerinte az, hogy azok, akik nem nagy lelkesedéssel fogadták a komáromi nagygyűlés megszervezésének ötletét, és az utolsó pillanatig inkább akadályozták azt, amikor látták, hogy az Együttélés akár egyedül is megszervezi azt, résztvevőként jelentkeztek, és így megakadályozták azt, hogy az eredeti célkitűzések megvalósuljanak.
A nagygyűlés jelentősége a mára kivetítve talán az, hogy ha egységesen meg tudnánk magunkat szervezni, akkor érhetnénk el eredményeket”
– mondta az egykori polgármester, hozzátéve, nagyon fontos lenne, ha a csallóközi régió újra azt a szerepét töltené be, amit akkoriban, mert szerinte ma már csak a torzóját látni, csak járási szinten működik, már ha egyáltalán működnek az alapszervezetei. „Azokkal a pozitívumokkal kellene foglalkozni, amelyeket el akart érni a nagygyűlés.
Véleményem szerint, ha akkor egy kicsit bátrabbak vagyunk, és a nemzetközi sajtó jelenléte előtt az eredeti program szerint véglegesítjük a záródokumentumot, akkor ma a felvidéki magyarság egészen más helyzetben lenne”
– zárta Pázmány Péter.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
