Az online vásárlók idén 5%-kal többet terveznek ajándékokra költeni

Az online vásárlók idén 5%-kal többet terveznek ajándékokra költeni

Az online vásárlást előnyben részesítők az elhúzódó anyagi nehézségek ellenére is 5%-kal többet terveznek karácsonyi ajándékokra költeni, mint tavaly – derül ki a Heureka.sk nemrég végzett, 1855 válaszadó bevonásával készült felméréséből.

„A tavalyi karácsonyra teljes mértékben rányomta a bélyegét az ukrajnai katonai konfliktus, az energiaválság és az elszabadult infláció. Emiatt a válaszadók 44%-a tervezte úgy, hogy az előző évhez képest kevesebbet fog karácsonyi ajándékokra költeni. Az idei felmérésben ez a szám 32%-ra csökkent, és 12%-ra nőtt azok aránya, akik többet terveznek költeni, mint egy évvel ezelőtt” – magyarázta a felmérés készítője.

Az általános takarékoskodási célok ellenére a tervezett karácsonyi kiadások összege 5%-kal, 292 euróra emelkedett.

Hírdetés

Tízből kilenc válaszadó inkább az online vásárlást részesíti előnyben a hagyományos bolti vásárlás helyett, a vásárlások legalább felét online intézi. A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a nők korábban kezdik a karácsonyi ajándékok beszerzését, mint a férfiak.

Kétszer több nő kezdi el a vásárlást szeptemberben és októberben, ezzel ellentétben kétszer kevesebben decemberben és közvetlenül karácsony előtt. A fogyasztók átlagosan 5,7 embernek vásárolnak ajándékot karácsonyra.

„Sajnos, az ökológiai szempont a válaszadók alig 7%-ánál, a helyi termékek előnyben részesítése pedig alig több mint 9%-ánál játszik szerepet, a nőknél ezek a kritériumok lényegesen magasabbak, mint a férfiaknál: az ökológiai szempont 40%-kal, a helyi termékek előnyben részesítése pedig több mint 70%-kal” – mutatott rá Jan Mayer, a Heureka igazgatója.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »