Balla Róbert egy olyan személy, aki sokaknak példaképként szolgálhat. Fiatalkorától kezdve aktív véradónak számít, tetteivel több ember életét menthette meg. Az elmúlt héten a Szlovák Vöröskereszt dunaszerdahelyi rendezvényén Jánsky-érdemrend gyémántfokozatával tüntették ki, ami a legnagyobb elismerésnek számít a véradók körében. Ennek apropóján beszélgettünk vele.
Mikor kezdte a véradást, és hogyan emlékszik vissza az első alkalomra?
A családomban mindenki véradó volt, így nem volt kérdés, hogy a 18-ik életévem betöltése utána én is folytatom ezt a vonalat. Az első alkalomra 1996 tavaszán került sor, még most is emlékszem a sok emberre és a hosszú procedúrára, ami a vérvételt megelőzte. Tetszett azonban az alapos kivizsgálás, már ekkortájt is nagyon magasan volt az a bizonyos mérce.
Milyen indíttatásból kezdett vért adni, miért tartja fontosnak?
Mindig is próbáltam tudatos életmódot folytatni és odafigyelni az egészségemre. Ekkoriban még aktívan sportoltam, a véradásnak pedig több pozitív velejárója is volt.
Amellett, hogy negyedévente alapos kivizsgáláson vehettem/vehetek részt, a vérem is frissül, illetve mai napog ösztönzően hat rám, hogy ezzel a cselekedettel más embereken tudok segíteni.
Ezidáig összesen hány alkalommal adott vért?
Ha jól emlekszem idáig 85 alkalommal vettek tőlem vért, ami annyit jelent, hogy nyolc embert töltöttem meg vérrel. Ezt persze nem emberi mivoltban számolják, sokszor az általam/általunk adott vért feldolgozzák, amivel több emberi életet tudnak megmenteni.
Előfordult, hogy konkrét emberek számára adott vért?
Eddig két konkrét személy keresett fel, hogy tudnák-e a számukra vért adni. Az egyik az akkori kolléganőm volt, aki egy akut operáció előtt állt, és ahhoz volt szüksége vérre. Sajnos ne tudtam segíteni, előtte nagyjából egy hónappal adtam vért, ezáltal még két hónapig nem adhattam. A másik alkalom egy közeli barátom részére lett volna, aki onkológiai eset volt. Rosszra fordult az állapota, hétfőn mentem volna vért adni, szombaton azonban jött a lesúlytó hír, elvesztette a harcot a betegséggel szemben. A mai napig bánt, hogy ismeretleneken tudtam segíteni, míg a hozzám közelállókon nem.
Ezzel a nemes cselekedettel hány ember életét menthette meg? Esetleg a hozzátartozóktól vagy magától a betegtől kapott korábban köszönetet?
Az igazat megvalva nem tudom hány emberen tudott segíteni a vérem, de ha csak egy személyen is, már akkor megérte a fáradozást.
Amennyiben helyesek az értesüléseim nem mondják meg a páciensnek, hogy kitől vagy kiktől származik a vér, hacsak az illető nem kéri, hogy fedjék fel a személyazonosságát.
De lehet, hogy én tudom rosszul. Ezidáig nem keresett meg senki, ha őszinte akarok lenni nem is várom el, mivel számomra a segítségnyújtás sokkal fontosabb a köszönetnél.
Meddig tervezi folytatni a rendszeres véradást?
Hogy meddig? Ez jó kérdés. Amíg a jó Isten és a doktornő megengedik, hogy adhassak. A viccet félretéve, míg az egészségem és a korom lehetővé teszik, és a vérem is alkalmas lesz erre a célra.
Az elmúlt héten a Jánsky-érdemrend gyémánt fokozatával tüntették ki. Mit jelent Önnek ez az elismerés?
Nagy megtiszteltetés számomra maga a kitüntetés, nagyon felemelő érzés volt a színpadon állva hallgatni a nézőtérről érkező tapsot. Ezzel egy régi álmom vált valóra, mindig is a véradók naggyaihoz szerettem volna tartozni még úgy is, hogy ennyi idő elteltével a fontossági sorrend megváltozott bennem.
A prioritásaim mára átértékelődtek, nem az a fontos, hogy ki hányszor adott vért és milyen fokozattal tüntették ki, sokkal lényegesebb az elhivatottság és a segítőkészség amivel az adott személy a legértékesebbet adhatja magából, ami nem más mint a saját vére.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
