„Szeresd és tiszteld diákjaidat, akkor ők is szeretni és tisztelni fognak téged”, írta nekem tanárrá avatásom alkalmából egy kedves gimnáziumi oktatóm. Ebben a szellemben készülök a beszélgetésre egy olyan tanárkollégámmal, akinek a szíve jó, és nem mellesleg hiánypótló szerepet tölt be a sok sebből vérző felvidéki oktatásban.
A nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda speciális pedagógusával, Lancz Mónikával folytatott beszélgetéshez nem kell messzire mennem, hiszen évek óta ugyanabban az intézményben tanítunk. Elég felsétálnom a közös tanári helyiségünkből a szépen berendezett, játékokkal és fejlesztőeszközökkel teli kuckójába. Mónika képzett speciális pedagógus, az idei tanévtől a galántai regionális mentorközpont egyik munkatársa. Ebben a státuszában az új oktatásügyi reformra való felkészülésben, új pedagógiai és nevelési módszerek elsajátításában segít azoknak a pedagógusoknak, akik nyitottak a változásokra.
Az elmúlt években jelentősen megszaporodott a sajátos nevelési igényű, a viselkedészavaros és a mentálisan sérült gyermekek száma a klasszikus nevelést nyújtó intézményekben. A felgyorsult világ és a meg nem állítható digitalizáció olyan generációt eredményezett, amelynek neveléséhez és oktatásához már nem elég szakmailag képzett pedagógusnak lenni.
A szülő-gyermek-iskola háromszögben érezni, komoly változásokra van szükség, az integráció és az inklúzió (szemléleti elfogadás, befogadás, a szerk. megj.) nem hozta el a várva várt csodát – állapítjuk meg beszélgetésünk elején Mónikával.
A jó tanulási képességű, tehetséges diákok többsége unja a klasszikus, frontális oktatást, a tanulási zavarokkal küszködők azonban nem kapnak elegendő segítséget és elfogadást, a szociálisan hátrányos helyzetű nebulók számára meg szinte kilátástalan a helyzet. A szülő és a gyermek is szenved, miközben az erejét vesztett pedagógus sokadszorra feszül fel a keresztfára. Mondjuk ki: nem lehet megfelelő eszköztár, módszertan, pénz, segítség és motiváció hiányában tanítani, fejleszteni és nevelni egyszerre több tíz gyereket, akiknek szinte mindegyike más-más problémával küzd. Ez még a kriptonittal rendelkező Supermannek sem menne, nem, hogy egy mezei, alulfizetett pedagógusnak. Ebben a helyzetben pedig egyre nagyobb szükség van az asszisztensekre és speciális pedagógusokra, akik hatékonyabban ismerik fel és kezelik a sajátos nevelési igényű és tanulási problémákkal küszködő gyermekek gondjait.
Begyűrűző gondok
Lancz Mónika csaknem 25 éve van a pedagógusi pályán, megjárta annak összes lépcsőfokát. 1994-ben végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen.
– Eredetileg logopédiára szerettem volna jelentkezni, de közben változott a rendszer, és besorolás alapján jutottam a gyógypedagógiai csoportba. Rögtön azonban nem vettek fel, így a pozsonyi Karol Matula Intézetben kezdtem dolgozni fogyatékkal élő gyerekekkel a diagnosztikai csoportban. Nagynevű, segítőkész szakemberekkel dolgozhattam együtt, igazából ez alapozta meg a későbbi tudásomat – mesél Mónika, aki az egyetem elvégzése és a családalapítás után a nagymácsédi iskolában kezdett dolgozni. Volt már napközis és alsó tagozatos tanító néni, óvónő, jelenleg a szociálisan hátrányos helyzetű és a tanulási zavarokkal küzdő gyermekek mentora és tanítója.
Egyre több a problémákkal küzdő tanuló, ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar , a szerk. megj.), „disz”-es (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia…, a szerk. megj.) tanulási és viselkedészavarokkal küzdő gyerek. A pedagógusok sokszor nem tudják, miként kezeljék ezeket a gondokat. A pszichológiai tanácsadó központok túlterheltek, a szülő az iskolától, az iskola a szülőtől várja a megoldást, miközben a gyermek „lóg a levegőben”. Ez rettenetes frusztrációt okoz mindenkiben
– magyarázza a szakember.
A gyerekeket nagyon sok inger éri. Lancz Mónika szerint a problémák fő oka a mozgáshiány lehet, a gyerekek esetlenek, darabos a mozgásuk, nem tudnak ugrókötelezni, karikát pörgetni, gondot okoz sokszor még a labda fogása is.
A gyereknek pici korától futkosni kell, biciklizni, korcsolyázni, fára mászni. A szülő nagyon nehezen veszi észre a tanulási zavarokat, ezekre sokszor a pedagógus tudja figyelmeztetni a családot. Intő jel a beszéd kései megindulása, ilyenkor a mozgásfejlődésnél van elakadás, és ez a tanulási zavarokban csúcsosodik ki – magyarázza Mónika, aki legtöbbször a gyerek mozgásának megfigyelése alapján veszi észre, ha gond van. Valamilyen szinten korrigálhatóak ezek a zavarok tornával vagy alapozóterápiával, de a legfontosabb a támogató hozzáállás a szülő és a pedagógus részéről is.
Hibakeresés indul
Mónika úgy érzi, a hiteles tanárt a gyerek elfogadja. Az elsőrendű feladat pedagógusként, hogy érzelmi szinten kötődjön a gyerekhez, így lehet a legjobban tanítani.
– Ki kell mondani azonban, hogy sokszor a pedagógustársadalom sem figyel kellőképpen ezekre a gyerekekre, nem a tehetséget, a pozitívumot vesszük észre, csupán a hibákra összpontosítunk. A tanulási zavarokkal küzdő gyerekek pedig rengeteg kudarcot élnek meg – mondja Mónika. Nem látunk a lelkükbe, de nagyon nehéz lehet nekik. A szülő sokszor nehezebben éli meg ezeket a helyzeteket, mint a gyerekek, hiszen minden szülőnek fáj a gyereke „sikertelensége”. Ha egy szülő úgy érzi, a pedagógus nem fogadja el kellőképpen a gyerekét, próbálja ellensúlyozni. Minden gyerekben rejlik valami jó, valami tehetség, és azt ki kell aknázni, s ha az iskolában nem megy, akkor mennie kell otthon, támogató környezetben. Meggyőződésem, hogy ezek a gyerekek így megerősödnek, a sok kudarc megacélozza őket és lesz erejük a felnőtt életben. Később ki fognak majd nyílni és sikeres emberek lesznek. Mondjuk el az érintett szülőknek, hogy a gyerekük sokkal emberebb ember lesz, mint az, aki ilyet nem él meg gyerekkorában.
Megjelent a Magyar7 2023/44.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
