A nonprofit szervezetek zúgolódnak, felháborodásuknak adnak hangot Erik Tomáš munka-, szociális és családügyi miniszter bejelentése kapcsán, miszerint a nyugdíjas szülők támogatását az aktív korban lévő gyermekeik adójuk 2 százalékával támogathatnánk (az eddigi gyakorlattól eltérően, amikor is a szülői bónuszt a dolgozók járulékbefizetéseinek egy részéből fizették ki). Azzal a 2 százalékkal, amellyel mostanáig a nem kormányzati szervezeteket, tehát a támogatásukra rászoruló társulásokat, vagyis a civil szektort támogatták. Velük együtt zúgolódom én is, és biztos vagyok benne, hogy a józanul gondolkodó emberek mind ezen a véleményen vannak.
A 89-es fordulat idején újságíróként dolgoztam. A szerkesztőségen belül az én területem volt az oktatásügy és egészségügy, ezzel együtt a szociális szféra. Akkor tanultam meg, hogy a demokratikus társadalom három pilléren áll: az egyik az állami, a másik a magánvállalkozások területe, a harmadik pedig az a szféra, amelyre az államnak nincs kapacitása, ez pedig a harmadik szektor. Tömegével alakultak az egészség, sport, oktatás, egyházak, a kultúra, és művészetek, valamint más ágazatok területén működni hivatott szervezetek, egyesületek, társulások, alapítványok.
Sok-sok buktatóval szembesültek, de a legnagyobb gondot a pénzhiány jelentette. Az államtól kapott csekély támogatás, a kezdeti időkben az emberek bizalmatlansága az ilyen szervezetekkel szemben, valamint a magánszféra ugyancsak lassú léptékű kiépülése azt okozta, hogy nehéz volt támogatókra lelni. Lassanként azonban kialakult a pályázatok rendszere, rendeződtek a szervezetek saját tevékenységéből szerzett bevételek lehetőségei, és növekedett a sikeressé váló magánvállalkozók segítségnyújtása.
Nem utolsósorban pedig a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítása – ennek 50. paragrafusa tárgyalja az adófizető befizetett adója egy részének speciális célra történő felhasználását, azt a bizonyos 2 százalékot, amely mentőövként jelent meg a nonprofit szervezetek életében. Ennek a forrásnak is köszönhetően tudják támogatni a szervezetek a rászorulókat, a fogyatékkal élőket, a beteg családtagjukról gondoskodókat, a tehetséges, de szegénysorban élő gyermekeket – hogy csak néhány fajtáját említsem a támogatásra szorulóknak.
Most ezt a lehetőséget szüntetné meg a munkaügyi minisztérium, sőt szembe állítaná a rászorulókat a nyugdíjasokkal (pedig esküdözik, hogy nem ez a célja!). Ráadásul nem kis dilemmát okozva azoknak a munkavállaló szülőknek, akik eddig gyermekeik sportegyesületének vagy tánccsoportjának stb. adományozták adójuk két százalékát, s most el kell dönteniük, hogy szüleiket támogassák-e ezzel az összeggel, vagy gyermekeiket.
Azért nem olyan forrón eszik a kását! Ehhez a lépéshez törvénymódosításra lenne szükség, amelyet a parlamentnek jóvá kell hagynia. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez nem történhet meg, s ez Erik Tomáš miniszter számára is világos kell legyen (vagy megint tévedek?). Ilyen szemszögből nézve gyanúsnak tűnik az egész kezdeményezés: minden bizonnyal valami van még a háttérben, ami csak a későbbiekben fog megmutatkozni. Tomáš cinikus megjegyzése is erre utal, miszerint nem kell félteni például a politikai és a társadalmi élet befolyásolására irányuló szervezeteket, mert azoknak megvannak a bőkezű külföldi támogatóik.
Hát igen, a halandó emberek már csak ilyenek: mindenről rosszat sejtenek. Hát hogy sejthetnének valami jót erről a kormányról, ha az színrelépése első napjától kezdve sokkolja, megdöbbenti, elképeszti őket?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
