A Gázai övezetben már eddig is közel tízezer halálos civil áldozata és mintegy 30 ezer sebesültje van „a jogos önvédelmet” gyakorló izraeli terrorhadműveletnek, de a legfelsőbb izraeli politikai vezetés a népirtást még magasabb fokozatra kívánja kapcsolni. ’Ámiháj Élijáhu, a Netanjáhu-kormány örökségvédelmi minisztere ugyanis a délelőtt folyamán kijelentette: atombombát dobunk a Gázai övezetre. Binjámin Netanjáhi miniszterelnök és az ellenzéki politikusok persze azonnal elhatárolódtak – írja a ynet.co.il és az alarabiya.net.
Az atom csak az egyik lehetőség a palesztinok elrettentésére
’Ámiháj Élijáhunak, a szélsőségesen rasszista ’Ocmá Jehudit ( עוצמה יהודית– Zsidó Erő) nevű kormánykoalíciós párt delegálta örökségvédelmi miniszterének a Kol Bá-Rámá regionális rádió riportere ma reggel feltette a kérdést: „Valóban gondolja-e azt, hogy holnap reggel Izrael ledobjon valamilyen atombombát a Gázai övezetre, miután véleménye szerint ott nincsenek ártatlan emberek?” A zsidó miniszter válasza így hangzott: „Ez csak az egyik lehetőség. A másik lehetőség az, hogy meg kell vizsgálni, számukra mi a fontos, s mi jelenti nekik a következő elrettentő lépést”.
A palesztin még csak ránézni se merjen az izraeli katonára
A zsidó miniszternek ezután föltették azt a kérdést is, hogyan képzeli az atombomba bevetését a Gázai övezet ellen, amikor ott a Hamász fogságában 241 túsz, illetve fogoly is van?
Válasz:
Izrael a legmagasabb szintű elvárásoknak megfelelően jár el
Binjámin Netanjáhu miniszterelnök és Jáír Lápíd, az ellenzék egyik vezető politikusa rögtön megérezték a Gázai övezetre atombombát ledobni hajlandó miniszter szavai utáni lehetséges nemzetközi felháborodást, ezért azonnal elhatárolódtak.
Netanjáhu már ma reggel kijelentette:
Hering J. – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »