A sepsiszentgyörgyi együttes hétfőn hazai pályán Adnan Aganović ráadásban szerzett, szépségdíjas találatával győzött az Aradi UTA ellen a SuperLiga nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén. Bár két mérkőzéssel kevesebbet játszott, továbbra is a Sepsi OSK az egyetlen veretlen csapat a román élvonalban.
A mérkőzés előtt Vadkerti Imre, a Kormorán együttes frontembere elénekelte az Ismerős Arcok Nélküled című dalát. A székelyföldi csapat veszélyesen kezdett, Varga Roland alig több mint egy perc elteltével távoli lövéssel próbálkozott, amely kevéssel fölé szállt. A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott, aztán a 26. percben Andrej Fábry lehetőségét Niczuly Roland könnyedén védte. Ezt követően a Sepsi OSK magához ragadta a kezdeményezést, sőt, előnybe is kerülhetett volna, Bogdan Oteliță beadása után Pavol Šafranko továbbított közelről kapura, azonban a labdát Florin Iacob bravúrral szögletre ütötte. A szünethez közeledve Varga lövését Marko Stolnik vetődve blokkolta, majd az Aradi UTA is közel járt a gólszerzéshez, ám Godberg Cooper a hazau szurkolók örömére fordulásból csak a kapufát találta el.
A második félidőben a vendégek szlovák középpályása, Fábry többször is veszélyeztetett, előbb a szabadrúgása, aztán távoli lövése alig kerülte el a keresztlécet, közeli lehetőségét pedig a háromszéki kapus védte. A házigazdák előtt a 64. percben óriási helyzet adódott, Aganović beadását követően Branislav Niňaj bal alsóra tartó, közeli kapáslövését Iacob bravúrral hárította. A hajrához közeledve a piros-fehér mezben bemutatkozó Gabriel Debeljuh elhibázta a befejezést, úgy tűnt gól nélkül ér véget a találkozó, viszont a ráadásban Aganović szabadrúgásból védhetetlenül a bal felsőbe tekert (1–0). Rögtön egyenlíthetett volna az aradi együttes, Niňaj tévedése után Albert Stahl közelről átemelt Niczuly fölött, de nem talált kaput, így a sepsiszentgyörgyi csapat idénybeli harmadik bajnoki győzelmét ünnepelhette.
SuperLiga, alapszakasz, 8. forduló: Sepsi OSK–Aradi UTA 1–0 (0–0).
Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 2800 néző. Vezette: Marcel Bîrsan (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Oteliță, Bălașa (Aganović, 29.), Niňaj, Ciobotariu – Păun (Gheorghe, 60.), Rodríguez, Alimi – Varga (Debeljuh, 60.), Šafranko (Rondón, 80.), Ștefănescu (Francisco Júnior, 80.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu. Arad: Iacob – Dumitrașcu, Stolnik, Benga (Stanciu, 77.), Rodrigues – Fábry, Costa, Marku (Carp, 46.) – Micovschi (Stahl, 62.), Cooper (Vucenovic, 62.), Pop (Mihai, 46.). Másodedző: Sorin Rădoi. Gólszerző: Aganović (90+3.). Sárga lap: Rodríguez (59.), Bălașa (82.), illetve Fabry (87.).
További eredmények: Kolozsvári Universitatea–Jászvásári Poli 0–2 (gólszerzők: Roman 55., 90+3.), FC U Craiova–FC Farul Constanța 4–0 (gsz.: Van Durmen 18., Albu 45+1., Baeten 58., Bauza 80.), FC Botoșani–FC Hermannstadt 2–2 (gsz.: Drole 22., Gabriel 53., illetve Paraschiv 29., 45+11.).
A táblázat:
1. FCSB 6 0 1 14–5 18
2. CFR 5 1 1 17–8 16
3. Rapid 4 2 2 18–10 14
4. Craiova 4 2 2 11–7 14
5. Petrolul 3 4 1 14–12 13
6. Sepsi OSK 3 3 0 7–2 12
7. Voluntari 3 1 4 13–18 10
8. Hermannstadt 2 3 2 10–9 9
9. U Craiova 3 0 5 18–18 9
10. Farul 3 0 4 11–14 9
11. Dinamo 2 2 4 7–15 8
12. Oțelul 0 7 1 7–9 7
13. Arad 2 1 4 6–11 7
14. Kolozsvár 1 4 3 12–17 7
15. Jászvásár 2 0 5 8–13 6
16. Botoșani 0 4 4 7–12 4
Az élvonalbeli bajnokság két hétig szünetel, majd ezt követően a sepsiszentgyörgyi csapat az Universitatea Craiova vendégeként lép pályára a SuperLiga kilencedik fordulójában.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »