Már-már felüdülésnek tekinthető, ha az egyszeri újságírónak, külpolitikai jegyzete témájául nem az orosz–ukrán háborút kell választania. A Nigerben kibontakozó hatalmi átrendeződés kapcsán még mindig sokkal több a nyitott kérdés, mint amennyi a biztosnak tűnő válasz, de a téma, nem csak Afrika, Európa jövője szempontjából is van annyira fontos, hogy a nekünk rendelt háromezer karakterben foglalkozzunk vele.
Bár Fekete-Afrika egyik nemzeti sportja az államcsíny, Niger 1960-as önállósodása óta a július végi puccs volt sorrendben már az ötödik (az afrikai csúcstartó egyébként Szudán, a maga csekélyke harminc különböző puccskísérletével). Hol a kommunista segítséggel nagyobb mozgástérre váró nigeri tábornokok, hol meg a francia hátszéllel vitorlát bontó „nyugatos államférfiak” próbálták magukhoz ragadni a hatalmat az elmúlt 60 évben – több, kevesebb sikerrel. Immár öt alkalommal, hosszabb-rövidebb ideig sikeresen.
Korai lenne még megjósolni, vajon a franciáknak sikerül-e visszaszerezniük korábbi gyarmatuk (és legfontosabb uránexportőrük) felett az ellenőrzést.
A lakosság, legalábbis a rendelkezésre álló felmérések szerint, már nem kér a párizsi basáskodásból, új rabigát keresnek. A gyarmati gőgöt nehezen levetkőző franciák helyére orosz és kínai nagyvállalatok és az ezzel járó katonai erő nyomulna be Nigerbe és a régió környező államaiba – papíron. Nyugat-Afrikában ugyanis, már csak földrajzi okok miatt is, egyelőre kevésbé érzékelhető az orosz gazdasági jelenlét (nem úgy, mint Egyiptomban például). Amennyiben Tchinai tábornoknak valóban sikerül stabilizálnia rezsimjét, legyen ez a kifejezés bármennyire is relatív Fekete-Afrikában, ez vélhetően változni fog.
Igaz, ma Európának nem elsősorban a hirtelen orosz befolyásszerzéstől kell tartania a térséget illetően. Van ugyanis egy keveset hangsúlyozott vetülete a nigeri eseményeknek.
A puccsisták által kiadott „hivatalos” közlemény szerint azért kellett megdönteni Mohamed Bazoum hatalmát, mert az képtelen volt kezelni az ország előtt tornyosuló biztonsági, társadalmi és gazdasági kihívásokat. A „kistérségi” puccsisták az elmúlt években rendre azzal indokolták az egymást követő államcsínyeket, hogy a regnáló kormány nem tud mit kezdeni az egyre fenyegetőbb terrorveszéllyel. Lássuk be, azon a vidéken, ahol minden majomkenyérfa alá jut egy terrorista csoport, milícia vagy önjelölt hadúr, igen nehéz vitatni mindezt.
Más kérdés, hogy Niger új urai vajon gátat tudnak-e szabni a Csád-tó környékén mind aktívabb Boko Haram iszlamista szekta terjedésének.
A térségben zajló francia–orosz–amerikai–kínai vetélkedés ebből a szempontból tulajdonképpen másodlagos. Nekünk, európaiaknak csak az számít, hogy egy stabil, magabíró rezsim jöjjön létre Nigerben (és Nyugat-Afrikában mindenhol), máskülönben a Száhel-övezet éhező, rettegő tömegei északabbra keresnek majd új hazát. Ha ez megtörténik, 2015 migránstömegére mint régi, szép időkre emlékezünk majd…
Megjelent a Magyar7 2023/33. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
