Hosszú évekkel ezelőtt volt egy bírósági ügyem, ill. több is volt, de ez nem magánjellegű volt.
Említettem részben már miről volt szó részben, de pontos adatokat most se szeretnék megadni, mert az ügy nem csak engem érintett, meg eleve érzékeny téma még ma is. Plusz az egykori fő ellenfelem azóta meghalt, nem lenne szép így utólag belerúgni.
A lényeg az volt: a korábbi egyházügyi törvény (ez az 1990-ben teljes konszenzussal elfogadott egyházügyi törvény volt) olyan liberálissá lett megírva, hogy az alapvető jogbiztonságot is veszélyeztette.
A törvény alapvető hibái közismertek, gyakorlatilag bármit be lehetett jegyezni egyházként, nevetséges feltételekkel. Az eredmény az lett: Magyarországon lett egész Európában a legtöbb elismert egyház, egy időben 400 felett volt már a számuk.
Tulajdonképpen mindennek az oka a rossz lelkiismeret volt: Kádár alatt képtelenség volt egyházat bejegyezni, az Állami Egyházügyi Hivatal engedélye kellett mindenhez. Így aztán 1990-ben sikerült átesni a ló túlsó oldalára. Az akkori alkotmány “A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.” bekezdése kitágított értelemben lett felfogva, ami azt jelentette: az állami hatóságok még magát a bejegyzést se vizsgálták érdemben. Az a gyakorlat alakult ki a bíróságokon, hogy bármit elfogadtak bármely egyház nevében.
Büszke vagyok, hogy a helyzet megoldásában magam is részt vettem. Az első Fidesz-kormány idejében sikerült megértetni Semjén Zsolt akkori helyettes államtitkárral – aki akkor még csak harmadrangú politikus volt, azaz nem rendelkezett mai hatalmával -, majd a Fidesz 2002-es bukása után sikerült megtalálni – Semjén segítségével – a később miniszterré lett és ma református főember Balog Zoltánt, aki akkor még ismeretlen ember volt, ő volt Mádl Ferenc köztársasági elnök civilügyi tanácsadója. Balog azt is elintézte, hogy fogadjon engem fél órára a köztársasági elnök személyesen. Egyébként a kérdésnek politikai vonzata nem volt, Semjén ballib elődje (Szalay István) és ballib utódja (Gulyás Kálmán) is teljesen egyetértettek velünk, hogy a törvény abszurd, s a vele kapcsolatos bírósági gyakorlat még abszurdabb. (Szalay ráadásul még hívő is volt, így még segítőkészebb volt, bár az ateista Gulyásról se tudok rosszat mondani.)
A mostani egyházügyi törvény (ez 2011-es) nagyrészt meg is oldotta a problémát, de amiről én írok, az 2001-2005 közötti időszakban zajlott.
Szóval sokat segített Mádl nem-hivatalos közbenjárása. Mint államfő persze hivatalosan nem tehetett semmit, hiszen a köztársasági elnöknek semmi köze a “független bírósághoz”, dehát a valóság azért nem ez. Mádl nemzetközi jogász szaktekintély volt, plusz gyakorlatilag ismerte az összes létező magyar bírósági vezetőt személyesen, s pár néhányperces magánbeszélgetéssel többet tudott elintézni, mint bármely hivatalos út.
De a nem várt második legfontosabb segítség az ellenféltől jött. Volt egy pap, aki megpróbálta kijátszani a helyzetet, pontosabban azt hiszem, nem is a pap volt az igazi bűnös, hanem a fia. Olyan hisztérikus lépéseket tett a srác minden létező fórumon, hogy már az is az én oldalamra állt (mert én voltam a “mi” oldalunk fő ügyintézője, gyakorlatilag én mozgattam a dolgokat, pl. a levelek 95 %-át én írtam egyedül), aki addig nem is kedvelt engem. Az abszurd vagdalkozás, marhaságok terjesztése oda vezetett, hogy immár azt se hitték el neki, amiben véletlenül igaza volt. (Az egyik marhaságot leírom: eszerint én és két társam elajándékoztuk a templomot kenőpénzért.)
Nem is tudom miért, de olvasva az Amerikai Népszava blogot, bevillant agyamba a hülyegyerek. Baromira emlékeztet a munkanélküli blogger Bartusra!
A lényeg: ki lett találva a Böjte-ügy. De nem megy sehogy. Még az átlag ballib szavazó se hiszi el a pedofil narratívát. Szóval dühöngenek a legkeményebb ballibek, s nyomják, nyomják az ügyet. Bartus a ballib dzsungelharcos, aki szerint még Gyurcsány se eléggé ellenzéki, élre áll tehát, s fújja a marhaságot.
Szerintem nagyon fog növekedni Böjte tábora.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
