Nem, kedves Klára!
Gyurcsány Ferenc most nem készülődik, hanem reménykedik. Dobrev meg a kommunista időkkel büszkélkedik. A cél ugyanaz: a kormány megdöntése. A kabinet azonban talpon, ereje teljében, tehát Gyurcsányék készülődése fabatkát sem ért.
Gy. F. most a Facebookján a remény mantrázásával bolondítja a választókat. Már most borítékolható, hogy a Böszme reménye ezúttal is csalfa lesz és vak, s a kormány éppúgy túléli Ferenc legújabb talányos reményciklusát, ahogy a „készülünk” névre hallgató néphülyítést. Az üres lózungokból már Gyurcsány követőinek is elegük van. Bejegyzése alá Anikó például azt írta: „Nem szeretnék kekeckedni, de a reményt nem kell elhozni, mindig velünk van, annál sokkal több kéne már!” Ilona pedig így vélekedett: „Szerintem, ha eddig nem csinált semmit, akkor ez után sem fog lépni, de duma az van!!!!! Abból pedig a nép már nem kér!!!” Sanyi pedig – némiképp kifogásolható helyesírással – egyenesen odavágta Ferencnek, hogy „Ucára”. Azaz Sanyinak is elege van abból, hogy Ferencék folyamatosan hergelő gyalázkodással próbálják a kormányrudat megragadni, de érdekes módon soha nem történik semmi.
Az a fura, hogy ez minden normális ember számára természetes, mert Gyurcsányék negyedszerre is kétharmaddal bukták el a választásokat. Ergo hiába készülődnek, hiába reménykednek, az ilyen típusú, félrevezető hadmozdulatok legfeljebb a DK-szimpatizánsokat hozzák lázba. Csak ők reménykednek abban, hogy Gyurcsány komolyan beszél, hátha valami csoda folytán Ferencék hatalomra kerülnek. De guruló dollárok ide, brüsszeli nyomás oda, ez a vágy borítékolhatóan hiú ábránd marad. Ferenc követői közben dühöngenek, odavágják, hogy … – na, nem azt, hogy megint át lettek verve! De legalább azt, hogy ennél sokkal több kéne már, meg hogy „ucára”.
Azt hiszik szegények, hogy az utcára vonulással akár a hatalmat is meg lehet kaparintani. Bárhogy sugallja Ferenc, nem lehet. Tessenek tudomásul venni. Demokrácia van és nem népi demokrácia. Utcán, kisebbségben, polgárháborúval Kijevben igen, Budapesten azonban nem lehet hatalmat szerezni.
Mint ahogy büszkélkedni sem lehet a pártállami idők történéseivel. Pedig Dobrev éppen ezt teszi: „A hétköznapok büszkeségét vették el tőlünk (Orbánék), ami megvolt nekünk 12 évvel ezelőtt is, ahogy 20, 30 sőt 40 évvel ezelőtt is.” Hihetetlen, Dobrev 40 évvel ezelőtti eseményekkel is büszkélkedni akar.
Akkor éppen 1983-at írtunk. Én egy évvel később, 1984-ben jártam először Nyugaton. Nagyon vártuk, hogy meglátogathassuk barátainkat az angliai Leeds-ben. A kellemes, baráti élmény mellé életem legkellemetlenebb helyzete társult. Miután kompon szerencsésen „átúsztuk” a La Manche-csatornát, Angliába nem tudtunk belépni, csak egy hosszan tartó, nagyon kínos beléptetési processzus után. Ugyanis amikor a tisztviselők megtudták, hogy Magyarországról jöttünk, egyből gyanakvóan néztek ránk. Amikor aztán az is kiderült, hogy újságíró vagyok, csak fokozódott az gyanakvásuk. Kihez jöttünk? Milyen célból? Van-e elég pénzünk visszafelé? Sorjáztak a bizalmatlan kérdések, mintha egy kommunista országból csak felforgatni jöhetne Angliába valaki.
Ez az intermezzo annál is inkább kínos volt, mert azon kívül, hogy az Esti Hírlap újságírója voltam, semmi priusz, bűn nem volt előéletemben. Pusztán azért kekeckedtek a határőrök, mert olyan komcsi országból jövök, amely számukra ellenséges volt, s amire most Dobrev Klára büszkén gondol vissza.
Nem, kedves Klára! A hétköznapok büszkesége helyett Nyugat-Európában azt érezte az ember, hogy másodrangú, kommunista országból érkezett, amelynek lenézik a lakóit. Azokat az embereket, akik semmit nem tehetnek arról, hogy a kommunizmus van Magyarországon, hogy Jaltában, Potsdamban Churchill és Roosevelt odadobott bennünket Sztálinnak.
Dobrev ezeket az időkre gondol vissza büszkén, Gyurcsány pedig ezen idők visszatérésében reménykedik. Ez persze nem meglepő, egy TGM-nek tulajdonított mondás szerint kommunista kutyából soha nem lesz demokratikus szalonna.
Ezt nem árthat észben tartani a DK és baloldal folyamatosan félrevezetett támogatóinak se.
Horváth K.Józef
A szerző szerkesztő
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
