Miután Simon Zsolt egykori gömöri vállalkozó egy jól megtervezett alibista sértődéssel rávágta az ajtót a Szövetségre, Dél-Szlovákiát órák alatt ellepték az óriásplakátok, hogy Simon és néhány fős csapata „a jó oldalon” áll.
Az exhidas exminiszter, az ország uniós csatlakozásakor mezőgazdasági extárgyaló (akinek például a gömöralmágyi gazdák azóta is „áldják” a nevét, mert sikerült felszámolnia a dohánytermesztést) ezzel a szlogennel próbálja rávenni a felvidéki magyarokat, hogy őrá szavazzanak a szeptemberi parlamenti választásokon. Merthogy ő jelenti a megoldást. A kérdés csak az, hogy kinek és mire jelenti a megoldást?
Nézem a hatalmas tacepaókat, és eszembe jutnak annak a frenetikus örömnek a képei, amikor a hídverők először bejutottak a szlovák parlamentbe.
Simon Zsolt, akinek a neoliberális bizniszelők megbízottjaként oroszlánrésze volt a felvidéki magyarság politikai szétverésében (aminek billogát mindenki Bugár Béla mellére akasztotta), most megint valami hasonlóra készül.
Akkor indiántáncot járt a vegyes tudatú ideológiával aládúcolt projekt sikerét ünnepelve: a Most–Híd bejutott a pozsonyi parlamentbe, míg az MKP kiszorult onnan. Amilyen édes volt a bosszú, olyan kurta lett a felvidéki magyarok számára elért sikerek listája.
Feltehetjük a kérdést: miből gondolja Simon Zsolt, hogy melyik a jó oldal egy szlovákiai magyarnak? Talán a Duna folyásának a bal partja? Mert ez az egyszemélyes protestpárt (amely lényegében a keservesen összeállt szlovákiai magyar politikum ellenében csoszog ki fakardocskáját suhogtatva a pástra), már a választási szlogenjét is csórta (a „Magyarország a jó oldalon áll” mintájára). Magát a nevét is megboldogult Csurka Istvántól vette kölcsön egy kis időre – épp csak annyira, amennyi idő alatt majd eltűnik a süllyesztőben.
Maga a „jobbközép” ideológiai tájolás is orbitális svindli, hiszen ez a „húsvéti egyezség” amelyet a mérhetetlen szlovák csoportocskákkal kötött, a magyar történelem egyik fényes fejezetének, a Deák Ferenc-féle húsvéti levélnek a felvizezett koktélját próbálja szervírozni.
Amely történelmi üzenetről ráadásul a pehelysúlyú törpepartnereknek (ODS, DS, SRK, Za regióny – utóbbi ráadásul csak alakulgat) valószínűleg lövésük sincs. Nyilván azt sem tudják, ki volt az a Deák Ferenc, akinek a húsvéti üzenetét az ülepükre ragasztotta Simon.
A libsi fogantatású „jobbközép” ideológiai meghatározás, a mit sem sejtő partnereknek a magyar–osztrák történelmi kiegyezés aurájába való beletuszkolása az ötletgyárosok számára talán grandiózus húzásnak tűnhet. Több mint valószínű, ugyanaz a csapat agyalta ki ezt is, amely annak idején a zengzetesen hangzó Most–Híd-projektet. Amelynek kitörpölésével nekik a továbbiakban ugyan tellett egy-két üveg jobbfajta whiskyre, a felvidéki gyalogmagyarnak azonban a jogok és a fejlődés reménye helyett csak a nagyra pingált arc jutott: Bugár Béla vigyora.
A Most–Híd valójában olyan katyvasz volt, amely néhány bizniszelő érdekeit képviselte.
Nem véletlen, hogy a szlovák szavazók fokozatosan kifaroltak mögüle.
Szlovákia rövid történelmének legfurcsább koalíciója (Fico, Danko, Bugár, Procházka) után most megszületett az ország legröhejesebb pártja, amely megpróbálja elhitetni, hogy a „jó oldalon” áll. Már csak azt kellene megválaszolni, kinek és mire jó az az oldal, ahol ez a szedett-vedett vircsaft várja a palira vett magyarok szavazatát. Annyira talán futja majd az erejéből, hogy beleveri a felvidéki magyar politika koporsójába az utolsó szöget. Már csak abban bízhatunk, hogy a felvidéki magyarság felismeri a csapdát. A „jó oldalon” egyébként is akkora a tülekedés, hogy ember legyen a talpán, aki a sok posztliberális csoportot képes betájolni.
De van még egy aspektusa a nagy nekibuzdulásnak, amiről senki sem beszél.
A parlamentbe be nem jutó, de három százalékot elérő pártok a következő választási ciklus idejére támogatást kapnak a központi költségvetésből, ami nagyjából kétmillió eurós „fájdalomdíjat” jelent.
Ebből már el lehet borongani (és borozgatni) négy évig. Így Simonék két legyet ütnek egy csapásra. Egyrészt megtorpedózzák a magyar érdekeket képviselő Szövetség sikerét, másrészt megtömik a bukszájukat. Bármily prózaian hangzik, meglehet, hogy csupán erről szól az új „projekt”. A felvidéki magyarság azonban hatalmas árat fog fizetni érte.
Megjelent a Magyar7 hetilap 17. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
