Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Az úrnapi zsolozsma reggeli dicséretének kantikuma a Dániel próféta könyvéből vett részletek (Dán 3,57–88.56) alapján összeállított magasztaló himnusz, amelyet a következő, IV. módusú antifóna keretez: A szent papok jó illatú áldozatot és kenyeret ajánlottak fel az Úrnak, alleluja. Az antifóna szövegének alapja a Leviták könyve 21,6: „Szentek legyenek Istenüknek, meg ne szentségtelenítsék nevét, mert az Úr tűzáldozatait, Istenük kenyerét áldozzák, s azért szenteknek kell lenniük.”
A kantikum Dániel próféta könyvének első nagy részében található, amely elbeszéli a próféta és társai történeteit a babiloni királyi udvarban. A hat történet közül ez a harmadik, amelyben Dániel valójában nem is szerepel, csak barátai, akik kiállják a tüzes kemence próbáját. Az egész történet IV. Antiokhosz Epiphanész uralkodásához és a Makkabeus-felkeléshez kötődően került a Dániel-ciklusba; Isten oltalmazó hűségéről szól, amely megnyilvánul a legkeményebb megpróbáltatások idején.
A himnusz stílusára nézve litániaszerű, akárcsak a 136. zsoltár. A prófétai könyvben ez a himnusz két nagy részletből áll. Az első rész: 3,52–56 – doxológia; a második rész: 3,57–87 – a Teremtő magasztalása. Ez utóbbi sok hasonlóságot mutat a 148. zsoltár stílusával. A himnusz annak örömteli felismerése, hogy Isten az egész világról gondoskodik.
Az antifóna szempontjából a kantikumban kiemelkedő jelentőséggel bírnak az alábbi versek: „Áldjátok az Urat az Úr papjai, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké! Áldjátok az Urat az Úr szolgái, dicsérjétek és mindenekfölött magasztaljátok őt mindörökké!” (Dán 3,84–85) – Isten gondoskodik papjairól és azok szentségéről; oltalmazza szentségüket, hogy szentül mutassák be a legszentebb áldozatot.
Amikor ezt a kantikumot énekeljük, kérjük Krisztust, hogy árassza el Szentlelkével papjait, s tudatosítsa bennünk és bennük a papi hivatást mint meghívást az életszentségre. Szent II. János Pál pápa ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „A papi hivatás természete szerint az életszentségre szóló meghívás is, amely az ordo szentségéből fakad. Az életszentség Istennel való bensőséges kapcsolat; a szegény, tiszta és alázatos Krisztus követése; színlelés nélküli szeretet a lelkek iránt és önkéntes odaadás értük; szeretet az Egyház iránt, amely szent és szentként akar látni minket, mert szent a küldetés, amelyet Krisztustól kapott. Tehát mindegyikteknek szentté kell válnotok, és segítenetek kell testvéreiteket, hogy az életszentségre szóló meghívásnak szívesen tegyenek eleget (…). A Krisztus Lelkével való bensőséges közösség, miközben hatékonnyá teszi a Krisztus nevében végzett szentségi cselekményeiteket, megköveteli, hogy érvényre juttassátok mind a buzgó imádságban, mind a következetes életben, mind a szolgálat pásztori szeretetében, melyet testvéreitek javára fáradhatatlanul kell végeznetek. Egyszóval, személyes megszentelődéseteket várja tőletek.” (Pastores dabo vobis, 33.)
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
