A déli harangszó, Hunyadi János, Kapisztrán, Dugovics Titusz ezt a felsorolást látva talán az átlagos történelmi ismeretekkel rendelkezők is rávágják, Nándorfehérvár. A magyar nemzeti emlékezet egyik sarokköve az 1456-os nándorfehérvári diadal. Hunyadi, a Hadak Villáma világraszóló győzelmet aratott sógorával, Szilágyi Mihállyal az oldalán. Az már kevésbé ismert, hogy 16 évvel korábban II. Murád szultán egyszer már megpróbálta elfoglalni Magyarország déli kapuját, de ahogy fiának, Mohamednek, úgy neki sem sikerült.
Luxemburgi Zsigmondnak nem volt fiú örököse, Erzsébet nevű lányát tehát összeházasította az osztrák herceggel, Habsburg Alberttel. Zsigmond nem szerette, ha ötletei nem válnak valóra, ezért második feleségét, Cillei Borbálát még be is záratta, hogy lánya és veje utódlását semmi se zavarja meg.
Albert a neki jutott 2 éves országlása idején ki volt szolgáltatva a főurak kénye-kedvének.
A központi hatalom meggyengült, és ezt a törökök is észrevették. II. Murád szultán először elfoglalta Szendrőt, a szerb ütközőállam eltűnt, Brankovics György szerb despota pedig magyarországi birtokain talált menedéket. A magyar sereg ugyan Titelnél gyülekezett, de érdemben nem lépett közbe, ráadásul a táborban vérhas tört ki, amiben Albert király is megbetegedett és 1439. október 27-én meghalt.
A török tehát döngette az ország kapuit, miközben Budán a főurak éppen azon vitáztak, ki legyen az új király.
Erzsébet, az özvegy királyné gyermeket várt, a magyar rendek azonban úgy vélték egy síró-rívó csecsemőre nem lehet rábízni a török ellenes harcot, ők a lengyel királyt akarták a trónra. Ulászló jött is, csakhogy mielőtt megérkezett volna az országba, megszületett a megboldogult Albert gyermeke, László.
Erzsébet királyné ellopatta a Szent Koronát és azzal királlyá koronázták a pár hónapos csecsemőt.
A törvényes feltételeknek V. László felelt meg, de az ellentábor ezzel nem törődve júliusban királlyá koronázta I. Ulászlót, mégpedig Szent István fejereklye-tartójáról levett koronával. Felmerült ugyanakkor az is, hogy Ulászló feleségül venné az özvegyet sőt, mint „választott király”, ha fiú utód nélkül halna meg, „Utószülött” László örökli a trónt.
Amíg a magyar urak egymással voltak elfoglalva mit tettek a törökök? Nézzük Thúróczy krónikáját:
Egyazon időben sok mindenféle történt; egyszerre mindaz el sem mondható. Azokban az esztendőkben ugyanis, amikor az említett néhai Albert király elhalálozott, Amurat török császár uralma alá hajtotta egész Szerbiát, melyet közönséges nyelven Rác országnak neveznek. Elfoglalta a várakat és mind az erősségeket. Mikor aztán meghallotta, hogy Magyarország mind összes országlakója belső háborúkban mardosódik, úgy vélekedett, hogy a megoszlott nép nem tud védekezni. Elhatározta ezért, hogy megtámadja Magyarországot és elsősorban Nándorfejérvárat veszi ostrom alá. Mozgósította tehát birodalmának minden fegyveres erejét és minden hadi felszerelésével, gépezetével és ágyújával eljött; ostrom alá vette az említett várat, hogy megvívja.”
Miközben a két fél a koronáért, illetve az országért küzdött, 1440 tavaszán a törökök megindultak Nándorfehérvár ellen. A belharcok miatt a várat védő Tallóci János túl sok segítségre nem számíthatott. A déli védelmi rendszert az Adriától egészen Szörényvárig a Tallóci família irányította.
A török a Dunán és a szárazföldön is körülzárta a várat, majd nekilátott az ostromnak. Először ostromgépekkel, ágyúkkal lőtték a falakat, a támadás fő iránya a szárazföld felöli falrendszer volt. Amit nappal leromboltak, azt éjjel a védők igyekeztek rendbe hozni. A forrásaink itt is különböznek, vannak, amelyek a falak teljes pusztulásáról írnak, de olyanok is, mely szerint csak részlegesek voltak a károk.
Mivel a török nem járt sikerrel, más módszerhez folyamodott. Aknát ástak a fal alá, hogy azt berobbantva ledöntsék a várfalakat. Mindezt titokban, egy domb takarásában kezdték el, és innét haladtak a vár felé, a védőket azonban valaki a török táborból értesítette. Valószínűleg egy török táborban tartózkodó keresztény lehetett,
hiszen sok keresztényt kényszerítenek hadiszolgálatra… mindezek gyűlölik a törököket…sok bajt okozhatnának elnyomóiknak.”
Tallóci ekkor parancsot adott egy ellenakna ásására. Vannak egyes források, amik nem említik az ellenakna ásását, ezek arról tudósítanak, hogy Tallóci a török által feltöltött várárkot töltette meg mindenféle éghető anyaggal, majd erre lőport szórtak. Mikor a török másnap támadást indított, a védők fáklyákat dobáltak az árokba ezzel felrobbantva azt. A beszámolók szerint a török hajókra is lőttek a várból nagy károkat okozva nekik. Nem tudni, pontosan mekkora volt a törökök vesztesége, de annyi bizonyos, hogy több hónapnyi ostrom után Murád úgy vélte, ideje tovább állnia.
Az ostromról több forrás is beszámolt tehát, de mi maradjunk Thuróczy krónikájánál:
A várban akkor nagyságos férfiú volt a kapitány, Thallóczi János aurániai perjel; Zovánnak nevezték. Ragusából származott, Dalmácia, Horvátország és egész Szlavónia bánjának, Matkónak fivére, serény, rettenthetetlen szívű ember. Mikor ez látta, hogy jön az ellenség, elébe ment, megütközött s úgy vonult vissza a várba. … A török császár pedig körös-körül elhelyezte seregeit, mindenfelől őrséget rendelt s aztán ostrom alá vette a várat. A hadigépeket és egyébfajta ágyúkat beállíttatta; a magas tornyok erősségeit és a falakat rommá lőtte, földdel tette egyenlővé. Zován azonban és a vele levők a nagy ellenség láttára és a kemény ostromtól nem ijedtek meg; kötelességüket buzgón teljesítették; a falakat, melyeket a császár nappali vívással ledöntött, éjszakai munkával megerősítették. Gyakran darázshad módjára kizúdultak a várból és nagy zűrzavart támasztottak az ellenség közt. Mikor tehát a császár megértette, hogy Zován milyen vitézül védi a várat, más cselt eszelt ki a vár bevételére. A vártól mintegy fél magyar mérföldnyire az ellenséges földek felé van egy dombocska; ez alkalmas arra, hogy eltakarja a várbeliek szeme elől azt, ami azon a részen történik. E dombocska árnyékában a császár földalatti, hosszú széles aknát ásatott, mely egész a vár belsejéig haladjon, s ezen át nyomuljanak be csapatai. Szüntelenül folyt a munka; a földet sokezer ember hordta ki a maga erejével, de tevék, lovak, öszvérek és szamarak segítségével is, úgyhogy az akna hamarosan a vár falai közelébe ért. Eközben a császár cselét megtudták azok, akik a vár élén álltak; vagy az isten intése volt ez, vagy amint mondja valaki: nem tudni, kicsoda nyilat lőtt be a várba, melyre cédula volt rákötve, erről megtudták, hogy az említett helyről aknát ásnak és hogy ez már a vár közelébe ért. Zován egy vagy más módon megtudván a császár szándékát, más aknát ásatott a vár felől, ugyancsak a föld alatt, szembe a császár aknájával, gyorsan dolgoztatott, megtöltette salétrommal és puskaporral, meg más hirtelen felgyúló, nagy lángot és füstöt vető dolgokkal, az akna nyílását ügyesen és vitézül elzáratta s az említett gyújtóanyagok és porok számára elzáratlan nyílást hagyott; számos őrrel füleltette csodálatos figyelemmel az ellenséget, amint titkos cselét készíti. Mikor az ellenséges akna a vár falain belül a várbeliek aknájához ért és az ásás zaját az őrök meghallották, nyomban tüzet vetettek bele; mind az összehordott említett dolgok felrobbantak s heves tűz és füst hirtelen halállal ölte meg mind az eleven embereket és állatokat, akik az aknában voltak. A császár látta, hogy ezen az úton nem juthat a várba, s miután – amint mondják – hadi népéből tizenhétezret elveszített és hét hónapig vesződött az ostrommal, szomorúan hazatért.“
Akit bővebben érdekel a nándorfehérvári ostrom, a „neten“ megtalálja Szabó Pál doktori értekezését róla: 1440–Nándorfehérvár első oszmán–török ostroma és előzményei címmel. Végezetül a szerzőt idézzük:
„Az 1456. évi nándorfehérvári diadallal összehasonlítva szembetűnő, hogy az 1440 .évi ostrom során a védőknek sokkal hosszabb ideig – hat-hét hónapig! – kellett szembenézni a szultáni sereg túlerejével és külső katonai segítséget sem várhattak. A védők és a Tallóciak helytállásának e tekintetben az őket megillető helyre kellene kerülniük a hazai történetírásunkban.“
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
