A Gentlemen´s Agreement szó szerinti fordításban úriemberek közti megegyezést jelent. Persze nem kell ahhoz anyanyelvi szinten vágni az angolt, hogy ismerjük a mondás tartalmát. Apáink, nagyapáink idejében ez úgy működött, hogy ha két ember egymás tenyerébe csapott, az többet ért minden papírra vetett szerződésnél. Ilyenkor a parolázók egymás szemébe néztek, és tudták, hogy megbízhatnak egymásban. Felsőbb társadalmi körökben ezt úri becsületszónak is hívták, amit illett betartani. Aki megszegte, eljátszotta a becsületét.
Ezt a gesztust várta volna el joggal Magyarország a távoli (nyelv)rokon finn néptől. Hogy állja a szavát, és ne köpje arcul magát. Nos, a finn kormány odaállt a tükör elé, és egy nagyot sercintett.
Nem a magyar szövetséges mellett, hanem az EB, a gazdaállat oldalán. Ami állítólag fölösleges, mert a bíróság (előre borítékolható) döntését nem befolyásolja, hány ország adja nevét és támogatását a felperesnek vagy az alperesnek.
Márpedig elég „széles koalíció” állt össze Magyarország újabb meghurcolása érdekében. A tagállamok közül Ausztria, Belgium, Görögország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Svédország és Szlovénia mellett az Európai Parlament (ez meg milyen entitás, kérdezhetnénk) szállt be a perbe, hogy „erősítsék az EB pozícióit”.
Akik a koncért nem estek neki a magyar polgári kormánynak, illetve akik számára még jelent valamit a gyermek mint érték: Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Olaszország, Románia és Szlovákia. Vagyis akár abban az illúzióban is ringathatjuk magunkat, hogy a visegrádi négyeknek, ha brüsszeli nyomásról van szó, még mindig helyén a szívük, és a balti országok számára is fontosabb a normalitás és a gyermekek jogainak védelme, mint a falkához való elvtelen igazodás.
Némelyik túlbuzgó ország esetében persze már semmin sem tudunk meglepődni.
Svédország hovatovább Európa Bronxává vált, ahol egekbe szökött a bűnözés, a belga „nemzet” identitás nélküli katyvasz, az íreknek moszlim miniszterelnökük lesz hamarosan, a derék hollandusokat is ismerjük, mint a rossz pénzt (ami alatt természetesen nem a Pécs környékére betelepült hollandokat értjük), az osztrák sógorok pedig, ki ne tudná, olyanok, mint egy jódlizó szélkakas. A németek és a franciák sokáig hezitáltak, majd (nyilván némi nyomásra) csak lehajtották buksi fejüket, mint a rossz gyermek az iskolában. Hogy a többieket ne is minősítsük.
Küldöttség utazott Finnországba (és Svédországba), hogy tisztázzák, tisztességes dolog-e szívességet kérni, ha közben hazug rágalmakat szórnak a fejünkre? Sok részletet ugyan nem tudtunk meg a látogatásról, finn részről napokig ment a sumákolás, aztán amikor a magyar parlament megszavazta a NATO-tagságot, a finnek egy nap leforgása alatt siettek megköszönni a bizalmat. Sajátságos módon, a fönt említett „gesztussal”.
Dehát kezet a szívre: lehet-e napjaink Európájában annál súlyosabb probléma, mint egy törvény, amely nem a devianciát védi, hanem a gyermekeinket? Van-e szebb, lélekemelőbb dolog – miközben háború dúl és emberek ezrei halnak meg, milliók menekültek el a szülőföldjükről –, mint a transzvesztiták, az interszexuálisok és más elmebetegek jogait védeni? A gyermekeink vagy az őshonos kisebbségek jogaival szemben! Nincs, elvtársak! Ha mozogni tudnának, Marx elvtárs trieri és Lenin elvtárs gelsenkircheni szobra is önfeledten bólogatna.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
