A magyar tudomány ünnepe alkalmából gróf Széchenyi Istvánra emlékeztek hétfőn a nagycenki Széchenyi Mauzóleumban, majd a sopronpusztai Akadémiai emlékerdőben elültették a 201. hársfát.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Soproni Egyetem szervezésében megtartott Széchenyi István-emléknapon Pósfai Mihály, az MTA elnöke a Széchenyi Mauzóleumban elmondta, hogy rövidesen lezárul az akadémia kétéves jubileumi programsorozata, amelyen sok alkalmuk volt bemutatni, mivel gazdagította az intézmény Magyarországot. „Közben nekünk is döntenünk kell arról, hogyan folytatjuk” – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a tudomány művelőjét a megismerés vágya hajtja, de
az Akadémia közösségéhez tartozva felelősséget vállal azért is, hogy tudása mások számára hozzáférhető és használható legyen,
„segítsen eligazodni közös dolgainkban és megalapozottabbá tegye az ország jövőjét érintő döntéseket”.
Hangsúlyozta, hogy „elődeink munkájának eredményeit nap mint nap használjuk, nekünk pedig arról kell gondoskodnunk, hogy a mi tudásunkból és munkánkból is részesülhessenek az utánunk jövők”.
Rámutatott, hogy ahogy Széchenyi István sem ismerte a jövőt, nem tudhatta mi valósul meg az elképzeléseiből, milyen akadályokba ütközik, úgy „a mai döntéseink helyes vagy helytelen voltára csak később derül fény”. Ugyanakkor
ha a belső erkölcsi iránytűre figyelve hozunk döntéseket, bízhatunk abban, hogy egyszer a mi utódaink is építhetnek a múltra
– hangsúlyozta.
Beszéde végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit Széchenyi István sírhelyénél.
A sopronpusztai Akadémiai emlékerdőben Kecskeméti Gábor, az MTA főtitkára a tudomány fontosságáról beszélt.
A résztvevők az emléknap végén elültették az emlékerdő 201. hársfáját. Az Akadémiai emlékerdőt Solymos Rezső akadémikus kezdeményezésére 2000-ben hozta létre az MTA, megalapításának 175. évfordulója alkalmából.
A magyar tudományt 1997 óta ünneplik november 3-án annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István gróf ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.
MTI/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


