Gyorsan változnak a történések a történelmi jelképek használatának értelmezésében. Huszonnégy óra alatt már a harmadik változattal szembesülünk. Sürget a tisztázásra szánt idő, hiszen a magyar válogatott egy Eb-selejtező mérkőzés előtt áll.
Előbb az UEFA-nak az a döntése látott napvilágot, hogy politikai üzenetek nélkül drapériákon visszatérhet a magyar válogatott meccsekre Nagy-Magyarország jelképe, amely a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizálja. Meglepő módon a szlovák külügyminiszter, Rastislav Káčer nem reagált a hírre, pedig ő aztán mindenben – miniszterelnöki sálban, dolgozószobában és az orosz agresszióban is – a magyar irredentizmus és nacionalizmus jegyeit véli felfedezni. Ősszel is élésen nekirontott Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló sáljának, amelyet a magyar miniszterelnök a Magyarország–Görögország mérkőzésen, a 109-szeres válogatott Dzsudzsák Balázstól kapott a búcsúmeccsén.
A szurkolói sálat a szlovák külügyér politikai indíttatású szimbólumként kezelte, ami szerinte undorító és visszataszító, valamint veszélyes is, mert az ilyen érzelmek gerjesztése, tervek szövögetése vezettek a második világháború kitöréséhez és az oroszok ukrajnai inváziójához. Orbán erre úgy reagált, hogy „a futball nem politika. Ne akarjunk olyat látni, ami nem létezik! A magyar nemzeti válogatott minden magyar csapata, éljenek bárhol.”
Az is előfordulhat, hogy Káčer úgy értelmezte, a tiltás feloldása csak a molinókra vonatkozik, és azért Orbán mégsem fog megjelenni a Magyarország–Bulgária meccsen egy szál Nagy-Magyarországot ábrázoló drapériában. Mi pedig csöndben egy rövid ideig annak örültünk, hogy Káčert az UEFA taccsra tette, azért hallgat.
No, de jöttek helyette a románok! Jött a második félidő! Nem mondhatjuk, hogy váratlanul, mert tőlük sem áll messze a magyar történelmi igazság jelképei iránti ellenszenv. Az üggyel kapcsolatban a Román Labdarúgó-szövetség közleményt adott ki, miszerint megkeresésükre az európai szövetség (UEFA) cáfolta, hogy „engedélyezte volna” a történelmi Magyarországot ábrázoló jelképeket a magyar válogatott hazai mérkőzésein, és e jelképek használatát továbbra is fegyelmi vétségnek tekinti és büntetni fogja. Ismereteink szerint egyedül a Román Labdarúgó-szövetség értelmezte saját szemszögéből egyoldalúan és vélhetően korlátozott információk birtokában a tényeket, és támadta meg indokolatlanul a Magyar Labdarúgó-szövetség döntését.
Nem sokat késett a magyar reakció, jött a harmadik félidő! Ebben az MLSZ leszögezi, hogy az UEFA és a FARE (Football Against Racism In Europe) írásos állásfoglalását értékelve és a helyzetet mérlegelve nem az UEFA döntött, hanem az MLSZ: „az egyértelmű vagy rejtett szövegek és szimbólumok nélküli történelmi Magyarország térkép megalapozottan nem képezheti fegyelmi eljárás tárgyát, ezért engedélyezi a szövetség feltételeinek megfelelő drapéria bevitelét a stadionokba. A döntés a FARE írásos állásfoglalása alapján történt:
„A Nagy-Magyarország-térkép transzparenseken való megjelenítése önmagában nem tekinthető olyan diszkriminációs cselekménynek, amely miatt a nemzetközi labdarúgó-szövetségek – az UEFA vagy a FIFA – számára feljelentést kellene tenni. A zászló más szimbólumokkal vagy énekekkel, illetve viselkedéssel való megjelenítése azonban tiltott. Idegengyűlöletnek és ultranacionalistának minősül Magyarország szomszédai nemzetközileg elismert területeinek tagadása.”
Vagyis, ami nincs tiltva, az engedélyezett! Miközben halkan tegyük hozzá azt is, hogy egy molinó soha nem fog gólt rúgni, a válogatott mérkőzéseire kilátogató sok ezer szurkolót nem ez hozza lázba, hanem a jó és eredményes játék, a magyar válogatott iránt érzett rajongás, a magyar himnusz közös éneklése a meccs elején, valamint a Ria, Ria Hungária és ehhez hasonló rigmusok. Eddigi életemnek két olyan korszaka volt, amikor előbb a Népstadionban, később a Puskás Arénában szinte minden válogatott meccsen kint voltam. 1977-ben a Magyarország–Bolívia világbajnoki selejtező meccs előtt például a barátommal egész éjjel ott várakoztunk a jegypénztárnál, hogy 10 órakor, amikor kinyit, belépőhöz jussunk. Ugyanez volt a magyar–szovjet meccs előtt is a világbajnoki selejtezősorozatban. Molinónk nem volt, zászlónk se, csak a szívünk volt piros-fehér-zöld. Törőcsikék és Nyilasiék idejében nagy volt Magyarország, térképes molinó nélkül is!
Megjelent a Magyar7 2023/13.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
