Korábban már írtunk Ballagi Mór (1815–1891) jeles szótáríróról, akinek három fia is tollforgató ember volt a maga módján. Sajnos a legidősebb, László (1846–1897) alig 21 évesen váratlanul elhunyt, de rövidke élet alatt több drámát is magyarra fordított, köztük Schiller Don Carlosát.
Ballagi Géza (1851–1907) történész és jogtudós volt,
a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akinek 1888-ban megjelent A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig című, közel 900 oldalas könyvét tartják a főművének.
A legfiatalabb Ballagi fiú, Aladár (1853–1928) egyrészt apja nyomdokaiba lépett, mert ő is összeállított egy vaskos nyelvészeti munkát Régi magyar nyelvünk és a nyelvtörténeti szótár címmel, de igazi terepe a történettudomány lett. Még húszéves sem volt, amikor egy kétkötetes munkát jelentetett meg a Bécsben szolgáló magyar testőrökről és testőrírókról. Huszonötévesen a magyar nyomdászat történetét foglalta össze 1472–1877 között. Két kötetben megírta a nagy francia gazdaságpolitikus, Jean-Baptiste Colbert életrajzát. Érdekes munkája a XII. Károly és a svédek átvonulása Magyarországon 1709–1715 című könyve, ebben a folyamatosan háborúzó svéd uralkodó kalandos menekülésének magyarországi vonatkozásait igyekezett feltárni, cáfolva közben sok téves vagy kitalált állítást, amelyek másfél évszázad alatt rátapadtak a történetre.
Ballagi Aladár évtizedeken át tanított az egyetemen, ahol volt dékán és rektor is. A Magyar Tudományos Akadémiának 31 évesen lett a levelező, 1904-ben pedig a rendes tagja.
Szenvedélyes vitázó hírében állt. 1894-ben Heinrich Gusztáv (1845–1922) jeles irodalomtörténésszel arról vitatkozott, hogyan is kell írni az Isten ostoraként elhíresült nagy hun hadvezér nevét. Heinrich az Attila változat mellett kardoskodott, míg Ballagi az Atillát preferálta és erről egy komoly dolgozatot jelentetett meg az általa szerkesztett Irodalomtörténeti közleményekben. A vita feltűnést keltett, de egyúttal a kortársakat humoros megnyilvánulásokra is késztette. Vikár Béla (1859–1945) jeles néprajzkutató és nem mellesleg a gyorsírás tudora, akit az országgyűlési iroda 40 éven át gyorsíróként alkalmazott a felszólalások lejegyzése céljából, Arany János Pázmán lovag című „hőskölteményének” modorában egy paródiát is írt erről a polémiáról Hunok harca címmel. A vers első négy sora így hangzik: „Ballagi, az Aladár, / Ül, bemártva tolla, / S uccu! kész a téma már: / Attila – Atilla?”
Sokkal nagyobb horderejű vitája támadt Szekfű Gyula történésszel, akinek A száműzött Rákóczi című könyve „verte ki nála a biztosítékot”.
Ballagi egy egész könyvet szentelt a válaszra és ebben bizony a személyeskedéstől sem riadt vissza.
Elsősorban azt kifogásolta, hogy Szekfű az emigrációba kényszerült nagyságos fejedelemről olyan dolgokat is közreadott, amelyek rossz fényben tüntethették fel őt. Szekfű válaszában nem kímélte Ballagit, de ez egy másik írás témája lehetne. A könyvtárosok körében sokáig beszédtéma volt, hogy amikor Ballagi Aladár történész elhunyt, hirtelen megszaporodott négy budapesti közkönyvtár állománya.
Hagyatékának átvizsgálásakor ugyanis a hozzátartozók állítólag egy szekérnyi kikölcsönözött könyvet szállították át az Egyetemi Könyvtárba, ahol aztán a pecsétek alapján szétválogatták, hogy még milyen könyvtárakból származó kötetek vannak közöttük. Száznál több mű négy példányban is szerepelt a jegyzékben, amit azzal magyaráztak, hogy
Ballagi így akarta megakadályozni, hogy mások is tanulmányozhassák ezeket, és ne is foglalkozzanak az adott témával, miután azt a saját terepének tekintette.
Nyilván sokan keresték a könyveket korábban, de a könyvtárak az egyszer már beszerzett köteteket másodszor nem rendelték meg.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
