A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal a veszprémvölgyi apácakolostor történetét ismerhetjük meg.
A veszprémvölgyi apácakolostort Szent István király alapította Szűz Mária tiszteletére. Az alapításról szóló oklevél csak átiratban maradt fenn, 1109-ből. Az oklevél eredeti szövege görög nyelven íródott, ami arra utalhat, hogy görög rítusú szerzetesek éltek a kolostorban, akik feltehetően Szent Imre herceg számára feleségül szánt bizánci hercegnő kíséreteként érkeztek a Magyar Királyságba. 1240-ben IV. Béla király kérésére a kolostor a ciszterci rend fennhatósága alá került. A kolostor kiemelt szerepe abban is megmutatkozott, hogy az egyházmegyei joghatóság alól kivonva közvetlenül az esztergomi érsek alá volt rendelve, és jelentős birtokokkal rendelkezett.
A kolostor legkorábbi épülete egy egyenes szentélyzáródású templomból, a hozzá kapcsolódó toronyból és egy egyemeletes lakószárnyból állt, amelynek földszintjén a kiszolgáló helyiségek, emeletén a hálóterem helyezkedhetett el. Később a templom mellé északról kisméretű kriptával ellátott oldalkápolna épült, és további épületekkel toldották meg a meglévőket. Az egyre növekvő kiterjedésű épületegyüttes környezetében faszerkezetes kiszolgáló épületek maradványai is előkerültek.
A 13–14. századból származó több királyi oklevél is adatokkal szolgál felújításokról. Az oszmán veszély elől menekülve az apácák 1543-ban elhagyták a kolostort, értékeiket, levéltárukat is menekítve magukkal Körmendre. Az épületegyüttest a török korban tudatosan lerontották, nehogy ellenerődként azt bárki felhasználhassa.
Amikor a jezsuita rend megkapta a volt kolostor birtokait, barokk kápolnát építtetett a területen, az egykori templom helyén, ennek felszentelésére azonban már nem került sor a rend feloszlatása miatt.
A felszín felett látható romok területe a környező kertekhez hasonlóan magántulajdonban állt, kőfal övezte. Az 1930-as években kerültek a figyelem előterébe. Az 1938-as jubileumi szentévre készülve Rott Nándor püspök felkérte a polgármestert a terület megvásárlására és ösztönözték a régészeti feltárásokat. Az így városi tulajdonba került területen 1937 decemberében Nagy Lászlónak, a veszprémi múzeum régész igazgatójának vezetésével a MOB (Műemlékek Országos Bizottsága) felügyeletével végezték az első szondázó ásatást, amelyet nagyobb feltárás és rombemutatás követett. 1958-ban a Városi Tanács és a Hazafias Népfront helyi szervezete a városrendezési tervek keretein belül a Séd-völgyre nézve is megfogalmazta a korszerűsítési programot: a kolostor egykori területe a jezsuita templommal az épülő vidámpark része lett, a közelben csónakázó tavat létesítettek a Séden, és lakossági közreműködéssel megépült a közelben az úttörővasút.
Az 1990-es évek végére állagvédelmi okokból ismét foglalkozni kellett a fennálló maradványokkal. Erre a Séd-völgy rekonstrukciója keretében kerülhetett sor. Ekkor nyílt lehetőség az egykori kolostor csaknem teljes területére kiterjedő, több évig tartó régészeti feltárásra (1998–2002-között, majd 2010-ben). A kutatások során a kolostoregyüttes fő építési periódusait, alaprajzi rendszerét, az egyes helyiségek funkcióját sikerült azonosítani a régészeknek.
A feltárások két igen jelentős leletet hoztak napvilágra. Az egyik egy 11. századi, elsőrangú műtárgy: egy főpapi pásztorbot markolatának része. A t-alakú fogó alapanyaga rozmáragyar, egymásba fonódó sárkány alakokkal igen gazdagon faragott, az állatok szemét üvegpaszta betéttel alakították. A lelet nem temetkezési mellékletként, hanem szórványként került elő. Anyaga alapján import tárgy, nem feltétlenül helyben volt tartós használatban, egy, a Veszprémvölgyben megforduló előkelő egyházi személy tulajdona is lehetett. Európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű alkotás. Részletes elemzése, művészeti kapcsolatrendszerének feltérképezéséről a feltáró régész, Fülöp András írt.
A másik nagyértékű műalkotás a kolostor 14. században újjáépített, nyugatra tájolt sokszögzáródású szentéllyel ellátott templomának falképe, pontosabban annak maradványai, a mintegy 14 ládát kitevő festett vakolattöredékek. A freskó technikával készült kifestés figurális, ornamentális és gótikus minuszkulával írt részletei voltak azonosíthatók, köztük „…egy hermelinpalástos álló figura jobb szeme és homloka, glóriájának és sötétvörös, hermelinszegélyű palástjának töredékei, valamint egy vimpergaszerűen záródó fülke részletei”. Egyetlen in situ – azaz helyén megőrződött – töredéke annak a kápolnának az oldalfalán maradt fenn, amelyet a látogató ma a jezsuita templomban, üvegpadló alatt tekinthet meg. A falképek tudományos feldolgozása, kiállítása, publikálása még várat magára.
(Az írás Fülöp András – Koppány András – Markó Ágnes régészeti kutatásaikról szóló publikációinak felhasználásával készült.)
Forrás: Veszprémi Főegyházmegye
Fotó: Veszprémi Főegyházmegye; Wikipedia
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
