Állítólag befejezi a szaporodást a 102 gyerekes néger – 568 unokája is van már

Állítólag befejezi a szaporodást a 102 gyerekes néger – 568 unokája is van már

Az Ugandában élő Musa Hasahya úgy határozott, nem növeli tovább családja méretét, és megelégszik – 12 feleségétől született – 102 gyermekével és 568 unokájával – írja a The Sun nyomán a 24.

A 67 éves férfi nemrég arra kérte feleségeit, hogy használjanak fogamzásgátló tablettát, miután az évek során fizetése nem, ellenben kiadásaik annál inkább növekedtek. A férfi egészségügyi problémái miatt már nem tud dolgozni, és két felesége is elhagyta szorult anyagi helyzetük miatt.

Hírdetés

– Egyik nő után vettem el a másikat. Hogyan tudna egy férfi csak egy nőért rajongani? – tette fel a nagy kérdést.

Hasahya hozzátette, hogy összes felesége ugyanabban a "házban" (lásd a háttérben, mit értenek ők ház alatt) él, így könnyen szemmel tudja őket tartani, nehogy elszökjenek más férfiakkal a faluból.

Ugandában a poligámia, vagyis többnejűség legális. Hasahya legfiatalabb gyermeke hatéves, míg a legidősebb ötvenegy – vagyis húsz évvel idősebb a férfi legfiatalabb feleségénél, Zulaikánál, aki tizenegy gyermekkel bővítette a népes családot.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »