Közgazdász: Lesznek, akik elveszíthetik munkájukat a minimálbér növelése miatt

Közgazdász: Lesznek, akik elveszíthetik munkájukat a minimálbér növelése miatt

Az új évtől 700 euró lesz a szlovákiai minimálbér. Több mint 200 ezer dolgozó kaphat így néhány 10 euróval többet az eddiginél. A nagy munkáltatók és a szakszervezeteket meg tudtak egyezni, egy szlovák közgazdász szerint azonban néhányan így is elveszíhetik állásukat.

Az Európai Unión belül a szlovákiai minimálbér a legalacsonyabbak közé tartozik annak ellenére is, hogy az utóbbi két évben 11 százalékkal nőtt. A jelenlegi, nagyjából 15 százalékos infláció, az energiaválság és a folytatódó háború mellett a minimálbér növelés kitörés lehet azoknak, akik erre a leginkább rászorulnak.

Jozef Špirko, a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) alelnöke az RTVS műsorában arról számolt be, hogy jövőre a minimálbér 54 euróval lesz magasabb, mint 2022-ben. Ez egyúttal Szlovákia történetének legnagyobb mértékű minimálbéremelése is.

A szakszervezetek és munkáltatók között most először történt megegyezés, mégpedig anélkül, hogy a kormány beavatkozott volna a tárgyalásokba.

Az emelés azt jelenti, hogy azok a dolgozók, akik eddig is minimálbérért dolgoztak, januártól 563 eurót kapnak majd tisztán, tehát az adó és egyéb biztosítások levonása után. A statisztikák szerint a szlovákiai dolgozók nagyjából 4 százalékát érinti ez az emelés, ami körülbleül 217 ezer főt jelent.

Hírdetés

A ZMOS elnöke, Branislav Tréger szerint főleg olyan személyekről van szó, akik iskolakonyhákon, vagy a hulladékgazdálkodásban dolgoznak.

“Örülünk, hogy ilyen formában segíthetünk ezeknek az embereknek, mert dolgozni akarnak, nehéz munkakörülmények között dolgoznak, amelyek így javulhatnak, ahogy a családok pénzügyi helyzete is javulhat.”

tette hozzá a ZMOS elnöke.

Az INESS gazdasági elemzője, Róbert Chovanculiak viszont arra figyelmeztet, hogy a minimálbér emelésének két arca van. A jobbikat azok testesítik meg, akiknek növekedik a bevétele. A másik oldalon viszont szerinte azok az emberek vannak, akik a minimálbéremelés miatt nem jutnak munkához, valamint azok, akiket emiatt elbocsájtanak.

spravy.rtvs.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »