Egy újabb forradalomtól való félelmében sem a magyar, sem a szovjet politikai vezetés nem támogatta a magyar katonai hagyományok ápolását, szemben például az NDK-val, ahol még a Wehrmacht egyenruháját és rendfokozatait is átvették, sőt még a porosz ezredek csengettyűfái is megjelentek a díszmeneteken – idézi föl Somkuti Bálint.
Somkuti Bálint – youtube
Az utóbbi évek erőfeszítéseinek ellenére ma Magyarország Németország után Európa legdemilitarizáltabb állama – jelenti ki Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanára. Őt kérdezte a Gondola.
– Somkuti úr, Ön „bődületes, a józan ésszel szembemenő pusztítás”-nak minősíti azt a politikai gyakorlatot, „amely 2010-re egy gyenge expedíciós erővé redukálta a Magyar Honvédséget.” Ezen azt értsük, hogy az a politikai erő, amely 2006. október 23-án Budapesten lovas rendőröket és máig azonosítatlan kékruhás verőembereket vezényelt a törvényesen demonstráló európai uniós polgárokra, szándékosan, netán külföldi utasításra tette katonailag védtelenné hazánkat?
– Ez azért túlzás. A NATO régóta fennálló elvárása a tagállamok felé, hogy a bruttó nemzeti össztermékük (GDP) legalább 2%-át fordítsák honvédelemre. Ezt gyakorlatilag a NATO-csatlakozásunk óta egyszer sem teljesítettük, a Világbank adatai szerint legutoljára 1992-93 körül volt 2% körüli a védelmi költségvetésünk. Sokat mondó, hogy ez az arány az 1999-es csatlakozáskori 1,43%-ról 2003-ra 1,64-re emelkedett, majd újból zuhanásnak indult. Azonban nem hiszem, hogy emögött bármilyen rosszindulatú „országvesztő” szándék húzódott meg, személyesen ismerek több katonatisztet, akik akkor döntéshozó helyzetben voltak, semmi ilyet nem tapasztaltam. Ellenben szembesültem azzal a külső elvárásoknak történő, kritika nélküli megfeleléssel, amely sajnos végig kíséri a magyar történelmet. Jelen van egy Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Linder Béla féle túlzásba vitt ideológia, a nemzeti érdekek háttérbe szorítását valamiféle messianisztikus és hangsúlyozottan internacionalista koncepcióra cserélő felfogás, amely „csak” a környező államok agresszívan magyarellenes felfogását hagyja figyelmen kívül. Azaz az ország geopolitikai környezetét! De túlzás lenne, ezt valamiféle előző rendszerbeli beidegződésnek tartani, már a Habsburg párti főuraknál is tettenérhető volt a „gazda” elvárásainak gátlástalan érvényesítése. Az ország, vagy a nemzet érdekeivel szemben. 2002-2010 között annak a pacifizmusnak aligha nevezhető szellemi irányzat nevében cselekedtek, amely Európában a mai napig uralkodó. Ez a domináns, szélsőségesen fegyver-, haderő-, sőt önvédelemellenes (!) ideológia egyértelműen az úgynevezett „zárt” társadalmainak felszámolását célozza. Fent említett időszak egyik, a honvédelemben vezető szerepet betöltő politikusa zárt körben az alábbiakat találta mondani: „A rendőrség a szükséges rossz, de hogy a katonákra mi szükség van, azt magam sem tudom megmondani.” Ez még a jelenlévő, és Fukuyama a történelem végéről szóló szavait támogató tisztek körében is megütközést keltett. Összefoglalva a fentieket, nem valamiféle külső utasítás játszott szerepet a Magyar Honvédség leépítésében, hanem egy félreértelmezett külső ideológiának való és mindent felülíró megfelelési kényszer. Ahogy Rákosi Mátyás Sztálin leghűségesebb tanítványa volt, úgy próbálta meg a 2002-2010 közötti korszak politikai és katonai vezetése egyfajta NATO expedíciós erővé alakítani a magyar fegyveres erőket. Az hogy közben Ján Slota azzal fenyegetőzött, hogy tankba ül és eljön Budapestre, vagy Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere éppen a sokadik magyarellenes kirohanását intézte, azt azzal az irreális indoklással intézték el, hogy majd a NATO vagy az USA közbelép.
– Ön szerint „már az előző rendszerben megindult az a folyamat, amely miatt – a kisszámú hagyományőrző hősies küzdelme ellenére – alig ismerik dicső katonai hagyományainkat.” Ez a folyamat mennyire lehet megtervezett, ha arra gondolunk, hogy egy korábbi kulturális miniszter be akarta tiltani a történelemérettségit, miközben szomszédos népek lopják a magyar történelmet, magyar hőseinket az ő népük fiainak hazudják, győzelmeinket meghamisítjék és kisajátítják, a területükön lévő magyar épületeket rombolják, történelmi dokumentumainkat eltüntetik?
– 1956 sokkal több síkon meghatározza történelmünket, mint az elsőre szembeötlik. A többségében a gyárőrségek fegyverraktáraiból kikerült fegyverek, valamint az iskolában alapos gerilla és gyalogos harcászati felkészítést kapott fiatalok által kreatívan használt eszközök súlyos veszteségeket okoztak a szovjet és a kollaboráns erőknek.
Szovjet tank maradványai – archív
Ez az a lecke, amely a mai napig meghatározza az előző rendszerben szocializálódott rendvédelmi vezetők hozzáállását. Miután a korabeli propagandával szemben, a felkelők között jelentős szerepet játszottak a munkások, a gyárőrségek fegyverraktárait felszámolták, a paramilitáris képzést kizárólag a legmegbízhatóbbnak tartott pártkáderek gyerekei számára tették elérhetővé, egyértelmű, hogy a leckét nem felejtették el. Ez az egyik oka a magyar társadalom mai napig tartó szellemi demilitarizáltságának. A másik, hogy szintén egy újabb forradalomtól való félelmében sem a magyar, sem a szovjet politikai vezetés nem támogatta a magyar katonai hagyományok ápolását, szemben például az NDK-val, ahol még a Wehrmacht egyenruháját és rendfokozatait is átvették, sőt még a porosz ezredek csengettyűfái is megjelentek a díszmeneteken. Erről tanúskodik a nemrégiben megnyitott „Kádár (játék) katonái” című kiállítás kurátorának a sajtóban is többször megjelent véleménye, amely szerint a Kádár-rendszerben nem volt arra törekvés, hogy a magyar fegyveres erőket, a Magyar Néphadsereget és elődeit játékok formájában is bemutassák. A hatalom az 1960-as évek közepétől egyértelműen hanyagolta ezt a témát.
Pozsonyi csata – wikipedia
Ebben is benne volt 1956 szerepe, hiszen a gyermekek történeti tudatát is igyekeztek takaréklángra állítani. Nyilván a rendszer peremére szorított maszek vállalkozók sem nagyon gondolkodtak abban, hogy a Magyar Néphadsereg játékkatonáit mutassák be és ezzel a kelleténél jobban felhívják magukra a hatalom figyelmét. Az I. vagy II. világháborús magyar haderőről nem is beszélve. Tervezett és külső beavatkozás helyett itt is inkább azt a sérült és torz önképet tudnám kiemelni, amely a magyar politikai élet (és társadalom!) egy részére jellemző. A „szégyelljük magunkat a múltunk miatt”, és a „merjünk kicsik lenni” felfogása, amely magától megakadályozza, hogy hagyományaink ápolására irányuló lépések történjenek. Gondoljunk csak a magyar történelem témájú filmekkel kapcsolatos, egyértelműen ideológiailag alapú fanyalgásra. Nem hiszem, hogy akár a román, akár a szlovák, horribile dictu valamelyik nyugati titkosszolgálat ezen a területen ügyködne. Nincs is rá szükségük. Gyakran elmondom, hogy amíg például a kommunista Jugoszláviában 1986-ban(!) a Koszovó Poljén azaz Rigómezőn elmondott milosevicsi beszéd tőről metszett szerb soviniszta gondolatokat tartalmazott, ilyet itthon nem találni. Vagy ha arra gondolunk, hogy Robert Fico szociáldemokrataként, gond nélkül összeállt Ján Slota Magyarországon ismeretlen módon szélsőséges pártjával. Zárójelben jegyzem meg a szociáldemokrata Ficót, hosszas mérlegelés után az Európai Parlament szocialista frakciója nem zárta ki soraiból, szemben az Európai Néppárttal. Szóval nem kell ehhez külső beavatkozás.
– „A hagyományok újjáépítése és a fegyverek hatékony kezelésének elsajátítása sokkal tovább tart, mint az eszközöknek a létrehozása, bár az európai vezetésnek az orosz–ukrán háború kirobbanása óta tartó ügyetlenkedését látva még ebben sem lehetünk biztosak” – rögzíti Ön. Az egyik miniszterünk nemrég kimondta az aggodalmat keltő szót: katonahiány. Később jelezte, hogy seregünk létszámát többszörösére kell emelni. Ennek mennyire feltétele, hogy Magyarországon a magyar legyen az első számú kultúra?”
– Nyilván a nemzetállam mint fogalom ezt tűzi ki elsődleges célul. Bármennyire is fáj nekünk, a Trianon után külföldre szakadt nemzettársaink pontosan ennek a könyörtelen logikának az áldozatai a Felvidéktől Kárpátaljáig, és a Partiumtól Erdélyen át Bácska-Bánátig. Bár utóbbi terület szerbiai részein van fejlődés. Éppen ezért nem használnám a kultúra szót. Visszatérve egy kedvenc vesszőparipámhoz, a helyzet megoldásához a szellemi demilitarizáltságot kellene felszámolnunk. Azt az ország biztonságát egyértelműen fenyegető hozzáállást, amely gyerekként kezeli az állampolgárokat, és akadályozza a társadalomban, Magyarország valóságos kül- és biztonságpolitikai helyzetét bemutató kép kialakitását és elterjesztését. Az elsővel kapcsolatban csak annyit, hogyha a magyarnál semmiképpen sem jobb közbiztonsági és közállapotok mellett Szlovákiában és Ukrajnában (2022 előtt) lehet nem-halálos, egybeszerelt gumilövedékes lőfegyvereket hordani közterületen, akkor érthetetlen a magyar szabályozás. Másik oldalról elengedhetetlen annak a torz és téves felfogásnak a teljesen háttérbe szorítása, hogy Brüsszel, vagy Washington megvéd minket. NATO-ajánlás, hogy minden tagállamnak képesnek kell lennie 30 napig önállóan végezni a saját védelmét. Abba most ne menjünk bele, hogy erre az ukránoknak átadott eszközök miatt szinte egyetlen európai ország sem lenne képes, a finneket és a svédeket kivéve. Akár az egyértelműen Magyarországot elsőszámú veszélyforrásnak tekintő szlovák, és román társadalmat, akár a keletről érkező egyértelmű katonai fenyegetést nézzük, akár az egyre erőszakosabban fellépő, délről érkező migrációt, sajnos ki kell jelentenünk, hogy a kényelmes békének vége.
honvedelem,hu/Snoj Péter
Ezt szomorú tényt az egész társadalomban tudatosítani kellene.
Ezzel együtt azt is, hogy a hét törzs szövetsége és leszármazottaik egy olyan történelmileg jelentős hőstettet hajtottak végre, amely kevés népnek sikerült. Lovas nomád népből letelepedett földművelővé váltunk és országunkat világbirodalmakkal szemben is megvédtük. És ha el is buktunk, üstökösként újra felemelkedtünk. Ráadásul a magyar hadtörténelemben alig vannak hódító háborúk. Nagyon ritkán harcolt támadóként, idegen népeken taposva magyar hadsereg. Nem állítom, hogy nincs ilyen, és a szomorú tanulságokat nem kell levonni. De sokkal több olyan pontja van katonai múltunknak, amikre joggal lehetünk büszkék, és ezeket kellene minden elérhető eszközzel tudatosítanunk, úgy a felnövekvő generációkban, mind a jelenleg itt élőkben.
Összefoglalva a leírtakat, egy korábbi katonai elhárítót idéznék, aki azt mondta: „nem hiszek az összeesküvés elméletekben. Tapasztalataim alapján én az összeesküvésekben hiszek.” Magam annyit tennék hozzá, hogy ezeknek azonban kézzelfogható nyomai is vannak, amelyeket az erre szakosodott szervek fel is tudnak deríteni. De ne essünk abba a hibába, amelybe az egyszeri ukrán, aki azt hiszi, hogy az egész háború a kiváló minőségű csernozjom termőföld miatt van! Persze az is fontos tényezője, de az a háború ennél sokkal többről szól.
Kizárólag nekünk mindennél fontosabb a hazánk, Magyarország.
Mások szemében csak egy gyalog vagyunk a globális sakktáblán. Nem hiszek abban, hogy lenne egy kifejezetten Magyarország elleni összeesküvés. Pontosan a lengyelekkel, és az olaszokkal szembeni fellépések mutatják azonban, hogy Európa nemzeteinek eltörlése igenis a napirenden van, és sajnos az Európai Unió számos szervezete, köztük a Parlament, és a Bíróság élen jár az ellenük folytatott küzdelemben. Ez ellen pedig minden eszközzel küzdenünk kell. És ebben igenis benne foglaltatik az önvédelem képességeinek erősítése. Ősi katonai hagyományaink ápolása, saját készségeink fejlesztése.
A szellemi demilitarizáltság megszüntetése.
Ez természetesen nem mások ellen irányul! Ha valamit azt meg kellett volna tanulnunk az emberiség történelméből, az az hogy sokáig nem lehet fenntartani az uralmat olyan lakosság felett, amely nem ért egyet azzal. A XXI. században, amikor a gerillahadviselés teljes módszertana bárki számára elérhető, csak a bolond álmodozik idegen területek katonai megszállásáról. Ha a NATO-nak és az Egyesült Államoknak nem sikerült évtizednyi erőfeszítéssel és dollár ezermilliárdokkal megszállva tartani Irakot és Afganisztánt, hogyan sikerülne másnak? Pontosan ezért kell a jelenlegi, teljes lefegyverzettség állapotát felszámolni, hogy senkinek eszébe se jusson!
Hadd hozzam fel példának kedvenc hasonlatomat, az afrikai méhészborzot.
Méhészborz – wikipedia
A kicsi, maximum 70 centi hosszú, és legfeljebb 15 kilós, jellegzetes fekete-ezüst bundájú ragadozót még az oroszlánok is elkerülik, ha tehetik. Vastag bőre és állhatatossága miatt nehéz zsákmány és kis termete miatt sovány ebéd. Magyarország nem egy nagyhatalom, mégcsak nem is középhatalom. De kialakíthatunk a hidegháború semleges Ausztriájához és Jugoszláviájához hasonló olyan felfogást és honvédelmet, amely elrettenti az esetleges hódítókat. Ehhez az első lépés pedig történelmi katonai erényeink tudatosítása a társadalomban.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
