“Így kell működnie a jogállamnak, az Európai Parlamentben mindenkire ugyanúgy vonatkoznak a szabályok, és az érintettek most börtönben vannak” – mondta a szlovák progresszívok elnöke, Michal Šimečka a Startitupnak adott interjújában a Katargate botránya kapcsán, amibe az egész uniós intézményrendszer beleremegett. A dolog azonban nem ennyire egyértelmű, ahogy azt Šimečka állítja – aki nem mellesleg az EP egyik alelnöke. Az EUobserver ugyanis éppen arról írt, hogy az az Európai Parlament, de különösen annak elnöksége (amelynek néhány hónapja már Šimečka is tagja) a büntetlenség kultúráját honosította meg az EP-képviselők és asszisztenseik körében.
Szabályok ugyan vannak, de szankciók a megszegésükért nincsenek, vagy kéz-kezet mos alapon eltussolják az ügyeket.
Alexander De Croo belga miniszterelnök nem véletlenül mondta, hogy A belga igazságszolgáltatás teszi most meg azt, amit az Európai Parlamentnek kellett volna. Persze, idézhetnénk Orbán Viktor magyar kormányfőt is, aki nemrég feltette a költői kérdést, hogy hol voltak a nyugati oknyomozó újságírók, mikor ekkora visszaélések folytak Brüsszelben.
Az EUobserver szerint az érinthetetlenség rendszerének középpontjában az EP elnöksége áll, amely 14 alelnökből és öt quaestorból áll. Ők felelnek a parlament belső ügyeiért és a hozzájuk tartozó szabályok betartatásáért.
Az pedig már régóta nem titok, hogy az EP elnökei régóta elleneznek minden olyan reformot, ami nagyon számonkérhetőséget jelentene rájuk nézve. És ezt nem konzervatív véleményvezérek mondják, hanem maga az Transparency International, amely azért elég kesztyűs kézzel szokott bánni az EU intézményrendszereivel.
A közösből semmi sem drága
Rainer Wieland, az Európai Néppárt német alelnöke kiváló példa arra az alibizmusra, amit az elefántcsonttornyukban megbúvó bürokraták kifejlesztettek. Az EP-képviselők például havonta 5000 euró vehetnek fel “irodaszerek és berendezések” költségtérítése címén. A pénzt közvetlenül a számlájukra kapják, de nem kötelességük elszámolni vele, számlákat felmutatni a pénz felhasználásáról.
Wieland az EUobservernek nyilatkozva azzal védi az ilyen számonkérhetőségi hézagokat, hogy “a teljes átláthatóság bürokratikus rémálom lenne, amit ráadásul túl drága lenne megvalósítani”. Mi azért megjegyezzük, hogy csak az irodaszerek ellenőrizetlen vásárlása évi 40 millióba kerül az európai adófizetőknek. Akkor mi is a drága?
Na, de mit is várhatunk egy olyan politikustól, aki saját irodájának berendezésére több százezer eurót költött el – csak a plafonjáról lógó csillár 25 ezer euróba került…
Szép dolog az átláthatóság, de kényelmetlen és népszerűtlen
Aztán a sorok közül azért kibújik a szög a zsákból. Klaus Welle, az EP főtitkára olyan példával hozakodott elő, ami rámutat az EP vezetőinek egyik motivációjára: a legrészletesebb költségelszámoltatást előíró törvényhozás a világon az Egyesült Államok Kongresszusa de ők a legnépszerűtlenebbek is.
Magyarul, ha tudnák az emberek, hogy mire, mennyit és milyen gyakran költenek, akkor hitelességi válságba kerülnének. A gond az, hogy a megoldást nem a költséghatékonyságban találták meg, hanem a titkolózásban…
De ez csak a jéghegy csúcsa. A hivatali juttatások körül időről időre kirobban botrányok mellett egyéb területeken is működik a kéz kezet mos rendszer. Az EP-n belül évek óta jönnek létre “baráti szövetségek” abból a célból, és elkerüljék az elszámoltathatóságot.
Kéz kezet mos
A gyakorlat azt mutatja, hogy az EU más harmadik országok közötti baráti szövetségkötéseknek köszönhetően az ilyen bizottságok tagjai fedezik egymást, például akkor, ha a náluk kopogtató lobbicsoportok tevékenységét kell elfedni.
Az EUobserver ezzel kapcsolatban azt írta, hogy 2018-ban 40 ilyen csoportról tudott, akiknél az azerbajdzsáni pária kormányoktól a török “autokráciát” képviselőkig sokan megfordultak. Érdekes közjáték, hogy a lobbitevékenységet fű alatt végző csoportok működése ellen 2016-ban még Pier Antonio Panzeri, volt olasz szocialista EP-képviselő szólalt fel. Miért? Mert akkor még nem ő, hanema jobboldali (román) Ramona Manescu vezette a Katarral együttműködő EP-n-belüli szövetséget – vagyis megint érvényesült a régi politikusi felfogás: a korrupció az, amelyből őt kihagyták…
Egy következő példa Jan Zahradil (cseh) EP-képviselő esete volt, aki 2018-ban az EU-Vietnam baráti csoport elnöke volt, aki 2019-ben a Vietnammal kötendő keresdekelmi megállapodás főtárgyalójává lépett elő – épp akkor mikor a Kereskedelmi Bizottság alelnöke is volt.
Mikor erre a nyilvánvaló összeférhetetlenségre az EUobserver felhívta a figyelmet (megjegyezzük, Zahradil jobboldali volt, az euroszkeptikus ECR frakció tagja, itt érdemes visszautalni Orbán Viktor kérdésére, hogy hol voltak az elmúlt években az oknyomozó újságírók…), lemondott főtárgyalói tisztségről. Érdekes ugyanakkor, hogy belga Geert Bourgeois EP-képviselő a védelmére kelt – ő volt az etikai bizottság elnöke. Ebből a példából is jól látszik, hogy az EP belső ellenőrző mechanizmusai nem működnek.
Az összeférhetetlenség és átláthatatlanság melegágya
Hat évvel ezelőtt Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, a baloldali S&D és az EPP frakciója megállapodást kötött egymással arról, hogy elkaszálják azt a javaslatot, ami betiltotta volna az EP-képviselők számára, hogy másod- és harmadállást vállaljanak az EP-kívül. Pedig a nemzeti parlamentekben sem szabad másodállást vállalnia a képviselőknek, hiszen az összeférhetetlenséghez és korrupcióhoz vezethet.
Ezzel szemben a mai EP 705 képviselőjének nagyjából a negyede vallotta be, hogy van másodállása, ami évi több tízezer eurós többletkeresetet jelent számukra.
A külső befolyásolás többszörös gyanújának árnyékában az EP nagy része mégis előszeretettel oktat ki tagállamokat arról, hogy milyen értékeket, ideológiát kellene vállalniuk és vallaniuk.
De kifejezetten groteszk volt az a helyzet is, amikor az átláthatóság növeléséről 2019-ben az EP titkos szavazást tartott – az elgáncsolt csomagnak része volt a lobbisták kötelező nyilvántartása is, ma még mindig önkéntes jellegű a lobbisták regisztrálása, mulasztás esetén pedig nem jár büntetés.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
