Szent Erzsébet köszöntésére, a rá való emlékezésre és közbenjárását kérni gyűltek össze a helyi és környékbeli magyar hívek november 19-én este Pozsonyban, a Lechner Ödön által tervezett, Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templomban, közismert nevén a Kék templomban.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Masicza Robert csallóközcsütörtöki esperes-plébános volt, a szónok pedig a Kecskemétről érkezett Néma Attila állandó diakónus.
Ahogy később a prédikációban is elhangzott, valóban különleges, méltó volt a liturgia ünneplése ezen az estén. Az ünneplők megtöltötték a különleges templomot, és erőteljesen, örvendezve zengett az énekük Szent Erzsébet tiszteletére és Isten dicsőítésére. Zenei szolgálatot teljesített a gútori és a pozsonyi templomi énekkar, Farkas Gábor és Samarjay Mária vezetésével, valamint Pogány Lajos orgonista.
Szentbeszédét azzal a különösnek ható, de annál inkább fölrázó kérdéssel indította Néma Attila, hogy vajon,
Talán ülnek közöttünk szentek itt a padokban – mondta a szónok, és az egyén és a kisközösségek feladatáról, felelősségéről elmélkedve hangsúlyozta, hogy ahogy közösségeinkben megéljük az evangéliumot, az hatással van a Világegyházra, az egész világra. „Higgyétek el” – biztatta az egybegyűlteket az állandó diakónus.
– tette hozzá. Majd arról beszélt, hogy sajnos ritkán látni, hogy mosolyogva ábrázolnának szenteket. Holott a derű, az öröm a szentek legalapvetőbb tulajdonsága.
Lechner Ödön terve alapján készült az örökmécses is
Szent Erzsébet nagyon tudott szeretni, tűz égett a szívében. Ő volt Jézus keze, lába, szeme és szíve. Ahogy érintette a rászorulókat, ahogy elment hozzájuk, ahogy tekintetével bátorított, ahogy feltétel nélkül engedelmeskedett az Atyának. Hős szeretet áradt belőle, ahogy a jól ismert ének mondja, nem hétköznapi, nem átlagos –
– fogalmazott Néma Attila.
Saját erőnkből mindez lehetetlen – folytatta –, Krisztussal azonban minden lehetséges. Isten segítségével mi is elsőként tudunk szeretni. Táplál az Eucharisztiából és a krisztusi közösség erejéből. Nem lehetünk savanyú szentek mi sem. Örvendezni kell. Krisztus teste vagyunk. Ez azt jelenti, hogy Isten rajtunk keresztül keresi az embereket.
Ha ezt gyakoroljunk, erősödni fog a közösségünk. Mi vagyunk Jézus keze, lába, szája, szeme és szíve. Tudunk jót mondani egymásról és tudunk bátorítón nézni a másik emberre. Kezdjük el gyakorolni a hősi szeretetet most, itt.
A szentmise további részében különlegesen szép volt az énekelt hívek könyörgése, melyben Szent Erzsébet életének legfontosabb állomásait felidézve kértük a szent közbenjárását a jegyesek, a házasok, az özvegyek számára, méghozzá ezzel az újra és újra felhangzó énekelt válasszal: „Szenteket termő vidék legyen a hazánk.”
Ahogy a szentmise elején a híveket köszöntve, úgy a végén ismét Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora lépett a mikrofonhoz, hogy köszönetet mondjon a közös ünneplésért. Egyúttal agapéra invitálta a jelenlévőket, hogy a templom előtt folytatódhasson az együttlét, s a találkozásokban, azokkal a bizonyos bátorító tekintetekkel, szavakkal valóban elkezdhessük gyakorolni a krisztusi szeretetet – „most, itt”.
* * *
Szerző: Borsodi Heni
Fotó: Sülle Ágnes Katalin
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
