Hová is tűnt ez a bátorság. Hol kell keresnünk?
Igen, vidám percek is vannak életünkben, bár sajnos egyre kevesebb. Olykor viszont a „hétköznapi” újságokat olvasgatva is derül az ember, holott már régen megszűnt a Ludas Matyi. (Volna igény rá, meg tudna is a való életre támaszkodni.) Itt volt például az a hír, miszerint Baranyi Krisztina Putyinnal levelez. Jó, jó, igencsak egyoldalú üzenetváltás lett ez, pontosabban éppen a váltás hiányzik belőle, magyarán nem tudunk arról, hogy Putyin válaszolt volna a levélre. Sok a dolga ugyanis.
Ferencváros polgármestere szerint Putyin elérte, hogy a magyar kormány eljátssza az ország becsületét, ezért a magyaroknak is van miért szégyenkezniük. Nem részletezte, miért is kellene szégyenkeznünk, így aztán tudatlanok maradtunk, ugyanis nem tudjuk, miképpen játszotta el a magyar kormány az ország becsületét. Csak nem arra gondolt, hogy nem hozta ránk a fagyhalált azzal, hogy továbbra is vásárol gázt az oroszoktól? Hősünk azt az eredeti gondolatot is közölte Oroszország vezetőjével, hogy a háború egyetlen valós ellenszere a béke. Baranyai arról nem számolt be Putyinnak, hogy neki bizony nemcsak Oroszország vezetőjével, hanem a magyar sajtóval is gondja támadt. Nehéz az élet! Először a saját kerülete lapjának botránykrónikáját növelte, melynek kapcsán nem jutott eszébe, hogy a kerületi sajtó belháborújában is egyetlen valós ellenszer volna a béke. Ez nem akart megvalósulni, így aztán a világpolitika színterére lépett, és „levelét megírta” Putyinnak. Hogy „szerelmes könnyével azt is teleírta-e”, talán sosem fogjuk megtudni. Mint ahogy azt sem, elérte-e a fekete holló Moszkvát, s vajon küldött-e válaszlevelet Putyin?
Embere válogatja, ki hogyan fogadja a közélet túlkapásait, valamint a megmosolyogtató őrültségeket. Humorral, vagy bosszankodva? Mindenesetre, ha újságolvasó, s híreket hallgató emberről van szó, aligha tud „elugrani” ezen túlkapások, őrültségek elől. Itt van például a nagyon modern, nagyon demokratikus Egyesült Államokból a napokban érkezett hír, miszerint egy átlagos amerikai évente hetven nadrágot dob ki. Nem kimossa, hanem kidobja. (Forrás: Magyar Nemzet) No, mármost egy, sőt két hibája is volt a hírnek. Nem derült ki ugyanis, hogy alsó avagy felső nadrágról van-e szó. Márpedig ez nem mindegy, beláthatjuk! Ráadásul a hírből azt sem tudhattuk meg sajnos, hogy ezen nadrágokat hová dobják? Szemétbe? Turkálókba? Szelektív gyűjtőkbe? Mint ahogy arra sem derült fény, miért dobják ki? Netán az amerikai ipar szégyeneként olyan rossz minőségűek, hogy hamar szétfoszlanak? Avagy annyira kövérek az amerikaiak, hogy kihízzák ezeket a ruhadarabokat? No, ez már az amerikai egészségügyre tartozna, mármint a megoldás. Nekem mindenesetre az jutott eszembe, hogy ezzel a problémával mindenképpen Gretához és a bősz környezetvédőkhöz kellene fordulni, majd ők megmondják, mi a teendő. Az én javaslatom – csak Greta nem kérdez meg sosem – hogy rá kellene venni a textilipart arra, hogy időtállóbb anyagból készítse ezeket a nadrágokat. Hátha akkor nem lesz indok arra, miért is dobják ki őket. Nem azért mondom, de nekem húsz éves nadrágjaim is vannak. (Várom Greta dicséretét.)
Ám mondhatom a felejthetetlen Eötvös Gábor zenebohóc örökzöld számát idézve, van másiiik!! Mármint az őrületből. A woke-kultúra őrületéből, mely olyannyira érzékeny a társadalmi kérdésekre, a társadalmi igazságtalanságokra, hogy már aludni sem mer, nehogy a tudta nélkül kövessen el valaki valami égbekiáltó jogtalanságot, mint például a kiskorúak nemváltásának rosszallását. A minap – na honnan, ha nem az Egyesült Államokból – érkeztek olyan hírek, hogy neves énekeseket kövérségfóbiával vádolnak, mert ki merik ejteni azt a szót, hogy kövér. Ez ugyebár bánthatja egyesek érzékenységét, ha jól értettem. Tehát mindenki, aki a woke-kultúra rajongójának nem tetszik, az egyetlen szó, vagy fogalom megemlítésével, azonnal védekezésre, bocsánatkérésre kényszerül. Ennyit a szólásszabadságról. S még annyit, hogy döbbenten olvasom, a világsztár Rolling Stones együttes bizonyos régi dalait azért hívja rendre vissza, hogy – úgymond – elkerülje a közvéleménnyel való ütközést. S talán már ahhoz is közel vagyunk, sőt sajnos biztos vagyok benne, hogy már otthon is „lefigyelhetnek” bennünket, ha ezeket a nótákat a saját lemezünkről lejátsszuk. A Nagy Testvér ugyanis figyel! Vigyázzunk! Lassan az egész világot elborítja az „eltörléskultúra”, a véleményterror. Csak a hülyeséget nem vagyunk képesek eltörölni, kinevetni. Valaki pedig megadhatná a receptet. Nekem csak egy tippem van: az emberi bátorságnak kellene mindezt legyőznie. Csak éppen azt nem tudom sajnos, hogy hová is tűnt ez a bátorság. Hol kell keresnünk?
Kondor Katalin
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
