Shanti De Corte megdöbbentő kálváriája után rögtön eszembe jutott egy tavaly decemberben írt, nem kevésbé szürreális publikációm, amely annak idején A kapszula címmel jelent meg. A halál kultúráját megtestesítő gép orvosi segítség és engedélyek nélkül tudja „örök álomba ringatni” a szerencsétlen delikvenst, ennek egy prototípusát tavaly már ki is állították, szélesebb körökben (még) nem elterjedt. A Sarco (annak, aki nem olvasta: a gép neve) tehát megkerüli az állami kereteket, azt, amit Shanti De Corte még nem tudott megtenni. Kérelmét többször elutasították, míg végül két pszichiáter igent mondott rá (erről majd később), így azt idén május 7-én végre is hajtották, a történet azonban csak most terjedt el.
Többször leírtam már, hogy távol áll tőlem a „minden élet számít” csalfa maszlagja, de ez nem egyenlő azzal, hogy ne lennék a szó jó értelmében humanista, sőt, éppen így vagyok csak igazán az. Nem vagyunk egyenlőek, tehát szükségszerűen az egyes emberek élete, életminősége, életmódja között sem húzható egyenlőségjel. Érdemes azonban elgondolkodni, mi vesz rá egy 23 éves belga lányt, aki túlélt egy terrortámadást (!), arra, hogy kvázi öngyilkosságot kövessen el, mert ez az, annak is egy meglehetősen gyáva módja.
Corte egy antwerpeni születésű flamand lány volt, aki csodával határos módon túlélte a 2016. március 22-ei terrortámadást, amely a brüsszeli repülőteret és a Maelbeek metróállomást érintette. A robbantásos merényletekben 32 civil vesztette életét, de meghalt a három elkövető is. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.
Corte is a reptéren volt aznap, kb. 90 osztálytársával éppen Rómába utaztak volna megünnepelni a középiskolás évek végét. A bomba mellette pár méterre robbant fel, 16 civil halt meg a közelében (köztük több osztálytársa), ám csodával határos módon ő teljesen sértetlen maradt – mint utóbb kiderült, „csak” fizikailag. Itt tesszük hozzá, hogy a lány – iskolapszichológusa szerint – már a támadás előtt is lelki gondokkal küzdött, ez valószínűsíthetően tényleg így volt.
Corte elmondása szerint eztán rendszeres rémálmok gyötörték, a kezelések nem segítettek, így végül 2022. május 7-én, szülei jelenlétében önként távozott az élők sorából. Az eset még a liberális Belgiumban is vitákat váltott ki, és ismételten felizzította az eutanázia körüli kérdéseket
Amit az esetből elsősorban érdemes leszűrni – legalábbis az én álláspontom szerint – az a nyugati, vagy, ha úgy tetszik, európai kultúrkör teljes hanyatlása és a „halál kultúrájának” térhódítása, ez utóbbi itthon egyelőre még kevésbé jellemző. Amíg a halálos betegeknél esetlegesen vita témáját képezheti az eutanázia, addig egy fiatal, fizikailag valószínűleg teljesen egészséges fiatal esetében elfogadhatatlan. Ezzel nem a lelki problémák súlyosságát akarom kritizálni, csak a szélsőséges hozzáállást, ahogy a Nyugat (és a meghalni kívánó delikvensek) kezelik azt. A dolog persze ott válik még inkább orwellivé, amikor belegondolunk, hogy ezen lelki problémák jelentős részét maga a liberális világrend idézte elő a társadalom atomizálódásával, a fojtogató polkorrektséggel, az elmagányosodással, a normális emberi kapcsolatok hiányával, a bevándorlás miatt elviselhetetlen légkörrel stb-stb. Még magát a terrortámadást is a hibás nyugati politika okozta, ráadásul Shanti De Cortét végül a belga állam „ölte meg”, megtette azt, ami az IÁ-nak nem sikerült.
De mennyire okolható a hanyatló Nyugat és az azt alkotó államok, a liberális világrend közvetlenül De Corte halálért? Ki a nagyobb hibás, aki 23 éves fiatalként eutanáziát igényel a problémákkal való szembenézés helyett, vagy maga az állam, amely ezt lehetővé teszi?
Az az igazság, hogy kényelmes lenne magát a – ez esetben belga – rendszert okolni, ám ez most csak részben igaz, hiszen függetlenül a rendszertől a saját, egyéni döntéseink is – az adott mozgástértől függően – befolyásolják életünket. Nem a liberalizmus fogott fegyvert Corte fejéhez, hogy ölje meg magát, még akkor sem, ha a lelki problémák jelentős részéért az általa teremtett atmoszféra is okolható. Persze Shanti De Corte valószínűleg ebbe bele sem gondolt, sőt, ő ízig-vérig ennek a rendszernek a végterméke. Gyáva mimóza, aki nem képes szembenézni a problémáival és a „könnyebb” utat választja, a következményekbe bele sem gondolva – halottról vagy az igazat, vagy semmit. Így válik a rendszerben élő polgár eggyé a rendszerrel, úgy, hogy emberi döntések szintjén persze még elválasztható attól, ha csak korlátozottan is. Corte egyszerre áldozat és cinkostárs, akihez, bár 2016. március 22-én kegyes volt a sors, ő ezzel mégsem tudott élni – szó szerint.
Döbbenet az is, mennyire kiölték a nyugati világban az emberekből a mítosz és sorsszerűség akarását, a transzcendensben, felsőbb hatalmak által rendeltetett akaratot is. Ahelyett, hogy az antwerpeni lány a csodás megmenekülését egy sorsszerűségnek, egy emberinél hatalmasabb akarat megnyilvánulásának fogta volna fel, amely bizonyosan valami jó okkal történt, e helyett ebben is csak a feldolgozandó „traumát” látta. A végső, teljes kiüresedettség állomása ez, ahol a delikvensen a szó szoros értelmében már az Isten sem tud segíteni (elképesztő, mennyire érzékletesek ezek a magyar kifejezések).
A liberális világ emberi terméke tehát él az állam nyújtotta lehetőségekkel, ebben szocializálódik, s amin mi megdöbbenünk, neki az természetes. Némi reményt ad azonban, hogy ezekben az államokban az eutanázia kérdése megosztó, még nem süllyedtek odáig, hogy egy fizikailag egészséges, 23 éves lány legális öngyilkosságát kritikátlanul elfogadják. Ez mindenképpen pozitívum, így érdemes lesz figyelni, milyen viták övezik majd az eutanázia kérdéskörét tőlünk nyugatra.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
