Oly kényelmes azt hinni, hogy ha egy jó ügy mellé állunk, egyből jó emberek is leszünk. Vagy legalábbis annak fogunk tűnni, hiszen a nemes elköteleződés jótékonyan eltakarja kitartóan dédelgetett magánbűneinket.
Hogy mégis miképp lehet ezt véghezvinni egy világégés közepén, arról a nemrég bemutatott A Vagdalthús-hadművelet (Operation Mincemeat) igyekszik minket meggyőzni. Az igaz történeten alapuló, a HBO Max-on már elérhető film a II. világháború brit titkosszolgálatának rejtélyes világába vezet minket.
A nyitójelenetben 1943-ba, egy elegáns, angolosan kimért vendégségbe toppanunk: Ewen Montagu (Colin Firth) köszön el rokonaitól, barátaitól és üzletfeleitől, hogy új állását elfoglalja az ország másik végében. Közben zsidó feleségével (Hattie Morahan) közösen úgy döntenek, hogy az asszony Amerikába távozik a gyerekekkel. Könnyes búcsúnak azonban nyoma sincs: úgy tűnik, ezt a házasságot már nem fogja rombolni a kényszerű távolság. Menet közben derül ki, hogy az estének a magánéleti mellett diplomáciai jelentősége is van: hősünk valójában nem hadtápszervezőnek megy Anglia déli partjaihoz, hanem titkosszolgálati ügynökként kell dolgoznia a nácik megtévesztésén.
S ahogy illik, az akció egy zártkörű megbeszéléssel kezdődik, ahol többek között egy fiatal kémgyakornok, Charles Colmondeley (Matthew Macfayden) és egy tapasztalt tábornok (Jason Isaacs) vitatkozik a felvetődő ötletekről, a sarokban pedig ifjú hivatalnokként maga Ian Fleming (Johnny Flynn) jegyzetel. A cél: elhitetni Hitlerrel, hogy a szövetséges erők egy összehangolt hadművelet keretében Szicília helyett Görögországban fognak partra szállni. Ugyan, mi más kellene mindehhez, mint egy ravaszul kifundált trükk? Meg egy öngyilkos hajléktalan holtteste, akit szándékosan hamisított titkosszolgálati információkkal épp Dél-Spanyolország partjainál hoz felszínre a tenger. A hajmeresztő ötlet valahogy elnyeri a folyton morgolódó miniszterelnök, Winston Churchill (Simon Russell Beale) támogatását, és már indulhat is a konspiráció. Halottunknak tiszti karriert, rangot és repülőgép-balesetet kreálnak, s még szerelme is lesz, aki viszont nagyon is él: az ügynökség egyik talpraesett titkárnője, Jean Leslie (Kelly Macdonald). A fiatal lány azonban nem várt komplikációt okoz, ugyanis bájos hangvételű (költött) leveleivel nem csupán az ügyet segíti, hanem tiszttársai fejét is elcsavarja.
Ez a romantikus szál eleinte szépen illeszkedik a fedett akció lebonyolításának izgalmas folyamatába, a játékidő derekán azonban átveszi az uralmat a cselekmény felett. Az allegória persze érthető: mit nekem egy hideg hulla, ha élő szívek dobognak értem? A rég kialudt szenvedélyét (a feleség távollétében) élesztgető Montagu és a csendesen epekedő Colmondeley a hűvös brit etikett szerint küzd meg Leslie-ért: nyílt összecsapás helyett surranó pályán intrikálva próbálnak célt érni. John Madden egyébiránt elegáns és okos rendezésének talán ez az egyetlen gyenge pontja: nem tudja szereplőit eléggé érdekessé tenni ahhoz, hogy igazán szorítsunk bármelyikükért.
A világháború menetét remélhetőleg megfordító akció közben azért – néhány kisebb-nagyobb döccenővel – halad a maga útján, a díszletezés, a jelmezek és a korrajz parádés (a történelmi hűség ma már alapelvárás), A Vagdalthús-hadművelet mégsem képes átütő filmélménnyé válni. Ennek legszembetűnőbb bizonyítéka Fleming figurája, aki a teljes cselekményt a partvonalról, egyfajta ritkán megszólaló rezonőrként figyeli, hogy aztán a fináléban nyugtázza, bizony, ilyen nehéz és fáradságos a kémek élete… Hogy miképp következik mindebből James Bond később nagy karriert befutott alakja, azt talán csak a Ben Macintyre regényét nagyvászonra adaptáló Michelle Ashford tudná megmondani.
Erényei korlátosak ugyan, néhány tanulsága azonban mégis akad filmünknek: nehéz tagadni, hogy a mostanában eszmeileg és gazdaságilag is szakadozóban lévő brit birodalom számára jóleső nosztalgiával idézi fel a dicső múlt egy kulcspillanatát. Különösen szembeötlő ez a szintén történelmi témát feldolgozó A korona-sorozattal összevetve, melynek újabb évadai egyre nyíltabb dühvel és elkeseredéssel reagálnak a kortárs brit közérzületre. A Vagdalthús-hadművelet minden naivitása ellenére egy dologban mégis bátran szembemegy a mai korszellemmel: esendőnek mutatja be a jó ügyért harcolókat, azt állítva, hogy a sikerért meg kell dolgozni, a boldogságot pedig ki kell érdemelni. Hiszen évszázadok óta ez a világ rendje – legalábbis mindezidáig így volt.
John Madden: A Vagdalthús-hadművelet (Operation Mincemeat).
HBO, 128 perc, 2021.
Szöveg: Paksa Balázs
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. szeptember 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
