Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1942. augusztus 20-án szállt fel az ilovszkojei repülőtérről vitéz nagybányai Horthy István tartalékos repülő főhadnagy. Huszönötödik bevetése azonban tragédiával végződött. Mindenki számára világos volt, hogy a kormányzóhelyettes halálával a nemzet reménysége szállt sírba.
A Donhoz kivezényelt magyar 2. hadsereg közvetlenei közé tartozott az András Sándor repülő vezérkari alezredes parancsnoksága alatti, jelképes erejű, alkalmi 1. repülőcsoport. Közvetlen alakulatai mellett kötelékébe tartozott a szolnoki 1. vadászrepülő osztály, a debreceni 4. bombázórepülő osztály, a budapesti–budaörsi 1. távolfelderítő osztály, valamint az 1. szállítószázad, gépparkja 68 db repülőgépből állt. Az expedíciós hadsereg állományában számos közéleti személyiség, illetve tábornok és törzstiszt fia teljesített frontszolgálatot, közülük a legismertebb, a 38 esztendős kormányzóhelyettes volt a szolnoki vadászrepülők állományában.
„Repülő nemzet leszünk”
1942 júniusának végén a távolfelderítők és a bombázók kapcsolódtak be a hadműveletekbe. A repülő-csoportparancsnokság mellett megérkeztek a közelfelderítők, a kolozsvári 2/1. „Keresztespók” vadászszázad és július 2-án a vitéz nemes zetényi Csukás Kálmán repülő vezérkari őrnagy vezette 1. vadászrepülő osztály parancsnoksága és a szolnoki 1/1. „Dongó” vadászrepülő század.
A német nyári offenzíva idején a Donhoz kijutott magyar 2. hadsereg feletti légtér biztosítása egyre inkább az 1. repülőcsoportra hárult, amelynek parancsnoksága, a közel- és a távolfelderítőkkel, illetve a vadászrepülőkkel Ilovszkojén, a bombázói pedig Sztarij Oszkolban települtek. Augusztus 6-án aratták első légi győzelmeiket a magyar vadászrepülők. Horthy István és kísérője, Nemeslaki Zoltán őrmester ekkor akadt egy 36 gépből álló, ellenséges repülőkötelékbe.
A kormányzóhelyettes nagy magasságból csapott le az egyik LaGG–3-as vadászgépre, lövedékei eltalálták az ellenséges gépet, de a pilóta saját köteléke elé repült. A szovjet gépek heves tüzelésére a magyar géppár kivált a további harcból. A leszállást követően a kormányzóhelyettes gépén nyolc találatot számoltak össze, Nemeslaki őrmester életét pedig hátpáncélja mentette meg. Horthy főhadnagy légi győzelme nem nyert igazolást, viszont Vajda Ferenc zászlósé igen, aki e napon lőtt le Uriv felett egy LaGG–3-ast és egy Il–2-es csatarepülőt. A hónap közepére a csoport harcértéke jelentősen csökkent: tizenöt vadászgépe, öt bombázója, egy távolfelderítő és hat felderítő gépe maradt bevethető állapotban.
A tragédia napja
Augusztus 19-én „a főm.(éltóságú) úr délután kiment megnézni a gépét, amelyen kisebb javításokat végeztek (…) A gépet rendben találta. Estefelé kért egy üveg pálinkát, azzal megy Csukás őrnagy úrhoz kártyázni. Tíz óra felé jön vissza azzal, hogy fél ötkor ébresszem, mert még egy utolsó bevetésre elmegy. A pálinkát bontatlanul visszahozta azzal, hogy senki sem kért” – olvasható tiszti legénye, Farkas György tartalékos honvéd feljegyzésében. Másnap reggel „egy termosz kávét hozok a szakácsoktól. Fél ötkor ébresztés. Gyorsan öltözik. (…) Felzúgnak a gépek, és egy szokásos kör a tábor fölött.
Még a gépből visszaintett. A nap már felkelt. Ülök a körtefa alatti padon, és futva jön Fehér zászlós úr, engem keres. Alig tud szóhoz jutni, úgy mondja, hogy a korm.(ányzó)helyettes úr lezuhant és meghalt.
Most telefonáltak a bombázók, már a mentők is a gépnél vannak, és betemetik, hogy ne égjen el. (…) Gyorsan beülünk a terepjáró Horch kocsiba, és toronyiránt, a napraforgótáblán át érünk a helyszínre, ahol a gépet már leföldelve megtaláljuk. Senki a közelbe nem mehet, robbanásveszély áll fenn. (…) Később visszatérünk, ekkor már sokan vannak ott magas rangú német és magyar tisztek. A holttest felismerhető nekem könnyen. A tárgyakat én azonosítom, és bizonyítom, hogy az övéi.”
1942. augusztus 20-án hajnali 5 órakor szállt fel Ilovszkojéról a kormányzóhelyettes és kísérője, Nemeslaki őrmester, hogy egy felderítőgépet kísérjen Uriv fölé. A két vadászgép nagy sebességgel érte be a felderítőgépet, mire Horthy István éles bal fordulóba kezdett, amitől gépe kipördült és dugóhúzóba esett. V.421-es számú gépét 300 méter magasságban még ki tudta venni a dugóhúzóból, ám a zuhanást már nem kerülhette el. Öt óra hét perckor a földnek csapódva a gép felrobbant.
A Főméltóságú Úr gépe teljes bedöntésű bal fordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra háthelyzetbe került, és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba került”
– írta Nemeslaki őrmester visszaemlékezésében. Mivel a kormányzóhelyettes ki tudta venni gépét a dugóhúzóból, nem volt igaz a hazai szélsőjobboldaliak által terjesztett, István napi italozásról szóló mese, hiszen repülőorvosilag bizonyított, hogy másnaposság esetén a pilóta szellemi teljesítménye annyira lecsökken, hogy képtelen ilyen manőverekre. Pirithy Mátyás hadnagy szerint „szűk körön fordult a gép felé, hogy azt bevetésre »felvegye« – amikor dugóhúzóba esett. A dugóhúzóból (…) még kivette az üzemanyaggal teli nehéz gépet, de már nem volt elég magassága ahhoz, hogy a tragédiát megakadályozhassa.” Esélye sem volt a túlélésre. A vizsgálati jegyzőkönyvek szerint a „kis” Horthy által repült Héja 45 fokos szögben, 400 km/h sebességgel, orral és bal szárnnyal csapódott a földnek, azonnal lángra lobbanva.
„Reggel 6’50-kor veszem Horthy István kormányzóhelyettes halálos szerencsétlenségéről szóló táviratot. 7-h kor továbbítom Budapestnek” – írta naplójába a budapesti 52. híradó-zászlóalj egyik, a hadsereg-parancsnokságon szolgálatot teljesítő honvédje.
Véletlenek egybeesése
Egy szakmai bizottság 2012-ben megállapította, hogy Horthy István repülőbalesetét kiképzési hiányosságokból adódó emberi hibák és a Re–2000-be utólag beépített hátpáncél okozhatta. Az Olaszországból érkezett Re–2000 (Héja) vadászgépekbe 1942 nyarán építettek be magyar páncéllemezeket, így annak repülési tulajdonságai nagyban romlottak. Mintegy 149 kg súlyú páncélzatot építettek be a vadászgépekbe, és azok súlypontja a gyári leírásokban szereplő hátsó súlyponttól hátrébb került 3,5 cm-rel, azok farnehézzé váltak és jelentősen megváltoztak repülési jellemzőik.
Kiképzett vadászrepülőknek kevesebb idő kellett egy újabb típusra való átképzésre, míg a sportrepülői múlttal rendelkező Horthy főhadnagy ezen a géptípuson kevés időt, 75 óra 15 percet repült.
Nem kapott dugóhúzó-kiképzést, felkészülése alatt páncél nélkül repült, gépét csak a frontra indulás előtt páncélozták. A megváltozott repülési karakterisztikáról nem tájékoztatták a pilótákat, és a gép kézikönyvében is rosszul adták meg a Héja súlyadatait és terhelési mutatóit. A tragédiát jóindulatú parancsnoki mulasztás is okozhatta, hiszen társadalmi helyzete miatt a „kiskormányzó” figyelmét nem merték felhívni manőverezési hibáira. Horthy István „egy légi harcgyakorlat alkalmával túlhúzta a fordulót és dugóhúzóba esett. Szerencsére volt elég magassága, ezért a hiba nem vált végzetessé. Pedig ekkor a Héjába nem is volt páncél beépítve. Mindannyian észrevettük, hogy a kormányzóhelyettes hajlamos a fordulóban túlhúzni a gépet. De kinek volt bátorsága őt erre a hibára figyelmeztetni?” – vélekedett Pirithy Mátyás tartalékos hadnagy.
A német szabotázs verziója is elvetendő, hiszen Nemeslaki őrmester is hasonló aerodinamikai jelenségeket tapasztalt, ráadásul a géproncs műszaki vizsgálata bizonyította, hogy annak ép volt a kormányszerkezete, vagyis azt nem piszkálták meg.
„Az ország elvesztette kormányzóhelyettesét, a szülők gyermeküket, a hitves férjét, a gyermek édesapját… Mi, repülők, elvesztettük vitéz nagybányai Horthy István repülőfőhadnagyot, legkedvesebb vadászrepülőnket. Horthy Istvánt, a repülőt…” – írta megrendülten az egyik haditudósító. A kiváló hadtörténész, Gosztonyi Péter szerint „bajtársai szerették. Szerény viselkedésével kezdettől fogva kivívta feljebbvalói és beosztottai megbecsülését. (…) Elhunyta nemcsak családját és az ország lakosságának nagy többségét rázta meg, de hatással volt Magyarország későbbi katonai, illetve politikai eseményeire is.”
Megjelent a Magyar7 hetilap 34. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
