Szeretem a dolgokat megérteni belülről. Mondjuk pl. a liberalizmus egy belülről érthető, koherens tanítás – persze marhaság, mert az alapok tévesek, de ha az alapokat elfogadjuk axiomatikusan, akkor onnan nézve a többi már logikus. Egyébként a kereszténység is ilyen: az alapok nem bizonyíthatóak, de ha ezeket elfogadjuk, a többi már logikus.
Ezt a modern reformkereszténységet, melyet a mi Perintánk is képvisel, azonban képtelen vagyok megérteni. Most az ÉS-ben erről szóló cikk is csak újabb kételyeket, kérdéseket vet fel.
A cikk nyilvánvaló marhaságaival nem foglalkozom, csak a teológiai résszel. Mert pl. nyilvánvaló, hogy egy olyan szekuláris országban mint amilyen Magyarország, a vallás kb. nulla szinten használható fel politikai célokra. Az átlag magyar számára kb. tizedrangú szempont, hogy miről mi a vallás hozzáállása. Ez legjobban ott látható, hogy míg pl. a homokosságot a nagy többség elutasítja, addig az abortuszt a nagy többség meg támogatja – miközben a katolikus és református hozzállás mindkettőhöz negatív, sőt talán az utóbbihoz negatívabb, mint az előbbihez, ami persze indokolt: a homokosság lehet rejtőzkődő, szégyellt, sőt abba is hagyható, míg a már megölt meg nem született gyermek nem támasztható fel.
De mint mondtam, ezt hagyjuk, nézzük az egyháztani részt!
A kritika azt mondja, mekkora baj Isten helyett a császár szolgálata, s az oltár és a trón szövetsége, hiszen így az egyházak “lecsillapítják a kétségbeesetteket, elkerülhetetlen isteni akaratként tüntetik fel a brutális adó- és áremelés következményeit, lebeszélik az embereket az e világi ellenállásról a túlvilági jutalomra mutogatva“.
Hát, visszarepültem a 80-as évek első felébe, amikor szovjet középiskolában tanultam, ugyanis ez a szöveg ott ment a történelemoktatás kereteiben. Minden idők legbutább 3 ateista érve között van ez: “a hatalom a vallás segítségével gátolja meg az osztályharcot” (a másik 2: “csalók átverik a buta mucsai fogatlan többséget” és “tudománypótlék”).
Szóval a keresztény vallás nem gátolja sehogy se a politikai harcot, ez csak egyes extrém áramlatokra igaz, lásd jehovisták, ahol még a himnusz alatti felállás vagy a zászlónak tisztelgés is tiltott. Sem a hagyományos kereszténység, sem a protestantizmus legnagyobb része nem politikaellenes. Sokkal inkább az ellenkezője igaz: egyes áramlatok túlságosan is átpolitizáltak. Lásd mondjuk a protestantizmus harmadik ágát, a radikális reformációt, ahol egyenesen vallási alapon határozták meg mi a helyes államforma – az 1524-1525-ös nagy német parasztlázadást egyenesen radikális protestáns teológusok vezették, aki a Bibliából vélték levonni a fennálló rend törvénytelenségét.
Amit a hagyományos kereszténység elítél: ha valaki egy adott politikai nézetet a vallással azonosít, lásd “az igazi keresztény kommunista” vagy “az igazi keresztény a monarchia mellett köteles állni”. De azt nem ítéli el, ha valaki keresztény és emellett van politikai hite is. Keresztény ember lehet bármilyen politikai eszme híve, lehet kommunista, szocdem, fasiszta, náci, liberális, populista, s még sok más is, s persze lehet apolitikus is. Nyilván keresztény nem fogadhat el egy politikai eszmében se olyan tételt, mely nyíltan szembemegy a kereszténységgel, pl. egy keresztény lehet simán kommunista, de nem fogadhatja el a marxizmus materialista részét, miközben meg az osztályharcot minden további nélkül elfogadhatja.
A perintista kritika szerint a vallás bűnös, mert egyrészt nem politizál, hisz nem szólít fel a hatalom elleni harcra, másrészt politizál, mert támogatja a hatalmat – furcsa álláspont, nem igazán koherens.
Ami pedig a “túlvilági jutalmat” illeti, a jutalom nem a nem-harcért jár: bátran lehet harcolni, vagy ellenezni a harcot, vagy semlegesnek lenni. A túlvilági jutalom egyszerűen a dolgok nagyobb keretbe helyezése: hogy az evilági lét csak része egy nagyobb dolognak. Hogy ez esetleg egyeseket lebeszél a harcról? Biztosan van ilyen, de ez egyéni döntés kérdése. Egy profán példával: megvettem egy nyaralást jó helyre, majd kiderül, a turisztikai cég egy rozzant busszal akar odaszállítani – van aki azt mondja “kibírok pár órát” és van aki inkább panaszt tesz és kártérítést követel az irodától, mindkettő elfogadható magatartás.
Végülis a perintista kritika kb. az: az Egyház miért nem válik valamiféle forradalmi ballib párttá, mely abbahagyja a sok “süketelést” a túlvilágról, s ehelyett inkább segít egy ballib kormányzat hatalomra kerülésében? Nos, semmi gond ezzel a hozzáállással, de ez nem keresztény álláspont.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
