Két napja Orbán Viktor tusnádfürdői beszédétől hangos a magyar közélet egy olyan eszmefuttatás miatt, amely 80-90 évvel ezelőtt maximum az átlagos kategóriába fért volna bele. Azóta persze – hátrányára – nagyot fordult a világ, és „kedvenc” liberálisaink, zsidóink úgy hördülnek fel egy-egy „bűvös szó” hallatán, mintha Orbán legalábbis az első vagonírozások időpontját közölte volna Tusványoson. Pár kifejezés, amelyek a teljes kulturális-társadalmi felforgatást előidéző baloldal számára „rosszul öregedtek”, hiszen nagyon jól tudják, idestova akkor használták őket tömegesen utoljára, mikor egy olyan ideológia volt születőben, amelytől valóságosan és tényleg félhettek. Megnyugodhatnak ezek a kártékony elemek: Orbán Viktortól és a pártszövetségétől nem kell félniük, hiszen amit Tusványoson hallhattunk (vagy olvashattunk) az a parasztvakítás magasiskolája, az egyre jobbra tolódó magyar néplélek számára odahányt gumicsont csupán, hangozzanak ezek a mondatok bármilyen jól Orbán Viktor szájából. Megvallom őszintén, mindezek ellenére meglepődtem, hiszen egy jobbára konformista, megúszós, a közelgő válságra épített beszédre számítottam. Nem így lett.
Nagyon ritkán szoktam bármiért is a magyar miniszterelnököt dicsérni, de ez a beszéd – ha elfelejtjük egy pillanatra gumicsont mivoltát – mai mércével mérve tényleg nem volt rossz, sőt, egyenesen remek volt. Ha az „újszülöttnek minden új” alaptételt vesszük figyelembe és azt, hogy hasonlót manapság rettentően ritkán hallani, akkor pedig különösen, mert nagy eséllyel olyan, alapvetően jó szándékú magyarokhoz is eljutott, akik nem ismerik-ismerhetik az 1920-as, de főleg inkább 1930-as évek politikai atmoszféráját és beszédeit 1945-ig bezárólag. Mindjárt rátérünk a fajisággal kapcsolatos részre, de voltak itt azért más érdekes dolgok is, amelyek nem lettek annyira kiemelve mint ez a „rettegett kifejezés”.
„A második kihívás a migráció. Hívhatjuk népességcserének vagy elárasztásnak is. Remek könyvet adtak ki a napokban Magyarországon, egy 1973-ban íródott francia könyvet, amely erről a kérdésről szól, a „Szentek tábora” címet viseli. Mindenkinek ajánlom, ha meg akarjuk érteni azokat a lelki folyamatokat, amelyek a nyugatiak önmaguk megvédésére képtelensége mögött húzódnak meg magyarázatként” – fejti ki véleményét a miniszterelnök. Tessék? Sok mindenre számítottam, de könyvajánlóra nem, különösen nem egy Gede testvérek által kiadott könyv ajánlójára. Jó, a miniszterelnök nyilván nem a Gede-féle kiadásra gondol, hanem arra a másikra, amely például a Libriben is kapható, de a lényeg ugyanaz. Persze nem kell készpénznek venni, hogy Orbán olvasta is a kötetet, de ez már önmagában beszédes, hogy pont erre a műre hívja fel a publikum figyelmét. Egyébként tényleg jó kötet.
„Ha itt nem lesz fordulat, előbb-utóbb ellakják tőlünk Magyarországot, ellakják tőlünk a Kárpát-medencét” – jelenti ki Orbán közvetlenül a könyvajánló előtt az „első kihívás” fejezet alatt. Beszédes, hogy eztán migrációról is szót ejt, de sokat sejtetően itt nem említi meg külön a harmadik világból érkező sáskákat, így ebben a kontextusban akár azt is hihetnénk – minő rasszizmus – hogy a cigányságra, esetleg a zsidóságra utal. Kár, hogy a valóság persze mást mutat.
A beszéd további részei érintenek még gazdasági és energetikai kérdéseket, szóba kerül az orosz-ukrán háború stb-stb., de jelen írás szempontjából végül jöjjön a lényeg, amelyen kiakadt a hazai balliberális oldal és a magyarországi zsidóság egy része. A leginkább kifogásolt rész egyben a legfontosabb is:
Orbán (vagy a beszédírója?) egy olyan dologra világít rá, amelyet kevésbé szokás hangsúlyozni az ún. szélsőjobboldalon, de még a ’45 utáni nemzetiszocialista gondolkodók, pártok is kevésbé tolták előtérbe. Jelen esetben arra, hogy az internacionalista baloldal ténylegesen megpróbálja átírni a történelmet és eleve kevert fajúként beállítani Európa népeit. Orbán különbséget tesz az idegen fajúakkal való keveredés és az európai népek közötti keveredés között – nagyon helyesen, hiszen ez az a pont, ahol a baloldal nem ismeri el a különbségeket. Nekik minden „keveredés” egyforma, hiszen nem hisznek az egyes rasszok közötti különbségekben. Valószínűleg ez volt az a gondolatfonál, ami miatt ezek a hazai nemzetrontók kórusban óbégatni kezdtek a magyar nemzeten tetűként csüngő Vásárhelyi Máriától kezdve Frölich Róberten át egészen a Mazsihiszig bezárólag. Vásárhelyi a 2000-es években népszerű „felvilágosult értelmiségi vs. rasszista proli” dumával jön, ami már ott megbukik, hogy a rasszista – vagy annak minősített – személyek jelentős része felsőoktatást végzett, mint ahogy arra több nemzetközi kutatás is rámutatott már, Frölich meg a Mazsihisz pedig a szokásos „zsidó aggodalmat” testesíti meg némi „minden ember egyforma, csak Homo Sapiens Sapiens létezik” hazugsággal leöntve (az már csak hab a tortán, hogy mára már talán Izrael maradt a világ egyetlen apartheid állama, persze nekik szabad, csak nekünk nem).
Ami számomra még meglepő volt, és ez tovább mélyítheti a magyarországi zsidóság egy része és az Orbán Viktor közti szövetséget, az Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely elnökének, illetve Köves Slomónak a beszédre való reakciója. Köves valószínűleg minden fogát összeszorítva, de némi ajvékolással fűszerezve végtére is kiállt a miniszterelnök mellett, Weisz viszont lényegében azt mondta (írta), amit én is, már ami Orbán szavainak és tetteinek viszonyát érinti, csak természetesen a másik oldalról. Weiszt „megérintette” Orbán beszéde, amit „egyetértéssel hallgatott”, valamint egyedüliként az eddig megszólaló hazai zsidók közül közölte a valóságot, amelyet, ha nem is vezetett le egyértelműen, de a lényege ez volt: Orbán mond valamit, aztán csinál valami teljesen mást. Weisznek persze ez tetszik, de aki most magyar jobboldali radikálisként – vagy nevezzük ezt a közeget akárhogy – el van ájulva Orbán Viktor beszédétől, az olvassa el Weisz Péter kommentárját, és minden egy csapásra a helyére kerül.
Mindazonáltal, hogy a fajvédő jobboldal felé dobott gumicsontra nem szabad senkinek sem bizalommal ráharapni, van azért pozitívum is ebben az egészben, már azonkívül, hogy a balliberális oldal ajvékolását – különösen, ha „náciktól” tartanak – mindig jó olvasgatni, vagy hallani. A fajvédelem, a fajkérdés, vagy 21. századiasan fogalmazva a rasszkérdés ismét a magyar közélet része lett, annak homlokterébe került és nem abban az értelemben, ahogy szervizutakon a magyar szélsőjobboldal, vagy a magyar nemzetiszocializmus az utóbbi évtizedekben életben próbálta tartani. Egy magyar miniszterelnök beszélt erről, pozitív kontextusban, ráadásul a mai állás szerint nem is Magyarországhoz tartozó területen. Ezen a ponton pedig teljesen mindegy, hogy az orbáni frázisok csupán szemfényvesztésnek jók. Innentől a rasszvédelem központi téma lesz (lehet) a magyarországi közbeszédben, ráadásul még csak nem is 21. századi kifejezésekkel, hanem a jó öreg „faji szókészlettel”, amely egyértelműen 20. századi (kisebb részben 19. századi) beütésű zsargon. Ezen pedig már senki és semmi nem fog változtatni. Épp ideje volt.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
