Nyitókép: ta3 live, reprofoto
„Nem látjuk értelmét a koalíció további működésének. Új koalíciós szerződést szeretnénk egyetlen feltétellel, hogy a koalíciós kormányban már ne legyen jelen Igor Matovič“
– fogalmazott a TA 3 hírtelevízió vasárnapi politikai vitaműsorában Richard Sulík.
Az SaS elnöke azt is elmondta, hogy hétfőn levelet küld Eduard Heger kormányfőnek, melyben megfogalmazzák a párt koalícióban maradásának további feltételeit. Ezek között furcsa mód immár az állami alkalmazottak inflációnak megfelelő fizetésemelése is szerepel. Maga az SaS eddig egyáltalán nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, azt az OĽaNO szorgalmazza hetek óta. Sulík azt is nehezményezte, hogy Kolíková igazságügyi miniszternek eddig nem engedték, hogy kinevezze második államtitkárát.
A liberális pártelnök azzal érvelt, hogy direkt a nyári időszakot választották zsarolásként Matovič távozását,, amikor politikai szempontból túl sok minden nem történik, ugyanakkor van idő megoldást találni.
„Mi kellően átgondoltuk a lépéseinket“
– nyomatékosította Sulík, akitől hiába kérte a hét folyamán Heger miniszterelnök, hogy ne tegyék, mert azzal katasztrófába dönthetik az országot.
Frissítjük.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »