Mosogatok, mert muszáj. Azért muszáj, mert ma, ezen az amcsi apák napján mi mással is mutathatnék példát férfitársaimnak? Na, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy közben szól a rádióban a kívánságműsor. És egyszer csak olyat hallok benne, hogy majdnem eldobom a szertől csúszkás tányért, úgy röhögök fel.***„Jó napot kívánok! Szeretném kérni a Rolling Stones együttestől az „Anyu kicsi segítője” című számot, és küldeném szeretettel minden olyan kislánynak, aki szokott segíteni odahaza a konyhában az édesanyjának!”
És kérem, ez így elhangzott a Kossuth Rádióban, úgy három órával ezelőtt.
És leadták. Szeretettel.
Én pedig egyszerűen nem értettem. Na, nem azt, hogy a hangja után a „Szandi Mandi” korszakban felcseperedett úr ezt és így kérte. Hanem, hogy a közszolgálati rádió közszolgálati műsorának közszolgálati műsorvezetője, de még a zenei szerkesztője se volt képben a rocktörténelem egyik legismertebb számának eredettörténetével kapcsolatban.
Úgyhogy következzen most egy kis hiánypótlás.
Viszonylag messziről indítva.
***
Fura egy korszak volt az 1960-as évek. Amíg mi idehaza Kádár apánk forradalmárirtó korszakát éltük az egyre puhuló szocializmusban, addig az USA kitermelte a Flower child korszakot. Jól tudjuk, hogy a virággyerekeknek is nevezett hippik milyen életformát folytattak. A HIV- és majomhimlőmentes szabadszerelem mellé erősen párosult a kábítószerek napi rendszerességgel történő fogyasztása.
Ez ellen persze legjobban a középosztálybeli republikánus férfiak tiltakoztak, mint a W.A.S.P., azaz fehér angolszász protestáns nemzedék alfahímjei.
Pedig, ha tudták volna…
Na, de mit is?
Például, hogy kertvárosból diszkréten négerező, a saját államukon túl sosem járt, Európáról csak háborús hírekből halló feleségeik olyan mély depresszióba estek, amihez képest még az atomháború miatti pánik is kutyahímtag volt.
Hála a modern gyógyszervegyészetnek, az évtized közepére megérkezett „anya kicsi segítője”, azaz a legismertebb benzodiazepin-származék, a Válium, amitől a kísérleti egerek elég szépen megnyugodtak, minek következtében a háziorvosok úgy gondolták, hogy akkor a feleségeknek is jó lesz.
*
Az 1963-as reklámban szereplő édesanyának még két őrületes évet kell várnia arra, amíg végre valakinek eszébe jut a benzodiazepinhez metil-amint adni.
*
A kezdetben (és a dalban is) sárga színű pirulákat onnantól kezdve úgy dobálták magukba az amcsi menyecskék, hogy az még egy Budapest Parkos Carson Coma koncerten is szemet szúrna.
Elmondhatjuk tehát, hogy a ’60-as éveket Amerika egész egyszerűen végigdrogozta.
***
És akkor jöjjön a „Mother’s Little Helper” című The Rolling Stones dal!
A dal zenéjét 1965 őszén komponálta Keith Richards. Csakhogy szöveg az nem volt hozzá. Ugyanezen év decemberében aztán a Stones elkezdte stúdióban rögzíteni az egy évvel később, 1966-ban megjelent Aftermath című lemezének dalait.
Igen ám, csak ahogy ilyenkor lenni szokott, a munka megkívánt a zenén kívül némi plusz adalékanyagot. Ezért aztán Dave Hassinger, a lemez vezető hangmérnöke megkérte a feleségét, hogy ugyan, hozzon már be a stúdióba a bandának valami jó kis cuccot! De ne durvát, csak amolyan lájtosat. Mit ad Isten, Hassingerné asszonynál éppen akadt néhány(száz) ilyen pici sárga pirula. Jaggerék meg úgy szedték ezeket, mint kisgyerekek az M&M’s drazsékat (kivéve a feketéket, azok nagyon ütősek).
*
Hassingerné a stúdióban dolgozó férjével beszélget, aki vidáman meséli, hogy az előbb láttak kimászni egy gyíkfejű kutyát Keith gitárjából, de agyonverték egy rózsaszín tengerfelettjáróval. Mindeközben anya kicsi segítője hátul hasispogácsát gyúr a vacsorához.
*
Mick Jagger aztán a Válium hatása alatt megírta a dalszöveget „anya kicsi segítőjéről”.Hogy 57 évvel később ezek az agyatlan barmok leadják, mint kedves kis anya-lánya song-ot.***
Régóta mondom, hogy nekünk, magyaroknak meg kéne már végre tanulnunk idegenül. És ez alatt nem csak az angolt értem, hanem az angolszász gondolkodásmódot is, legalábbis annak pop-rock részét, ha már egyszer mindenfelé a világban ez a legerősebb interkulturális mediátoranyag.
És akkor talán nem fordul elő többé sem ez, sem az, hogy Chris Rea Road to Hell című, a környezetszennyezésről szóló dalát a szerelmesek évtizedek óta küldözgetik egymásnak (megtörtént esetek alapján). Vagy Bob Marley dala, amiben a szerző nem azt énekli, hogy “Nincs asszony, nincs sírás”, hanem, hogy “Ne, asszony, ne sírj!”.
Egyelőre ott tartunk, hogy bármiféle etnokulturális üzenet eljut hozzánk, azt rendszerint félreértjük. Így, vagy úgy, de átjáratjuk a magyarító szűrőn, és se a keletkezéstörténet se a szövegértelmezés nem érdekel minket. Ez nagyjából annyit jelent, mintha szentül meg lennénk győződbe arról, hogy Michelangelo a Dáviddal a kisfaszú férfiaknak akart örök emléket állítani.
***
Na, de ha már a legendáknál tartunk, elmesélek én is egy hazai mondát, ami talán igaz, talán nem, de mindenképpen érdekes.
1968-ban vitathatatlanul Szenes Iván volt Magyarország legjobb dalszövegírója, és Fényes Szabolcs volt az ország legjobb dalszerzője. Ketten együtt pedig egy olyan szerzőpárost alkottak, amihez hasonló (véleményem szerint) azóta sem termett hazánkban.
No, hát 1968-ban felkérték őket, hogy ugyan, írjanak már egy slágergyanús szerzeményt az akkorra hatalmas sztárnak számító Harangozó Teri számára a Magyar Rádió „Made in Hungary” címet viselő könnyűzenei versenyére.
Összeültek hát, és megírták életük fő művét, a dallamból és szavakból alkotott Mona Lisájukat, a magyar táncdalok Utolsó vacsoráját.
Aztán, ahogyan akkoriban kötelező volt, bemutatták a dalt a sanzonbizottságnak.
A bizottság tagjai pedig, ahogyan kell, elhúzták a szájukat, fanyalogtak, nem értették, túl bonyolultnak tartották a szöveget, túlságosan kacifántosnak vélték a dallamfutamokat.
Egyszóval a szocialista zeneítélkezés szigorú szabályainak betartásával végleg offolták a dalt. Viszont kötelezték a szerzőket egy új, fogyasztható dal mielőbbi megírására.
Szenes és Fényes ettől a totális szakmai dilettantizmustól aztán annyira dühbe gurult, hogy elhatározták: megírják minden idők legszarabb nótáját. Ócska, bugyuta, „Boci, Boci tarka” primitívségű lesz a zenéje, a szövege pedig annyira ostobára, annyira semmitmondóra íródik majd, hogy attól mindenkit elkap a gyógyíthatatlan röhögőgörcs.
Így született meg a „Mindenkinek van egy álma”, ami Harangozó Teri legismertebb dalává vált.
***
Hogy mindebből mi a tanulság?
Talán csak annyi, hogy ahogyan régen nem a megfelelő emberek ültek a megfelelő posztokon, úgy ez ma is jó néhány esetben előfordul.
***
Végezetül hallgassuk meg az ominózus Rolling Stones dalt, amiben anyjának segítő, edényeket törölgető kislány ugyan nincs, de drogos mutter annál több.
*
*
() VBT ()
The post Anya kicsi segítője, avagy meg kéne már tanulnunk idegenül appeared first on VBT.
Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »
