A Zirci Ciszterci Apátság és a Magyar Ciszterci Diákok Szövetsége összefogása révén tavaly került sor először a Budapestről Zircig vezető Szent Bernát Zarándoklatra. Augusztus 12. és 19. között idén is megrendezik a zarándoklatot, amelyre szeretettel várnak minden 16 év feletti érdeklődőt. A jelentkezési határidő június 15. éjfél.
A szervezők az alábbi gondolatokkal hívnak:
Második alkalommal indulunk zarándoklatra Budapestről Zircre, Szent Bernát atyánk ünnepére. Arra hívunk, hogy tarts velünk,
A zarándoklat küzdelem. Nem a széles út.
Aki zarándokolni indul, Istent keresi. Útra kel, vállalja annak minden megpróbáltatását, de azért, mert Isten megérintette a szívét és arra hívja, hogy meghaladja önmagát és felé lépjen.
Mi, akik idén elindulunk, szeretnénk, ha a kényelmet, a sokszor ránk törő lelki álmosságot a hátunk mögött hagynánk, és az éberség állapotát gyakorolnánk.
A zarándoklat idei mottójául a római levélből választottunk egy részletet: „Legyetek tüzes lelkületűek, az Úrnak szolgáltok” (Róm 12,11). A ciszterciek jelmondata: „Lángolj és világíts!” – ez a szeretetre való nyitottságot, készséget jelöli. A szeretet nem langyos.
A zarándoklat időpontja: 2022. augusztus 12–19.
Jelentkezési határidő: június 15, szerda éjfél
Részletek és jelentkezés: ocist.hu/zarandoklat
Forrás és fotó: Zirci Ciszterci Apátság
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »