Marine Le Pen francia jobboldali elnökjelölt kijelentette, ha ő lenne a francia elnök, a háború után felvenné a kapcsolatot Moszkvával, hogy megakadályozza egy orosz-kínai szövetség létrejöttét.
Franciaországban vasárnap tartják az elnökválasztások második fordulóját, ahol a jelenleg regnáló Emmanuel Macron államfő kihívója Marine Le Pen lesz.
Le Pen azzal érvelt, hogy ő maga Ukrajna oldalán áll a háborúban, mert a nemzeti szuverenitás híve, de “a háború vége után, amikor aláírták a békeszerződést, meg kell próbálnunk elkerülni az [orosz-kínai] összefonódást, amely a 21. század legnagyobb veszélyét jelenti számunkra” – mondta a francia közrádiónak adott interjújában.
“Képzeljük el, a világ elsőszámú nyersanyagtermelője, ami Oroszország, összeáll a világ elsőszámú ipari gyárával, ami Kína, amivel létrehoznák a világ elsőszámú katonai hatalmát. Úgy gondolom, hogy ez potenciálisan nagy veszélyt jelent”
fogalmazott a francia elnökjelölt.
Le Pen már korábban is hangsúlyozta, hogy Franciaországnak és Oroszországnak “közös civilizációs és stratégiai érdekei vannak”. Azt is mondta, hogy megválasztása esetén Franciaország kilépne a NATO parancsnoki struktúrájából (nagyon sokáig nem is volt benne, csak 2009-től tag).
Körkép.sk, Politico.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »