És van egy rossz hírem, elnök úr. Ismerek még valakit, aki egészen biztosan nem fog meghalni Ukrajnáért. Őt úgy hívják, hogy Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij.
Az ön hazáját megtámadták. Lerohanták. Bombázzák. Az ön hazájában civilek halnak meg, emberek milliói menekülnek, épített értékeik és természeti értékeik pusztulnak – mindez egész egyszerűen elfogadhatatlan. És éppen eddig terjed az ön összes igazsága.
Nézzük először, hogy egy normális világban, a normalitás talaján állva mi is lenne az érdekelt felek érdeke?
Az, hogy a kölcsönös előnyök mentén nyugodtan, békességben és szabadon kereskedjenek egymással, adjanak-vegyenek, gazdagodjanak, ez volna a mindenki számára előnyös win-win szituáció. Ez lenne az érdeke Oroszországnak, Ukrajnának és az Európai Uniónak is.
És akkor nézzük meg, mi történik e helyett?
Az történik, hogy önöket éppen most bombázzák vissza a középkorba. A nyugat gazdasági szankciókkal térdre kényszeríti Oroszországot – ami sikerülni is fog, még ha nem is olyan mértékben, ahogy azt a nyugat elképzeli. Végezetül pedig: ezekbe a szankciókba az Európai Unió is bele fog rokkanni.
És ki röhög a markába? Az Amerikai Egyesült Államok.
David Attenborough példázata: Ha egy üvegbe beleteszünk fekete és vörös hangyákat, letesszük az üveget egy asztalra és békén hagyjuk, a hangyák egymástól elkülönülve, teljes nyugalomban elvannak. Ám ha az üveget jól összerázzuk, a hangyák azonnal egymásnak fognak esni, mert a feketék meg lesznek róla győződve, hogy a vörösek a halálos ellenségeik és fordítva. Így van ez az emberi világban is – éppen ezért mindig arra kell figyelni, ki rázogatja az üveget.
Nos, ezt az üveget mi, magyarok biztosan nem rázogatjuk. Rázogatják elegen. Rázogatják az oroszok, rázogatják maguk, elnök úr, de leginkább az Amerikai Egyesült Államok rázogatja. Ez a sajnálatos helyzet. S hogy miért rázogatja? Nemrégiben már foglalkoztam ezzel, de most megismétlem:
„Nézzünk először egy sötét alakot, egy igazi lelketlen gazembert, Dick Cheney-t, ifjabb Bush alelnökét, aki így szólt nagyjából húsz évvel ezelőtt: »A világ már nem így működik… Most egy birodalom vagyunk, és amikor cselekszünk, megteremtjük a saját valóságunkat. És miközben ezt a valóságot tanulmányozod – megfontoltan, ahogy akarod –, mi újra cselekszünk, más új valóságokat hozunk létre, amelyeket te is tanulmányozhatsz, és a dolgok így fognak rendeződni. Mi a történelem szereplői vagyunk… és ti, mindannyian csak tanulmányozzátok, amit csinálunk.«
Ám ezt megelőzte egy sokkal fontosabb, sokkal őszintébb, sokkal kendőzetlenebb doktrína: a Zbigniew Brzezinski-doktrína. Nevezett lengyel származású politológus, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója kétségkívül nagy formátumú politikus volt, tudós ember és nagy stratéga. Valamikor 1994-ben írt egy könyvet, ami aztán megjelent magyarul is, címe: A nagy sakktábla (Európa Könyvkiadó, 1999).
Ebben a művében Brzezinski nagy teret szentel Ukrajnának, és középtávú stratégiájának lényege (1994-ben!), hogy Kijevet le kell választani Moszkváról, Ukrajna nélkül ugyanis Oroszország nem eurázsiai nagyhatalom többé. Brzezinski szerint Ukrajna a legfontosabb terep az amerikai stratégiai érdekek szempontjából, hiszen a legközelebb fekszik a „mackinderi szívtájékhoz”.
S hogy az micsoda?
Ez: „Halford J. Mackinder, a globális geopolitika klasszikusa, a Royal Geographical Society 1904. január 25-i ülésén megtartott nagy hatású előadásában (The Geographical Pivot of History) annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy amennyiben a meleg tengerek felől megközelíthetetlen hatalmas szibériai Heartlandet (a geopolitikai értelemben vett kulcsövezetet) birtokló Oroszország, a világ legjelentősebb szárazföldi hatalma és a kulcsövezetet nyugat, dél és kelet felől körülölelő úgynevezett belső peremív európai részén elhelyezkedő Németország, a világ egyik ipari nagyhatalma összefognak, ellenőrzésük alá vonhatják az eurázsiai megakontinens egészét (tehát a belső peremív további szegmentumait, azaz a Közel-Keletet, Indiát és Kínát is). Mackinder geopolitikai képlete, »amelyet mind a múlt történelmére, mind a jelen politikájára alkalmazhatunk«, a földrajzi tényezőknek – az emberi tényezőkhöz viszonyított – állandóságán és kiszámíthatóságán alapul.
E képlet értelmében a lényegen, azaz a kulcspozíció geopolitikai jelentőségén nem változtatna, »ha a belső területek fölötti ellenőrzést Oroszország helyett egy új hatalom gyakorolná«, például az Oroszországgal nem szövetkező, hanem azt elfoglaló Németország vagy a japánok által megszervezett Kína. A skót származású brit geopolitikus szerint teljesen mindegy, kik kapcsolják össze a tengereket a »nagy kontinens erőforrásaival«, a végeredmény így is, úgy is az lenne, hogy a tengeri és a szárazföldi hatalom közötti »törékeny egyensúly« felborulna, mégpedig a szárazföldi hatalom javára. Mivel »a megosztott és szigetszerű szárazföldi területeket körbeölelő egyetlen összefüggő óceán nyilvánvaló földrajzi feltétele a tenger fölötti – végső soron – egységes uralomnak«, a tengeri hatalom nem engedheti meg, hogy e tekintetben egy olyan állammal osztozzon, amely egyúttal a szárazföldi hatalmat biztosító kulcsövezetnek is birtokában van vagy a szárazföldi hatalom szövetségese.” (Molnár Gusztáv: A mackinderi képlet, avagy a geopolitikai egyensúly esélyei, Korunk, 2008. november)
„Ukrajna fontossága nem erejéből és hatalmából adódik, hanem kitüntetett fekvéséből és belső gyengeségéből, ami kiszolgáltatja a nagy geostratégiai szereplők döntéseinek – jelenti ki Brzezinski. »Amerika egy olyan univerzum közepén áll, amelynek végső soron egyetlen központja van, nevezetesen fővárosa: Washington. […] Ahhoz, hogy a világ vitathatatlanul legerősebb állama úrrá legyen a hatalmát veszélyeztető konfliktusokon, és érvényesíteni tudja a létfontosságú érdekeit, átfogó geopolitikai koncepcióra van szüksége.« És a »nyerő« koncepció:
– elejét venni a vazallusok közti bárminemű paktálásnak;
– fenntartani függő helyzetüket;
– megvédelmezni a szövetségeseket, és elérni, hogy továbbra is szófogadók legyenek.
Az eurázsiai sakktáblán új és fontos térségként megjelenő Ukrajna geopolitikai pillérnek tekintendő, mivel puszta léte segít Oroszország átalakításában. Ukrajna nélkül Oroszország többé nem birodalom. Valamikor 2005–2010 között Ukrajna már alkalmas lesz arra, hogy mind az EU-val, mind a NATO-val komoly tárgyalásokba kezdjen. Németországnak, Lengyelországnak geopolitikai érdeke, hogy Ukrajnát fokozatosan bevonják egy különleges, francia–német–lengyel kapcsolatba – fejtegeti Brzezinski. És kimondja: Amerika nem tarthatja meg az idők végezetéig szuperhatalmi szerepét, s ezért is reméli: a következő néhány évtized elteltével kialakulhat egy olyan globális együttműködési rendszer, amely fokozatosan átveheti a világ stabilitásáért és békéjéért viselt felelősség súlyos terhét”. (Forrás: Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla. Európa Könyvkiadó, Budapest 1999.)
Nos, elnök úr, erről van szó. Nem túlságosan bonyolult ez, még ön is megértheti. És lám-lám, Brzezinski mindössze négy évet tévedett. 2014 lett ugyanis az az év, amikor „Ukrajna már alkalmas lett arra, hogy mind az EU-val, mind a NATO-val komoly tárgyalásokba kezdjen.” Ugyanis 2014 lett az Amerikai Egyesült Államok és a CIA által szervezett és pénzelt „Majdani forradalom” esztendeje. Ne menjünk el e mellett az „apróság” mellett elnök úr, ugyanis a Wikileaks-iratokban Victoria Nuland külügyi államtitkár a saját hangján meséli el, hogyan pakoltak a maguk „forradalmába” ötmilliárd dollárt.
És azt ugye ön sem feltételezi, hogy a semmiért pakolták azt a pénzt bele Ukrajnába? Meg a „forradalomba”? Dehogy a semmiért! Az akkori alelnök, Joe Biden mindjárt oda is tette a saját idióta, kretén fiát a legnagyobb ukrán gázipari tröszt, a Burishma igazgató-tanácsába. A Biden gyerek meg Kijevben szépen szívta fel a csíkokat, hajtotta az ukrán kurvákat, mindezt felvette a laptopjára, amit meg egy autószerelőnél felejtett. Na, elnök úr, ezek most az ön legjobb barátai.
És ennek az USA-ból finanszírozott kis „ukrán forradalomnak” lett még egy következménye. Előmásztak az ukrán nácik. Előmásztak, büszkék lettek magukra, az ukrán bábállam pedig beemelte őket a mainstreambe, legyen szó hadseregről, politikáról, bármiről. Most pedig azok, akik az elmúlt évtizedekben minden bokor mögött egy nácit sejdítettek és állandó harcot folytattak a nácik meg az antiszemiták ellen, elkezdték az ukrán nácikat kimosdatni minden mocsokból, és előre meg visszafelé megmagyarázni az ukrán nácik létezését.
Hosszú cikkekben mosdatják Banderát, értelmezik a zsidó- (és lengyel) ellenes pogromok „érthető okait”. Maguknál meg 2014 óta le-föl grasszálnak az utcán az Azov-légiósok, a Bandera-gárdisták, horogkeresztek, fekete napok meg farkashorgok alatt – s ha olykor valaki ezt szóvá teszi, akkor például a maguk berlini nagykövete lekussoltatja az illetőt, és felszólítja, hogy fogja be a pofáját. Ugyanez a berlini ukrán nagykövet a minap seggfejnek nevezte a német külügyi bizottság vezetőjét. És ez egy diplomata. Mondja elnök úr, tudnak önök késsel villával enni, és ismerik az angol vécét?
Apropó, elnök úr! Hol volt ön akkor, amikor Odesszában ezek az ukrán nácik elevenen égettek el oroszokat 2014-ben, aki pedig mégis ki tudott menekülni a szakszervezetek házából, amit rájuk gyújtottak, azokat az utcán egyszerűen agyonverték? Hol volt ön, amikor ott, a keleti megyékben orosz civilek ezreit gyilkolták meg az ukrán nácik?
Akkor ön éppen a nemi szervével zongorázott. Mert akkor az volt a szerep, igaz, elnök úr? Most pedig az a szerep, hogy khaki színű pólóban meg termopulcsiban játssza a háborús hőst, mint egy új, afféle kelet-európai House of Cards-ban – éppen arról az erkölcsi magaslatról, mint az eredeti sorozat szereplői. És azt is beleírták most az ön szerepébe a sorozat washingtoni írói, hogy ön zsidó, és ez milyen fontos lett hirtelen. Igaz, elnök úr?
És a sorozat washingtoni írói adták az ön szájába azt a szöveget is, amelyet elmondott a minap a NATO-csúcson a magyar miniszterelnöknek, igaz, elnök úr? Milyen jól ki volt találva, a mindenit, remek alakítás volt, tényleg. Hogy mi döntsük el, hol is állunk, melyik oldalon, meg adjunk fegyvert s minden egyebet, máskülönben árulók vagyunk, arról nem is beszélve, hogy ne vegyünk orosz gázt meg olajat, mert akkor is árulók vagyunk – értjük.
De egyet nem értünk, elnök úr: Magyarország megszavazta az összes szankciót, amellyel eddig Oroszországot sújtották, egyikből sem maradtunk ki. Viszont a szankciókból az Európai Unió kivette az energiahordozókat. Nem mi vettük ki, hanem az Unió (és a németek leginkább, mert ugyanabban a cipőben járnak, mint mi, orosz energiahordozók nélkül végük van). Mondja már meg elnök úr, miért a magyar miniszterelnököt kezdte el cseszegetni (abban a „per Viktor”, bicskanyitogató stílusban), és miért nem mondjuk a németet? Csak nem arról van szó, hogy ön bátor, bátor, de nem vakmerő?
Nem. Nem erről van szó. Hanem arról, hogy Washington ezt a szöveget írta meg önnek. És láss csodát! A cseh védelmi miniszter is ezzel áll elő! „A magyaroknak fontosabb az orosz olaj, mint az ukránok vére” – jelenti ki öntudatosan a miniszter, és körbe pillant, beseperni az elismerő pillantásokat. És neki sem jut eszébe esetleg a német kancellárt szidni. Hogy micsoda véletlenek vannak, igaz, elnök úr?
Aztán itt vannak lengyel barátaink. A lengyel kormánypárt, a PiS egyik megrendíthetetlen „eredetmítosza” szerint a Szmolenszknél lezuhant lengyel kormánygépet Putyin semmisítette meg, méghozzá Donald Tusk hathatós támogatásával és egyetértésével. És most jön Kaczyński elnök úr, s azt mondja, „megvárom a (magyarországi) választások eredményét, aztán majd meglátjuk, mi lesz.” Mert neki nem tetszik a magyar kormány politikája az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. Mert lengyel barátaink „békefenntartókat” akarnának küldeni Ukrajnába, ami azért is remek ötlet, mert békefenntartókat nem küldhet a NATO, csak az ENSZ, az ENSZ pedig csak akkor, ha abba mindkét háborús fél beleegyezik, miután legalább tűzszüneti megállapodást kötött.
Vagyis a lengyel javaslat egy tőrölmetszett baromság, hülyeség, félrebeszélés. De legalább jól hangzik. Viszont szívesen elmondjuk Kaczyński elnök úrnak, hogy mi lesz: az lesz, hogy mi megnyerjük a választásokat, míg 2023-ban a PiS majd veszít, és azok a sorosista, washingtoni, deep state körök fogják őket vesén döfni, akikkel éppen most készülnek különalkut kötni, igazi árulóként, Magyarország bőrére és a V4-ek egységének megtorpedózására. Hiszen ezeknek a köröknek régóta szúrja a szemét a V4-ek egysége. És tudjuk, van ez a Brzezinski-doktrína, ugye:
„– elejét venni a vazallusok közti bárminemű paktálásnak;
– fenntartani függő helyzetüket;
– megvédelmezni a szövetségeseket, és elérni, hogy továbbra is szófogadók legyenek.”
Nos, erről van szó, elnök úr.
És persze még valamiről – erről:
Kiszámolták Brüsszelben, hogy az EU-s tagállamok az orosz földgázvásárlással napi 300 millió euróval finanszírozzák „Putyin háborúját”, ezért sürgősen az USA-tól kell(ene) vásárolni palagázt, na, vajon mennyiért? Napi 500-550 millió dollárért. Na, ki jár jól megint? És ebben az is remek, hogy az amúgy a világ legkörnyezettszennyezőbb technológiájával kinyert palagázt aztán cseppfolyósítják, és hatalmas tankereken átpöfögtetik az óceánon, óránként százezer liter gázolaj elégetésével, miközben veregetik a vállukat, hogy milyen zöldek, és egészen biztos, hogy Greta Thunberg is bele fog ülni Biden bácsi ölébe hálából.
És van egy bónusz is, amit megnyerhetünk: Majd egy uniós donoralap jön létre Ukrajna javára. Miből? Hát közös hitelfelvételből. Honnan lesz a hitel? A „nemzetközi pénzpiacokról”. Mennyi hitel? Több ezer milliárd euró a cél.
Értjük ezt is. Soros már két éve kiszámolta, hogy az Európai Uniónak 12-15 ezer milliárdnyi hitelre van szüksége, és remek javaslata is volt, mégpedig az „örökhitel”. Erre tessék, két év Covid után még mindig „csak” alig több, mint ezer milliárd eurónyi közös uniós hitelfelvételnél tartunk. Ez így túl kevés és túl lassú. Majd megtolják kicsit a háborúra hivatkozva. És persze a Magyarországnak járó 7 milliárd eurót továbbá a 2021-2026 közötti időszakra járó 22 milliárd eurót nem akarják kifizetni, mert a „jogállamiság”, persze, ami nálunk nincsen, csak önöknél, hiszen az ukrán jogállamot az elevenen elégetett oroszok fáklyája világítja meg, és az Azov-légió csatakiáltása harsogja szét a világba.
Nos, elnök úr, remélem sikerült felvázolnom önnek a lényeget.
De mindettől függetlenül szolidárisak vagyunk az ukrán néppel, még akkor is, ha önök mindent megtettek azért 2014-től kezdve, hogy egy magyarnak fölöttébb nehéz legyen önöket szeretni. Tudja: nyelvtörvény, a magyarok vegzálása, a kárpátaljai magyar politikusoknál tartott házkutatások és egyéb titkosszolgálati akciók, a magyar intézmények elleni támadások, a KMKSZ székház többszöri felgyújtása, aminek aztán megtalálták a tetteseit és mindjárt világgá is kürtölték, hogy „oroszbarát, magyargyűlölő lengyel bűnözők voltak”, ami azért jó ötlet, mert az oroszbarát magyargyűlölő lengyel körülbelül annyira gyakori, mint a tavasszal virágról virágra repdeső elefánt, de semmi baj. Ezt is értettük…
Ettől még szolidárisak vagyunk az ukrán néppel, elítéljük Putyin háborúját, megszavazunk minden szankciót, amit az EU megszavaz, és segítünk, befogadunk, gyámolítunk minden ukrán menekültet.
Viszont sem megfagyni, sem éhezni, sem meghalni nem fogunk Ukrajnáért. Ugyanis van magyar érdek, és nekünk az az elsődleges.
És van egy rossz hírem, elnök úr. Ismerek még valakit, aki egészen biztosan nem fog meghalni Ukrajnáért. Őt úgy hívják, hogy Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij. Jelenleg az ukrán elnök szerepét alakítja a washingtoni sorozatban, az ukrajnai House of Cards-ban. És képes lenne harcolni a legutolsó ukránig, magyarig – a legutolsó NATO katonáig. Aztán majd elmegy Hollywoodba, megkapja a Nobel béke-díjat, és további szerepeket fog játszani, valamint „kib…ott jó könyveket fog írni” a saját hősiességéről. (Már elnézést, de ez egy önhöz hasonló ripacs szavajárása.)
Borítókép: Volodimir Zelenszkij (Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal)
Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
