Egy argentin, egy olasz, egy Szent Márton-szigeteki és egy Miamiban élő ecuadori lányt kérdeztünk arról, hogy miként vélekednek az orosz–ukrán háborúról, honnan tájékozódnak, menynyire tartják egyoldalúnak az amerikai közvéleményben uralkodó hangokat. Akad köztük olyan, aki jobban tart a biológiai hadviseléstől, mint az atomfegyvertől. Más úgy látja, hogy sokan nem ismerik fel a kibontakozódó menekültkérdés valódi súlyát.
Antonella, argentin állampolgár, pincérnő
„Legelőször a közösségi médiából értesültem a konfliktusról” – vázolja az argentin Antonella, aki a Miami ikonikus tengerparti sétányán álló éttermek és kávézók egyikében dolgozik pincérnőként. „Aztán a DW News német újságban olvastam róla, most pedig a YouTube-on nézek videókat, amelyek többé-kevésbé segítenek megérteni a kialakult helyzetet, amelyekből megérthető, hogy lépésről lépésre miként fokozódott a feszültség. Többé-kevésbé ez segíti a megértést, mert igazából elég bonyolult az egész” – teszi hozzá. Persze, nem új keletű számára a konfliktus, mert nyolc évvel ezelőtt megdöbbenéssel figyelte, hogy Oroszország bekebelezi a Krím félszigetet, de a február 24én kirobbant orosz–ukrán háború előzményeiről és lehetőségéről csak február közepén hallott először. Ukrajna megszállása előtt hetekig sokan nem gondolták volna, hogy kirobbanhat egy háború, néhány elemző pedig már-már világháború méretű konfliktust vizionált. „Hogy gondoltam-e arra, hogy lehetnek-e még háborúk Európában? Azt kell mondjam, hogy a délszláv háborúk után azt hittem, hogy soha többé nem lesz vérontás a kontinensen, mert annál már civilizáltabbak vagyunk. Hallottam az orosz–ukrán feszültségről, mégis azt hittem, nem fog sor kerülni támadásra. Horvát származású vagyok, a családomból többen részt vettek a jugoszláv háborúkban, a rokonaim katonák voltak, és anyagi támogatással segítették a hadsereget. Az egyikük elvesztette a lábát, de odalett a vukovári házuk is. Felkerestem Vukovárt, és a mai napig úgy van több épület, ahogyan a 1991-es csata után maradt, ezzel szeretnék emlékeztetni az embereket, hogy mi történt itt, nem is olyan régen.” Antonella számára még sincsenek kézzelfogható történetek a balkáni háborúról, mert csak néhány idős nagybátyja lakik Horvátországban, akik csak horvátul értenek, ő pedig a spanyol anyanyelve mellett csak angolul beszél. „És hogy mit gondolok itt, Amerikában a közvélemény tájékoztatásáról? Először is, úgy tűnik, mintha Zelenszkij és az ukrán nép áldozatok lennének ebben a háborúban, de egy háborúban nincsenek vesztesek és nyertesek. Még mindig nem látom teljesen kivehetően, hogy egész pontosan mi áll a háttérben, ezért nehéz ítéletet mondani. Mindenesetre két dolgot nem szabad elfelejtenünk: komoly gazdasági érdekek, erőforrások megszerzésére irányuló kísérletek húzódnak a háttérben, másrészt az ukránok nem érdemlik ezt a sorsot. Nincs megfelelő katonai erejük az orosz hadsereggel szemben, és attól tartok, túl sok ország nem nyújt nekik jelentős katonai vagy fegyverellátási segítséget. Ha választanom kellene, mégiscsak azt mondanám, hogy az ukránokkal szimpatizálok” – magyarázza. Meg van róla győződve, hogy legyen akármilyen összetett, a modern világban nem létezhet olyan konfliktus, amelyet ne lehetne diplomatikusan, békés úton rendezni.
Claudia, olasz, egyetemi hallgató
„Ami azt illeti, nagyon félek, különösen a háború gazdasági hatásaitól és hosszú távú következményei miatt” – mered ránk Claudia, a milánói egyetemista, aki az au pairként vállalt amerikai munkája és egy amerikai párkapcsolat után most Miamiban tanul. „Egyszerű a képlet: szerintem Ukrajnának igaza van, Putyinnak pedig nincs. Azért beszélek kizárólag az orosz államfőről, mert tudom, hogy az orosz lakosság egy része mélységesen elítéli a háborút” – összegzi. Claudiát elborzasztja, hogy két-három hét alatt milyen sokak kényszerültek elhagyni az otthonukat Ukrajnában, de igencsak tart a krízis eszkalálódásától is. „Megérint a menekültek sorsa, mert ők csak az életükért küzdenek. Valahogy megpróbálják túlélni azt a szörnyűséget, amit senkinek nem kívánok. Tudom, hogy néhányan tartanak attól, hogy milliók vándorolnak ki Ukrajnából, de nem lehet az ukránokat hibáztatni. Ami pedig a háború kimenetelét illeti… nem tudom, miként fog végződni, de őszintén remélem, hogy egyik fél sem vet be nukleáris fegyvert. Márpedig sajnos nem zárom ki ennek a lehetőségét” – vélekedik.
Ria, Szent Márton-szigeteki, pszichológus
Ria indiai ősökkel rendelkező, tobagói szülőktől származó Szent Márton-szigeteki, aki nemrég fejezte be pszichológiai alapképzését az egyetemen. Miamiban él: itt tanult és itt vállal munkát. „A konfliktusról a közösségi médián keresztül szereztem meg az első benyomásaimat. Az Instagramon olyan sokan posztoltak arról, hogy Putyin be akarja kebelezni Ukrajnát, hogy nem tudtam nem észrevenni” – említi. „Mivel elenyésző tájékoztatást kapunk a háború kirobbanásának előzményeiről, nincs kiforrott véleményem. Mégis, úgy érzem, a háború kizökkentheti békés medréből a világot. Putyin már meg is fenyegette az Amerikai Egyesült Államokat és mindazokat az országokat, amelyek megpróbálnának beavatkozni. Ha újabb szankciókat vezetnek be, vagy haderővel lépnek fel Oroszország ellen, nagyon megüthetik a bokájukat.” Ria sokat gondolkozik azon, hogy mi motiválhatja az Oroszországi Föderáció vezetőjét. Meglátása szerint Putyin elsődleges törekvése az, hogy egyesítse az oroszok lakta vagy orosz kultúrájú területeket, de mint mondja, talán az sem lenne idegen tőle, hogy szándékolt zavart keltsen az egyre erősebb szomszédos országokban. „De hogy félek-e a háborútól?” – ismétli kérdésünket. „Elborzaszt, hogy Putyin bombát dobhat az Államok bármely részére, és az Oroszország által kifejlesztett ördögi bomba tízezrekkel végezhet egy csapásra, akár bármelyik országban” – vélekedik. „Ha hadat üzen ellenünk, annak hatásait a saját bőrömön is érezni fogom, mert akkor el kell hagynom Amerikát, a tanulmányaimat, a munkámat, a barátaimat. Viszont sokkal megrázóbb arra gondolni, hogy mostanra 3 millió ukrán hagyta el a hazáját, hogy valahogy túlélje az orosz háborút. Ők nemcsak az otthonukat, munkájukat, kultúrájukat hagyták hátra, hanem sok esetben családjukat is. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ez milyen humanitárius katasztrófához vezethet, mert a rendszer szereti elkendőzni a távolabbra mutató dolgokat. Ezzel magyarázom azt is, hogy mi csak egyből arról értesültünk, hogy az oroszok lerohanják Ukrajnát. Az előzményekről pedig mit sem tudtunk.”
Maite, ecuadori, üzleti elemző
Maite, aki az ecuadori Guayaquilből költözött a szüleihez a floridai nagyvárosba, és üzleti elemzőként itt szerezte meg az egyetemi diplomáját, már jóval korábban hallott a pattanásig feszült helyzetről. „A tévében és a YouTube-on is mindennap nézzük a Noticias Telemundót, ahol folyamatosan mennek a hírek, de más platformokról is értesültem a fejleményekről. Talán legelőször a háború kirobbanása előtt egy hónappal, amikor Joe Biden arról beszélt, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás megváltoztatná a világot” – kezd bele. „Habár kedvelem őt és demokrata vagyok, mégis abban hiszek, hogy a kelleténél talán kicsivel jobban belegabalyodott a két nemzet saját ügyébe. Az általa közvetített üzenetet más szavakkal is megfogalmazhatta volna” – vélekedik. Moszkva másfél héttel a háború kirobbanása után előállt a magyarázattal, hogy miért rendeltek el „különleges hadműveletet”, de az ecuadori-amerikai kettős állampolgár szerint erősen vitatható, hogy az orosz katonai tárca által közzétett, az ukrán nemzeti gárda parancsnoka által hitelesített, januári keltezésű dokumentum valós-e. „Még akkor is, ha hiteles a parancs, Putyint nem jogosítja fel a harcok megindítására. Ukrajna nem küldött katonákat az orosz területekre, nem öltek meg katonákat és civileket, Oroszország viszont drasztikusan fellépett az ukránok ellen. Lehet, hogy meglepő, de mindezek ellenére azt gondolom: Putyin is ember, akit démonizálunk, és akinek hátat fordítunk, ahelyett hogy megpróbálnánk megérteni a szándékait és a sértettségét. Persze, mi latinok és amerikaiak nem sokat tudunk róla, de azt igen, hogy két évtizede vezeti Oroszországot, méghozzá újra világhatalommá téve. Tudjuk, hogy fontos számára a hatalomdemonstrálás, és azt is, hogy rossz volt a gyermekkora, volt egy hoszszú házassága, és van két gyermeke. Ezt nem szabad elfelejtenünk” – vélekedik. Maite napról napra könnyes szemmel nézi nemcsak az ostromlott városokban víz, áram, fűtés és gyógyszer nélkül maradottakat bemutató képsorokat, hanem az ukrán határon rögzített felvételeket is. Emigránsként pontosan tudja, hogy mit él át az, aki valamilyen okból maga mögött hagyja az otthonát, számára például másfél évbe telt, még teljesen „megérkezett” a spanyol ajkúak lakta Miamiba. Navarrai Mészáros Márton
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
