Egy pozsonyi ismerősöm közel lakik ahhoz a hatemeletes parkolóházhoz, amelyben múlt szombaton tűz ütött ki. Amikor a felesége az érkező tűzoltókocsik szirénázását hallva kinézett az ablakon és meglátta a hatalmas füstöt és a lángcsóvákat, rémülten kérdezte: Nem orosz rakéták csapódtak be?
Másnap a szomszédoktól megtudták, hogy bizony bennük is felötlött ilyesmi. Nem csak őket gyötrik hasonló rémképek, hiszen a háború ugyan tőlünk több száz kilométerre, de mégis a szomszédságunkban tombol. Akkor zúdulnak ránk ezek a véres, ostoba feneségek, amikor bízni kezdtünk abban, hogy sok áldozat árán ugyan, de talán már átvészeltük a két éve tartó járványt. Ehelyett immár nemcsak a képernyőn keresztül, hanem a hozzánk menekült, szinte földönfutóvá vált kisgyermekes anyák, a végkimerülésig elgyötört idős asszonyok elrebegett mondataiból értesülhetünk az oroszok gaztetteiről, amelyeket elsősorban a körbezárt, villany, fűtés és ivóvíz nélkül sínylődő Mariupolban követtek el. Szerhij Orlov ottani polgármester tájékoztatása szerint a gyermekkórházat és a szülészetet bombáztak, sok csecsemő, várandós nő és egészségügyi dolgozó halálát okozva. Több más ukrajnai nagyváros körbekerítése és ostroma kapcsán nem túlzás azt állítani, hogy ilyesmire a hitleri hordák vetemedtek, amikor a második világháborúban 872 napon át éheztették a körbezárt Leningrád lakosságát – legalább egymilliónyian haltak éhen.
A mostani tragédiák ismeretében szorongva, olykor már rettegve kérdezgetjük, vajon Putyin ördögi tervei között szerepel-e Szlovákia lerohanása és bekebelezése? Mementóként emlegetik, hogy néhány hete is kevesen hitték el, mire képes az orosz diktátor, céljairól legfeljebb az amerikai és más nyugati hírszerzők tudhatnak, vagy sejthetnek részleteket. Az viszont már nyilvánvaló tény, hogy a villámháborúval és Ukrajna gyors összeomlásával számoló elképzelése a hősiesen védekező ukránoknak köszönhetően kudarcba fulladt, és emiatt akár az eddigieknél is brutálisabb katonai eszközök bevetésétől sem riad vissza.
Néhány napja Zuzana Čaputová rövid tévébeszédben igyekezett legalább részben enyhíteni aggodalmainkat. Teljes biztonságot természetesen a szlovák államfő sem ígérhetett, de arra joggal mutatott rá, hogy ebben a szinte kiszámíthatatlan nemzetközi helyzetben mennyire fontos Szlovákia NATO-tagsága. S az a hír is erősítheti megtépázott biztonságérzetünket, hogy ha a pozsonyi parlament megszavazza a kormány határozatát, akkor legkésőbb a következő hónapban az észak-atlanti katonai szövetség kötelékébe tartozó cseh, német, lengyel, szlovén és lengyel katonák erősíthetik keleti határunkat. Jelenlétüket, továbbá a velük érkező, korszerű hadi eszközök, például a légvédelmünket szolgáló Patriot-rakéták rendszerének üzembe helyezését a kormánypártokon kívül immár Peter Pellegrini és a Hlas is támogatja.
Sajnos a gazdasági bajok tovább tetézik megpróbáltatásainkat. Tegnap Ausztriában már 2,10 euróért árulták a gázolaj literjét, Sopronban a hosszú gépkocsisorokban osztrák, Rajkán pedig szlovákiai autók araszoltak a magyarországiakkal a 95-ös, egyelőre hatósági áron adott benzinért. Szlovákiában is vészesen felfelé vágtat az energia, az élelmiszer és egyéb cikkek ára, nem kevés embernek máris megélhetési gondokat okoznak. A háztartási villanyáram árának szabályozása alig több néhány cseppnél a háborgó gazdasági tengerben.
Nálunk az idősebb nemzedék is legfeljebb az 1968-as katonai invázióra emlékszik. Ők és a fiatalabbak is csak most értik meg és érzik át az elődöktől hallott óhajt: Csak háború ne legyen, a többi megpróbáltatást valahogy túléljük. Mi is ebben reménykedünk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
