Nem vagyok elfogult, egyáltalán, de a vasárnap esti híradóban volt szerencsém látni Európa második legszebb kisfiúját. (Az első helyezett itt él Pozsony-külsőn, szőke és 10 éves). Gyönyörű fekete szemek, nyílt tekintet, kerek arcocska, barátságos mosoly, nagy nyugalom, és a kézfejére írt telefonszám – így érkezett meg teljesen egyedül a szlovák–ukrán határra.
Az önkéntes segítők majd megzabálták. Hősként bántak vele, ez látszott a fotókon és a videókon, amelyek bejárták a hazai sajtót.
A tizenegy éves kissrác négy napon át utazott vonattal Zaporizzsja városából, két átszállással. Az anyukája nem tudott vele jönni, mert nem hagyhatta sorsára a 84 éves mozgásképtelen nagymamát. Hasszán jelenleg Pozsonyban van egyetemista bátyjánál, Zakariánál, aki itt tanul, és aki folyamatosan telefonon tartotta vele a kapcsolatot a hosszú út során. „Két nővérem és három fivérem van, és Szíriából származom – mondja a mikrofonba angolul, magabiztosan, csillogó szemekkel. Zakaria hozzáteszi, hogy ő tizenkét éves volt, amikor a család Ukrajnába menekült az oroszok elől, édesanyjuk rokonaihoz. Szír édesapját lelőtték. És a kisöccse most tizenegy évesen ismét az oroszok elől volt kénytelen menekülni.
„Nagyon szép itt” – mondja búcsúzóul Hasszán a riporternek, ahogy indul befelé a szocreál panelesztétikát árasztó kollégiumba. Engedélyezték neki, hogy beköltözzön a bátyja szobájába kis narancssárga hátizsákjával. Ezt nagyon köszöni. Az anyukája videóüzenetben szintén köszöni, és közben igyekszik nem elsírni magát.
Mindenki, akinek van gyereke ebben az országban, vagy akinek nincs, de szeretne, vagy szeretett volna, igyekszik nem elsírni magát. Hasszán, a bátor kissrác, aki egyedül célba ért, pár óra alatt szimbólum lett. Bizonyítéka annak, hogy van menekvés, hogy sikerülhet életben maradni abban a káoszban, amit nap nap után láthatunk, szinte egyenes adásban, és amit ennek ellenére nehezünkre esik elhinni – nemcsak nekünk, hanem a hadi szakértőknek is.
Ezekben a nehéz időkben kellenek a pozitív történetek, hogy tudjunk örülni valaminek, legalább néhány percig, amíg el nem ér minket a következő tragikus hír. Hasszán ezt a parányi sikert demonstrálta angyali lényével. De ne feledjük, mindössze tizenegy éves, és ilyenkor az emberkének még szüksége van a mamára. Szeretne hozzábújni esténként, szeretné fogni a kezét napközben. Ki tudja, mikor találkozhatnak? 1300 kilométer választja el őket egymástól. Az asszony egy ostromlott városban van, és ha nem ülteti fel Hasszánt arra a vonatra, megfosztotta volna őt a túlélés esélyétől. Egy kicsit olyan ez, mint amikor tavaly augusztusban afgán szülők átdobálták a gyerekeiket az amerikai katonáknak a kabuli reptér kerítésén. Mindegy, velünk mi lesz, csak a gyerekek éljék túl…
Akkor még senki sem gondolta, hogy 2022 tavaszán egy európai államban is megismétlődnek ezek a szívszorító jelenetek.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
