Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Benned reménykedem, Uram: ne szégyenüljek meg örökké! A Te Deum laudamus kezdetű himnusz zárósorának szentírási alapja a 31. zsoltár 2. verse: „Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek, igazságodban szabadíts meg engem!” A 31. zsoltár irodalmi szempontból egyéni panaszénekként határozható meg. Jóval a fogság után keletkezhetett, mivel nyelvezetére jellemzők azok a fordulatok, amelyek Jeremiás könyvében is megtalálhatók. A zsoltár kezdősorai a 71. zsoltár sorait juttatják eszünkbe: „Uram, hozzád menekülök, ne hagyj soha szégyent vallanom! Igazságodban ments meg, szabadíts meg! Fordítsd felém füled és siess segítségemre! Légy megmentő sziklám, erős váram! Valóban te vagy sziklám és váram.” (Zsolt 71,1–3)
A zsoltáros nehéz helyzetét tükrözi, hogy nyilvános gúny tárgyává válhat zavarodott állapota okán. Ellenségei sorozatos támadásai miatt kétségbeesésében arra kéri az Urat, hogy forduljon felé, hallgassa meg könyörgését (vö. Zsolt 17,6), segítsen elrejteni állapotát, s ezáltal ne legyen kitéve a nyilvános megszégyenítésnek (vö. Zsolt 22,5; 25,2.20; 31,17). A zsoltáros fél a szégyentől. Az Úr szavai viszont biztatnak minket: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” (Mt 10,28)
A zsoltár szavai fölött elmélkedve Szent Ágoston éppen az evangéliumi tanítás fényében megkülönbözteti a földi szégyent és megszégyenítést az utolsó ítéleten kimondott megszégyenítő ítélettől: „Attól a megszégyenüléstől félek, amely örökké tart. Mert van hasznos, ideiglenes szégyen, a bűneire tekintő lélek zavara, aki bűnei látásától megriad, riadalmában szégyenkezik, szégyenében megjavul, ezért mondja az Apostol is, hogy van hasznos, időleges szégyen. (…) Mi ez az örök szégyen? Az, amely akkor jelenik meg, amikor ezt mondják: A gaztetteik vádlóként jelennek meg előttük. (…) Megvetették, amikor az éhező Krisztusnak nem adtak enni, a szomjazónak nem adtak inni, a ruhátlant nem öltöztették föl, a vándort nem fogadták be, a beteget nem látogatták meg, akkor vetették meg. Amikor ezeket előszámlálják nekik, akkor szégyenülnek meg, és ez a szégyen örökkévaló lesz.” (En. in Ps 30. I.5.)
A hálaadó himnusz zárósora kapcsolatban áll a Miatyánk utolsó kérésével: „és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól” (Mt 6,13).
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
