A Don-kanyarban elesett több mint százezer magyar katona lelki üdvéért mutatott be szentmisét Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási püspöki helynöke január 8-án Szegeden, a Szent József jezsuita templomban. A szertartást követően megkoszorúzták a doni áldozatok szobrát is.
Évek óta hagyomány, hogy az egykori Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szegedi Szervezete és a Szegedi Bajtársi Klub Közhasznú Szervezete kezdeményezésére a doni áttörés évfordulójához közel eső szombaton az elesettek és áldozatok lelki üdvéért szentmisét mutatnak be Szegeden.
A 79 évvel ezelőtti, Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: 1943 januárjában a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kivezényelt honvédek közül több mint százezren haltak meg a szovjetek megsemmisítő támadásaiban, illetve a közel mínusz 40 fokos orosz télben.
A szentmisét celebráló Serfőző Levente úgy fogalmazott, ezek a katonák vállalták a háború minden kockázatát értünk, a nemzetért, a hazáért és a becsületükért.
A katonák életébe a Dóm Látogatóközpontban A doni fotós című tárlat révén bárki betekinthetett tavaly nyáron. Reményi József katonatiszt tizenhét alkalommal járta meg kórházvonattal a keleti frontot, fotóin pedig mindent megörökített: tragédiát, örömöt, a háború mindennapjait, a tábori életet, műtéteket és a visszatérés pillanatait is.
A püspöki helynök emlékeztetett: a zsidóság számára fontos feladat volt, hogy minden évben elmeséljék gyermekeiknek az üdvösség történetét, vagyis azt, ahogyan Isten kiszabadította őket Egyiptomból. – Nekünk is át kell adnunk a múlt történeteit ahhoz, hogy az új generáció megismerje a történelmet, az igazságot – fogalmazott.
A misén szó esett arról is, hogy bár a jelenlévők az elesettek lelki üdvéért mondanak imát, az ünneplést is megérdemlik a katonák, hiszen hősökről van szó, akikre büszkének kell lennünk.
Erőt kell merítenünk példájukból, hogy legyenek mások is, akik képesek az életüket áldozni hazájukért – mondta Serfőző Levente, majd hozzátette: nem lesz több háború, ha a krisztusi elvek szerint cselekszünk.
A szentmise második felében Juhász András református lelkész szólt a hívekhez. – Bár szomorú alkalomból gyűltünk össze, mégis ünnepelünk. Az ünnep nem munkaszüneti napot jelent, hanem annak kifejezését, hogy átéljük a múlt, jelen és jövő találkozását – mondta. Majd kiemelte: olyanokra emlékeznek, akikre évtizedekig nem volt szabad, és akiknek áldozatát sokáig nem értékelték. – Ha egy nemzet elfelejti a történelmét, arra van kényszerítve, hogy újra átélje azt. Ezért ne feledjük őket! – zárta gondolatait.
A megemlékezést a szentmise után koszorúzással zárták: a résztvevők átvonultak a Rákóczi térre, ahol elhelyezték az emlékezés virágait Kligl Sándor alkotása, a Doni áldozatok szobra előtt.
Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye /Délmagyar.hu
Fotó: Kuklis István
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »